Műcsarnok
Tíz kihagyhatatlan kiállítás a Budapest Fotófesztiválon
Női Magnum Photos-tagok, fiatal magyar tehetségek, techno és Havanna lakótelep: Magyarország legnagyobb fotográfiai eseménye, az idén nyolcéves Budapest Fotófesztivál igazi sztárkiállításokkal vár. A hathetes esemény inspirál, párbeszédet indít, alkotót és közönséget kapcsol össze. Célja, hogy a főváros pezsgő fotográfiai központtá, tájékozódási ponttá váljon. A fesztivál legérdekesebb kiállításaiból válogattunk.
Az emberi viszonyok sokfélesége tárul fel Benkő Imre fotóin
Benkő Imre hat évtizedre visszatekintő fotográfiai életművét mutatja be a Műcsarnok mától látható tárlata. A térben és időben szerteágazó anyag három földrész húsz országát érinti, a hetvenes évektől napjainkig mutatja be az emberi viszonyok sokféleségét.
Télzáró kulturális kalandozások
A szerelmesek napja már mögöttünk, lassanként a karneváli szezon és a téli napok is búcsúznak, azonban számos programot tartogat még az idei február. Ráadásul a szökőévnek köszönhetően plusz egy napunk van. Ragadjuk meg az alkalmat, és zárjuk kultúrával az évszakot!
Szervátiusz Jenő-díjas alkotók munkáiból nyílt kiállítás a Műcsarnokban
Szervátiusz Jenő-díjjal kitüntetett Kárpát-medencei festők, grafikusok, szobrászok, textil- és keramikusművészek munkáiból nyílt kiállítás csütörtökön Budapesten, a Műcsarnokban.
Szervátiusz Jenő-díjas alkotók munkáiból nyílik kiállítás a Műcsarnokban
Szervátiusz Jenő-díjjal kitüntetett Kárpát-medencei festők, grafikusok, szobrászok, textil- és keramikusművészek munkáiból nyílik kiállítás csütörtökön Budapesten, a Műcsarnokban.
Levetkőzte Picassót, hogy főnixként szárnyalhasson
Még mindig vannak, akik Françoise Gilot-ra csupán Picasso múzsájaként tekintenek, pedig éppen azután teljesedett ki, hogy a spanyol alkotóval szakított. A Műcsarnok holnap nyíló kiállítása is erre világít rá.
„Nem gondolom, hogy nekünk bármilyen zászlót kellene felmutatnunk” – Turi Attilát, az MMA új elnökét kérdeztük
Számunkra az a kérdés, hogy tudunk-e párbeszédet kezdeményezni – fogalmazta meg az intézmény fő célját Turi Attila Kossuth- és Ybl-díjas építész, a Magyar Művészeti Akadémia frissen megválasztott elnöke, akit a Műcsarnok rekonstrukciójáról és a Magyar Építészeti Múzeum létrehozásáról is kérdeztünk.
Figurativitás és absztrakció határán – Reigl Judit akciódús energiái
A Műcsarnok október 4-én megnyíló kiállítása Reigl Judit hét évtizedes alkotói életútját mutatja be, és arra is példákat hoz, hogyan kapcsolódott kortársaihoz, valamint korának áramlataihoz. Virtuális tárlatvezetésünk testközelbe hozza a száz éve született festőművész zsenijét.
LélekFormák – A II. Népművészeti Nemzeti Szalon a Műcsarnokban
Évezredes hagyományaink vizuális világát jeleníti meg a Műcsarnokban bemutatott népi tárgykultúra. A közös tőről fakadó sokszínűségből megérthetjük, hogy a hagyományos népi mesterségekben gyökerező tudás átörökítése az élhető jövő biztosítéka.
Az iskolakerülő művészet parodisztikus világáról nyílik kiállítás a Műcsarnokban
Az Abszurd királyság – Az iskolakerülő művészet parodisztikus világa című tárlat kiállítás a patafizika témájához kapcsolódó hazai és európai képzőművészetbe nyújt betekintést, különös tekintettel Alfred Jarry Übü király című drámájának a képzőművészetre gyakorolt hatására.
A tamburák mestere
Egy zenész barát révén keveredtem a Tolna megyei Tevelbe, Tatai Ernő hangszerkészítő házába. Már az első pillanatban lenyűgözött, ahogyan a hangszerekkel bánt; noha nem beszélt sokat, érezni lehetett a gondos figyelmet, amivel a tamburákat készíti.
Festészet és fotográfia határán – Jan Saudek kiállítása
A Budapest Fotófesztivál legnagyobb eseménye Jan Saudek különleges és provokatív kiállítása a Műcsarnokban, ahol nemcsak barokkosan fülledt aktjai, hanem korai munkái is szerepelnek.
LélekFormák – Népművészeti Nemzeti Szalon a Műcsarnokban
A magyar néphagyomány egységét mutatja be LélekFormák címmel a II. Népművészeti Nemzeti Szalon, amely szombattól látható a Műcsarnokban.
Hat kortárs szobrász alkotásai láthatók a Műcsarnok új tárlatán
A Súlypontok - A megjelenítés határai a kortárs szobrászatban című, csütörtökön nyíló tárlaton a Műcsarnokban többek között organikus anyagokból és műanyagból készült alkotásokat, kisplasztikákat és installációkat is láthatnak az érdeklődők.
Antal Csaba díszlettervező életmű-kiállítása a Műcsarnokban
Eternal Yorick – Life Book Csaba Antal címmel február 3-án nyílik a tárlat a Műcsarnokban, amely a Jászai Mari- és Hevesi Sándor-díjjal elismert, a legfontosabb hazai és európai színházakban is dolgozó díszlettervező életművét mutatja be.
Lovas Ilona stációi a Műcsarnokban
Lovas Ilona Stációk kiállítása a Műcsarnokban kurátori kísérlet az életmű rekonstruálására a hetvenes évek közepétől az utolsó évekig.