Nemzeti Örökség Intézete

Négy felújított síremléket adtak át Sümegen

Kisfaludy Sándor költő, Kisfaludy Móric honvédtiszt, Felletár Emil gyógyszerész és Bozó Pál katonatiszt felújított sírját adták át pénteken Sümegen.

Két magyar sírkert is csatlakozott a Jelentős Európai Temetők Szövetségéhez

A Nemzeti Örökség Intézete (Nöri) két magyarországi temetővel, a Fiumei Úti Sírkert Nemzeti Emlékhellyel és a Salgótarjáni utcai zsidó temetővel csatlakozott az idén 20 éves Jelentős Európai Temetők Szövetségéhez (ASCE); az erről szóló pénteki budapesti sajtótájékoztatón együttműködési megállapodást írtak alá a Nöri és a Lechner Tudásközpont vezetői is.

Kulturális örökség napjai – Koncert, fényfestés, tematikus séták a Fiumei úti sírkertben

A tematikus séták mellett koncerttel, tájékozódási játékkal és fényfestéssel várják a látogatókat a Fiumei úti sírkertbe a Kulturális örökség napjain – közölte a Nemzeti Örökség Intézete (NÖRI).

Megújult a Fiumei úti sírkert keresztje és a Malosik-mauzóleum kápolnája

Megújult a Fiumei úti sírkert keresztje és a Malosik-mauzóleum kápolnája, a rekonstrukciók által a nemzeti panteonban új szakrális tér jött létre, a felújított kápolna látogatható lesz – hangzott el a Nemzeti Örökség Intézete (NÖRI) pénteki átadó ünnepségén.

Megújult Jánosi Gusztáv és Forster Gyula síremléke

Megújult Jánosi Gusztáv püspök, műfordító Balatonkenesén és Forster Gyula jogi és művészeti szakíró, műemlékvédő Esztergomban található síremléke – közölte a Nemzeti Örökség Intézete (NÖRI).

Mohács kapta az év emlékhelye díjat

A mohácsi nemzeti emlékhely nyerte idén a Nemzeti Örökség Intézete (NÖRI) év emlékhelye díját. Az átadó ünnepség vasárnap, az emlékhelyek napján volt a Fiumei úti sírkertben. A rendezvényen megnyílt az Anonymus Projekt – Ligeti 150 című plakátkiállítás is.

Ma van az emlékhelyek napja

Országszerte közel hatvan helyszínen zajlanak programok. Az ünnepélyes megnyitót Székesfehérváron tartották.

Az emlékhelyek napja – Túrák, koncertek, szakvezetések, kiállítások

Ingyenes rendezvényekkel várja az érdeklődőket a Nemzeti Örökség Intézete június 20-án az emlékhelyek napján országszerte.

Fotókiállítás mutatja be a 301-es parcellát

301-1989 címmel Horváth Ernő képeiből nyílt kiállítás Nagy Imre és mártírtársai újratemetésének emléknapján az Új köztemetőben található Nemzeti Gyászpark látogatóközpontjában.

Befejeződött a FiumeiGuide fejlesztésének második üteme

Befejeződött a Fiumei úti sírkert bejárását segítő alkalmazás, a FiumeiGuide fejlesztésének második üteme: a Nemzeti Örökség Intézete (NÖRI) a fejlesztés során növelte az elérhető célállomások számát, és új funkciókkal, például tematikus sétákkal is bővítette az alkalmazást.

Online programokat kínál a NÖRI a Fiumei úti sírkertben a költészet napján

Online programokat kínál a Nemzeti Örökség Intézete (NÖRI) a Fiumei úti sírkertben április 11-én, a költészet napján, József Attila születésének évfordulóján.

Megújult Forinyák Géza síremléke a Fiumei úti sírkertben

Teljes körűen felújította Forinyák Géza joghallgató, március 15-e vértanúja Fiumei úti sírkertben található síremlékét a nemzeti ünnep alkalmából a Nemzeti Örökség Intézete (NÖRI).

Ligeti 150 – plakátpályázatot hirdet a Nemzeti Örökség Intézete

Plakátpályázatot hirdet a Nemzeti Örökség Intézete (NÖRI) Ligeti Miklós születésének 150. évfordulójára Anonymus project – Ligeti 150 címmel.

Szakmai konferencia a nemzeti és történelmi emlékhelyekről

Második alkalommal, ezúttal online rendezett szakmai konferenciát Magyarország nemzeti és történelmi emlékhelyeiről kedden a Nemzeti Örökség Intézete (NÖRI).

Megújult Benczúr Gyula síremléke

Halálának századik évfordulója alkalmából teljeskörűen rekonstruálta a magyar festőművész Benczúrfalván található nyughelyét a Nemzeti Örökség Intézete (NÖRI).

Heim Pálra emlékeztek a Fiumei úti sírkertben

A modern magyar gyermekgyógyászat úttörőjének, Heim Pál születésének 145. évfordulójára emlékezett a Nemzeti Örökség Intézete (NÖRI) pénteken a Fiumei úti sírkertben.