Margó Irodalmi Fesztivál
Régóta várt bemutatók és kivételes együttműködések a Liszt Ünnepen
Az október 11. és 22. között nemzetközi világsztárok és hazai művészek részvételével zajló Liszt Ünnep Nemzetközi Kulturális Fesztivál több mint száz programja között két ősbemutató, két zenetörténeti jelentőségű magyarországi premier és kortárs művekre koreografált táncbemutató is szerepelt.
A hitről, a transzcendensről is akartam beszélni – Kiss Ottó Ég Bolt című kötetének bemutatóján jártunk
Újra kinyílt egy Mesebolt, de ez már egy másik képzeletbeli utcában van, ugyanis Gazdag Erzsi versével ellenétben ezúttal nem törpékkel és hegedülő vízilányokkal találkozhatunk, hanem egy hétköznapi családdal, és tagjai minden örömével, gondjával. Ez a bolt egészen közel van a Mesebolthoz, Ég Boltnak hívják, Kiss Ottóval járhattuk be. A kötetet október 13-án mutatták be a Margó könyvfesztiválon.
Visky András Kitelepítés című regénye kapta az idei Margó-díjat
Visky András Kitelepítés című családregénye nyerte el idén a Margó díjat – jelentették be a Margó Irodalmi Fesztivál és Könyvvásár megnyitóján a Nemzeti Táncszínházban.
Parti Nagy Lajos, „a rontott köznyelv professzionális használója”
Október 12-én lesz hetvenéves Parti Nagy Lajos Kossuth- és József Attila-díjas költő, próza- és drámaíró, műfordító, a kortárs magyar irodalom egyik emblematikus alakja. Legközelebb a Margó Irodalmi Fesztiválon találkozhat vele a közönség.
A hagyomány és a merészség jegyében – hét izgalmas program a Liszt Ünnep kínálatából
Október 11-én kezdődik a Liszt Ünnep Nemzetközi Kulturális Fesztivál, amely harmadik alkalommal, zenetörténeti jelentőségű bemutatókkal, legendás együttesekkel és kortárs produkciókkal idézi meg Liszt szellemiségét. A széles műfaji kínálatból ezúttal hét eseményt ajánlunk.
Könyvsorozatot indít a Margó Irodalmi Fesztivál és a Helikon Kiadó
18 kötetből álló könyvsorozat jelenik meg a Margó Irodalmi Fesztivál és a Helikon Kiadó gondozásában, Margó Könyvek néven. A sorozat első hat kötete már elérhető a könyvesboltokban. A könyvsorozat megjelenését középiskolásokat célzó olvasásnépszerűsítő program kíséri a következő három évben.
Minden eddiginél több külföldi szerzővel és a Túl a Maszat-hegyen folytatásával jön az őszi Margó
Hatvan program, tizenegy külföldi író, több mint ötven könyvbemutató négy napon át – ez várható az őszi Margó Irodalmi Fesztivál és Könyvvásáron októberben.
Tíz kihagyhatatlan fesztivál a Balaton környékén
Nagy hagyományú összművészeti és első alkalommal megrendezett közösségi, chillezős fesztivál, irodalmi és népzenei fókuszú események, családi és jazzhétvége, jó néhány ingyenes program egyaránt megtalálható a Balaton környékén. Életvitelszerűen ott-tartózkodóknak és nyaralóknak is!
Ismét lesz Margófeszt Szentgyörgyváron
Augusztus 10. és 12. között Szentgyörgyváron koncertek, irodalmi programok, slam poetry, kiállítás és filmvetítések várják az érdeklődőket rendhagyó helyszíneken, elismert művészekkel.
Ma kezdődik a Margó Irodalmi Fesztivál
Könyvújdonságokkal, zenei-irodalmi programokkal és fővárosi történetekkel is várja a közönséget a ma kezdődő tavaszi Margó Irodalmi Fesztivál a Margitszigeten.
A tavaszi Margó Irodalmi Fesztivált a Margitszigeten rendezik
Május 11. és 13. között, új helyszínen, a margitszigeti Kristály Színtérben rendezik a tavaszi Margó Irodalmi Fesztivált, ahol három napon át könyvbemutatókkal, beszélgetésekkel, zenei programokkal várják az érdeklődőket.
Vonnák Diána kapta a 2022-es Margó-díjat
Látlak című könyvével Vonnák Diána nyerte el idén a legjobb első prózakötetesnek járó Margó-díjat.
Olvasni kell! – 80 programmal költözik a Nemzeti Táncszínházba a Margó
A Liszt Ünnep Nemzetközi Kulturális Fesztivál keretében új helyszínen, a Nemzeti Táncszínházban rendezik meg a Margó Irodalmi Fesztivál és Könyvvásárt a Bookline támogatásával.
Augusztusban ismét Margófeszt Szentgyörgyváron
Augusztus 11–13. között második alkalommal várja a látogatókat Zala vármegye egyik legapróbb településén a régió legszínesebb kulturális fesztiválja, a Margófeszt.
A Margófeszten búcsúzik a Rájátszás
Augusztusban a zalai Szentgyörgyváron folytatódik az idei Margó-fesztiválok sora.
Kihirdették az év gyerekkönyveit
Kihirdették pénteken, az Ünnepi Könyvhéten az Év gyerekkönyve díjakat hét kategóriában – közölte a HUBBY – Magyar Gyerekkönyv Fórum.