Mick Jagger
Július 26-án történt
Gyémánt László 1935-ben ezen a napon született. A Kossuth-díjas festőművész, akinek rajzait már főiskolás korában Barcsay tanulmányaihoz hasonlították, az 1960-as évek elején fenegyereknek számított, aki nem illett a szocialista kultúrpolitikába. 1966-ban Bécsben lett volna kiállítása, megszerveztek egy találkozót számára Salvador Dalíval is, de nem kapott útlevelet. Két évvel később Aczél György személyesen tiltatta be a kiállítását az Eötvös-klubban. 1970-ben Londonba költözött, ahol politikai menedéket kért, 1973-ban Bécsbe települt, majd megkapta az osztrák állampolgárságot. Távollétében itthon két év négy hónap börtönbüntetésre ítélték.1982-ben hazatért, 1987-ben megalapította az Óbudai Festőiskolát. Nevezetesek híres dzsessz-, illetve rockzenészekről, színészekről és művésztársairól készített portréi.
A régi és az új popmainstream találkozása – Live Aid, 1985
A Live Aid vízválasztó a populáris zene történetében: az afrikai (etióp) éhezők megsegítésére 1985. július 13-án két fő helyszínen, a londoni Wembley-ben és a philadelphiai JFK stadionban rendezett megakoncerten a pop- és rockvilág akkori krémjének produkcióit az élő tévéközvetítések jóvoltából a világ százhatvan országában összesen 1,5 milliárd néző követte figyelemmel.
Mick Jagger hatvan éve nem tud kielégülni
Hatvan éve jelent meg minden idők egyik legismertebb gitárriffjével induló, a hatvanas évek meghatározó brit rockhimnuszának számító Rolling Stones-dal, az (I Can’t Get No) Satisfaction.
Július 26-án történt
Gyémánt László 1935-ben ezen a napon született. A Kossuth-díjas festőművész, akinek rajzait már főiskolás korában Barcsay tanulmányaihoz hasonlították, az 1960-as évek elején fenegyereknek számított, aki nem illett a szocialista kultúrpolitikába. 1966-ban Bécsben lett volna kiállítása, megszerveztek egy találkozót számára Salvador Dalíval is, de nem kapott útlevelet. Két évvel később Aczél György személyesen tiltatta be a kiállítását az Eötvös-klubban. 1970-ben Londonba költözött, ahol politikai menedéket kért, 1973-ban Bécsbe települt, majd megkapta az osztrák állampolgárságot. Távollétében itthon két év négy hónap börtönbüntetésre ítélték.1982-ben hazatért, 1987-ben megalapította az Óbudai Festőiskolát. Nevezetesek híres dzsessz-, illetve rockzenészekről, színészekről és művésztársairól készített portréi.
70 év fölött is úgy tolja, mint a 40 évesek
December 18-án nyolcvanéves Keith Richards, a Rolling Stones gitárosa és zeneszerzője, a rockzene élő legendája.
Új albumot ad ki a Rolling Stones, be is mutatták az első dalt róla
Új albumot jelentet meg Hackney Diamonds címmel a Rolling Stones – jelentette be az együttes szerdán a kelet-londoni Hackney Empire színházban. 18 év után ez lesz a brit rockegyüttes első albuma, amelyen általuk jegyzett új szerzemények szerepelnek.
A lovaggá ütött lázadó, akin nem fog az idő – Mick Jagger 80
Ma ünnepli nyolcvanadik születésnapját Sir Mick Jagger, a Rolling Stones énekese, a rockzene élő legendája. Portré.