Mindszenty József
Magyarország utolsó hercegprímása egész életében a zsarnokság ellen küzdött
Ötven éve, 1975. május 6-án halt meg Mindszenty József esztergomi érsek, bíboros, Magyarország utolsó hercegprímása, aki egész életében a zsarnokságok ellen küzdött: a harmincas években Gömbös Gyula diktatórikus törekvéseivel és a nyilaskeresztes mozgalommal, a második világháború után a kommunista vezetők diktatúrájával állt szemben.
Nem félt szembenézni a halállal Apor Vilmos püspök
Nyolcvan éve, 1945. április 2-án szenvedett vértanúhalált Boldog Apor Vilmos győri püspök, aki a szegényeknek, a bajba jutottaknak és üldözötteknek szentelte életét. Győrben, Gyulán és Budapesten szobrot állítottak emlékére, vértanúságának helyszínén emlékkiállítás látható.
Zalaegerszeg: a városszövetben rejtőző Mindszenty nyomában
A 2022. október 23-án megnyitott zalaegerszegi Mindszentyneum – Mindszenty József Látogatóközpont a politikai szerepvállalása miatt sokat szenvedett, végül emigrációba kényszerült bíboros életútját és a diktatúra egyházüldözését mutatja be.
Aki mert nagyot álmodni
Felsőszopory Szily János, a szombathelyi egyházmegye első püspöke elhivatottan és nagyravágyó tervekkel érkezett a városba a 18. század végén. Életműve megkerülhetetlen Szombathely fejlődésében és városképének kialakulásában.
Május 6-án történt
1889-ben ezen a napon nyitották meg a közönség előtt a párizsi Eiffel-tornyot, mely mára a francia főváros jelképévé vált. A nap híres szülöttei Sigmund Freud pszichiáter, Gaston Leroux író és Orson Welles színész-rendező.
Március 29-én történt
„Maga vitte keresztjét, míg oda nem ért az úgynevezett Koponyák helyére, amelyet héberül Golgotának hívnak. Ott keresztre feszítették, s két másikat is vele, jobb és bal felől, Jézust meg középen.” (János evangéliuma). Ma van nagypéntek, a keresztény vallásban Jézus Krisztus szenvedésére és halálára való emlékezés napja.
Február 3-án történt
1957-ben ezen a napon jelent meg először a Füles rejtvényújság, ezért ez a nap a magyar rejtvényfejtők napja, 2012-ben pedig, 58 év után beszüntette működését a Malév.
A Göcseji Múzeum részeként nyílik meg Zalaegerszegen a Mindszentyneum
A Göcseji Múzeum tagintézményeként nyílik meg jövőre a kommunista keresztényüldözést és az egykori bíboros életútját bemutató Mindszentyneum Zalaegerszegen – közölte a polgármester.
Megújul a Göcseji Múzeum
Jó ütemben halad a Göcseji Múzeum műemlék épületének felújítása és kiállítótereinek fejlesztése, a rekonstrukciós munkák várhatóan decemberig fognak tartani.
Főpap vagy politikus? – 15 konfliktusos év krónikája
A forradalom előestéjén, a budapesti Pinceszínházban rendezett könyvbemutatón a Menedékben című forráskiadvány elhivatott fordítói jóvoltából kis időre szinte mi is beköltözhettünk a budapesti amerikai követségre, annyira élményszerű volt, ahogyan Mindszenty bíboros 1956-tól 1971-ig ott töltött 15 évének mindennapjait bemutatták.