Murakami Haruki

Január 12-én történt

Ma van a magyar musical napja, amit 2012 óta ezen a napon ünneplünk annak emlékére, hogy 1961. január 12-én mutatta be a Petőfi Színház az első magyar musicalt, Hubay Miklós, Vas István és Ránki György Egy szerelem három éjszakája című művét.

Egy baseballmeccsen jött rá, hogy tud regényt írni, most a Nobel-díjra vár

„A legfontosabb, amit az iskolában megtanulunk, az az, hogy a legfontosabb dolgokat nem lehet az iskolában megtanulni" – írja Miről beszélek, amikor futásról beszélek? című könyvében Murakami Haruki, aki január 12-én ünnepli hetvenötödik születésnapját.

Január 12-én történt

A második világháború alatt, 1943. január 12-én a Don-kanyarnál, mínusz 30–35 fokos hidegben offenzívát indított a szovjet Vörös Hadsereg. A fontszakaszt védő, rosszul felszerelt 2. magyar hadsereg két hét alatt megsemmisült – ez volt a magyar hadtörténet egyik legsúlyosabb katasztrófája.

Murakami Haruki nyerte az Asztúria hercegnője-díjat irodalom kategóriában

Murakami Haruki japán író nyerte ebben az évben irodalom kategóriában a spanyol Nobelnek is nevezett Asztúria hercegnője-díjat – jelentett be döntését a zsűri Oviedóban szerdán.

Megjelent Murakami Haruki új regénye

Új regénnyel jelentkezett a népszerű japán író, Murakami Haruki: a The City and Its Uncertain Walls egy azonos című, negyven éve megjelent írásán alapul, amit annak idején egy irodalmi magazin közölt.

Hat év után új regénnyel jelentkezik Murakami Haruki

Hat év után új regénnyel jelentkezik Murakami Haruki világhírű japán író, akit évek óta az irodalmi Nobel-díj egyik esélyeseként emlegetnek.

Alternatív irodalmi Nobel-díj ősszel

Ősszel adják át az alternatív irodalmi Nobel-díjat, amelyre Neil Gaiman brit, Murakami Haruki japán, Maryse Condé francia és Kim Thúy vietnami születésű kanadai írót jelölte a svéd kulturális élet szereplőiből alakult testület, az Új Akadémia. Az Új Akadémiát azt követően hozták létre, hogy elhalasztották a májusi irodalmi Nobel-díj átadását.

Mi jut eszünkbe a japán kultúráról?

A japán kultúra napját ünneplik minden évben november 3-án, mivel ezen a napon született a császári hatalmat helyreállító uralkodó: Meidzsi császár. Mit tudunk a japán kultúráról, és mi jut eszünkbe róla a haikun, az origamin és a kabuki előadásokon kívül? Összegyűjtöttünk néhány programot, amelyek közelebb hozhatják a távoli országot és annak zenéjét, filmjeit, irodalmát hozzánk.