Műcsarnok

Világmontázs – Négy új tárlatot kínál a Műcsarnok

Világmontázs címmel négy kiállításból álló tárlategyüttessel, Ujházi Péter, Matzon Ákos, Sváby Lajos és Kovács Péter munkáival várja októbertől a közönséget a budapesti Műcsarnok.

Életszőnyeg – Ujházi Péter kiállítása

A kortárs művészet kiemelkedő alakja UP, azaz Ujházi Péter. Eddigi öt évtizedes életművéből válogatták az anyagot a 81. születésnapjára rendezett kiállításra, melyen – többek között – a művész látványelvű és metaforikus önábrázolásai, az egyéni felfogású nadapi tájábrázolásai és a hétköznapi emberi történéseket bemutató festményei, dobozai és kerámiái lesznek láthatók október 16-tól.

Az esetlegesség rétegei – Pilinszky János fényképei

A Kertész Imre Intézet szervezésében megvalósuló Pilinszky 100 programsorozat egyik kiemelkedő eseménye Az esetlegesség rétegei című fotókiállítás, amely Pilinszky János több mint fél évszázados saját fotóit mutatja be a Műcsarnok Kamarateremben október 13-tól november 28-ig.

Szerdától látható Baranyay András emlékkiállítása a Műcsarnokban

Részben az egész címmel látható életműkiállítás Baranyay András (1938–2016) képzőművész munkáiból a Műcsarnok és a MissionArt Galéria közös szervezésében október 6-tól.

Amikor a műtárgyak sem alszanak – jön az ötödik Műtárgyak Éjszakája Fesztivál

Három napon át ötven budapesti helyszín és száznál több program várja az érdeklődőket a Műtárgyak Éjszakája Fesztiválon. A június 17. és 19. zajló eseményen a kiállítások, szakmai vezetések mellett workshopokon, tematikus sétákon, műterem- és műhelylátogatásokon, filmvetítéseken és kerekasztal-beszélgetéseken ismerhetjük meg a műtárgyak titkait.

A sors, a nagy játékos – Kazanlár Ámin Emil miniatúrafestészete a Műcsarnokban

Virtuálisan mától, élőben szombattól látogatható Kazanlár Ámin Emil kiállítása a Műcsarnokban.

Filmezni fotósként, fotózni filmesként

A Képekben gondolkodnak/Filmesek fotói kiállításon jártunk a Műcsarnokban.

Élő és online programok a Műcsarnokban

A Műcsarnok öt kiállítással, helyszíni és online programokkal is várja a látogatókat.

Filmesek fotóiból válogat a Műcsarnok új kiállítása

Május 6-án 19 órakor nyílt meg virtuálisan a Műcsarnok új tárlata, a Képekben gondolkodnak | Filmesek fotói.

Ünnepi programokkal nyit újra a 125 éves Műcsarnok

125 évvel ezelőtt, 1896. május 4-én az Országos Magyar Képzőművészeti Társulat Millenniumi Országos Kiállításával nyitotta meg kapuit a Műcsarnok. Érdekes egybeesés, hogy a járványhelyzet miatt hosszú hónapokra zárva tartó kiállítóhely éppen május 4-én, azaz a jeles évforduló napján fogadhatja újra a látogatókat. A nyitás alkalmából az aktuális kiállítások mellett ünnepi programok is lesznek.

Mikor nyitnak a múzeumok?

A legtöbb múzeum készen áll a nyitásra, ám napra pontosan egyelőre nem tudják, hogy mikortól fogadhatnak látogatókat – derül ki körképünkből.

A fény képei a Műcsarnokban

Április 24-én nyílik meg virtuálisan a Műcsarnok új tárlata, A fény képei – II. Fotóművészeti Nemzeti Szalon 2021.

Ars Naturae – Dorogi János tájképszobrai a Műcsarnokban

Dorogi János egyedi technikával készített tájképszobrait mutatja be a Műcsarnok Ars Naturae címmel szombattól egy virtuális sétán.

Fotóikonok a Műcsarnokban

A Budapest FotóFesztivál és a Műcsarnok különleges válogatást mutat be a New York-i Howard Greenberg Gallery gyűjteményéből. A virtuális kiállítás holnaptól „látogatható”.

Heti menü – melegen ajánljuk (03. 18–24.)

Kulturális programajánlónk a hétre.

Virtuálisan is bejárható kiállításon mutatkoznak be az idei Derkovits-ösztöndíjasok

Idén is 26 fiatal képzőművész pályaműveit vonultatja fel a Műcsarnokban a Derkovits Gyula képzőművészeti ösztöndíj ez évi nyerteseinek bemutatkozó kiállítása, amely péntektől virtuális sétán is bejárható.