Márton László

Felelősség, lehetőség, katarzis

Oberfrank Pállal beszélgettünk a színházak feladatáról, a most folyó próbákról, az Érzékenyítő Fesztiválról és Veszprém kulturális fővárossá avatásáról.

135 éve született Babits Mihály

Háborúban, forradalomban, változásokkal és válságokkal teli korban emberi és művészi példakép volt. Lírájával, regényeivel, esszéivel, műfordításaival és szerkesztőként is jelentős életművet hagyott maga után. A ma 135 éve született költőről az utókor számtalan alkotással emlékezett meg. Ezek közül mutatunk be néhányat.

Új színben Az ember tragédiája

Székesfehérváron 200 évvel ezelőtt kezdődött a magyar nyelvű színjátszás hivatalos pártolása, ennek tiszteletére a Vörösmarty Színház december első hétvégéjén mutatja be Madách Imre drámai költeményét Az ember tragédiája 1. címmel. Az ember tragédiáját a Vörösmarty Színház fennállása óta még nem mutatták be.

A színház a művelődés zászlóvivője

„Minden részletnek tökéletesnek kell lennie, és akkor van remény arra, hogy valamiből jelentős előadás születik” – vallja a rendezésről Marton László, a Vígszínház főrendezője és egykori igazgatója, akit 2016-ban Magyar színház- és filmművészet kategóriában jelöltek Prima Primissima-díjra. Marton Lászlóval pályakezdésről, rendezésről, tanításról beszélgettünk, valamint arról, mit jelentenek számára a díjak.

A padlás 900. előadása

A Vígszínház december 5-én tartja a legendás A padlás 900. előadását. A Presser Gábor zenéjéből és Sztevanovity Dusán meséjéből született produkciót Marton László rendezésében a csaknem 29 év alatt több mint 900 ezer néző látta. A 900. előadáson sokan részt vesznek a régi szereplők közül, és jelen lesznek a darab alkotói is.