New York
Tudatos kívülálló, pedig Warhol és Picasso mellett állították ki műveit
Fontos a megújulás a New Yorkban alkotó képzőművész, Steven Balogh, született Balogh István Vilmos szerint, aki Magyarország színeiben indulva az Osten Biennale 2024 Golden Osten díját kapta.
Talán mégsem vagyunk olyan engedelmesek, mint ahogy Stanley Milgram állította
Negyven éve, 1984. december 20-án hunyt el Stanley Milgram amerikai szociálpszichológus, az emberi engedelmességet vizsgáló, híressé vált kísérlet vezetője.
Sikeresen debütált Los Angelesben és New Yorkban az Oscarért induló Semmelweis
Az elmúlt két hétben Los Angelesben és New Yorkban is bemutatkozott a Koltai Lajos rendezésében készült Semmelweis című film az amerikai filmakadémia tagjai előtt.
Ilyen drágán még nem kelt el Magritte-festmény
Rekordáron, 121 millió dollárért (47 milliárd forintért) kelt el kedden egy New York-i művészeti árverésen René Magritte belga szürrealista művész (1898–1967) egyik olajfestménye.
New Yorkban is megünnepelték az ötvenéves Rubik-kockát
A Rubik-kocka által inspirált kiállítás nyílt a New York galérianegyedében lévő One Art Space galériában.
Absztrakt narratívák reprezentálják New Yorkban a magyar kortárs képzőművészetet
New York művészeti negyedében a Magyar Nemzeti Bank kortárs művészeti gyűjteményének darabjaiból nyílt kiállítás, amely egy hónapon keresztül látogatható.
New Yorkban és Torontóban is bemutatják a Baska magyarul beszél című dokumentumfilmet
Szeptember végén az Egyesült Államokban és Kanadában is bemutatják a Baska magyarul beszél című dokumentumfilmet, az idei MOZ.GO Magyar Mozgókép Fesztivál díjnyertes alkotását, amely Baska József festőművész gyermekkorát, a száműzetés traumáját meséli tovább, ugyanakkor annak a több tízezer magyarnak is emléket állít, akit 1945 után kitelepítettek Csehszlovákiából.
Letartóztatták a szexuális erőszakkal vádolt Sean Diddy Combs rappert
A hiphopsztárt New Yorkban vették őrizetbe, és nők zaklatásával vádolják. Sean Diddy Combs ügyvédje igazságtalannak tartja az eljárást, véleménye szerint a rapper nem tökéletes ember, de nem is bűnöző.
Az az amerikai álom, amelyet még mindig dédelgetünk, a hetvenes években véget ért
Zana Ágnes, a SOTE Magatartástudományi Intézetének docense az otthonát hátrahagyva a tengerentúlra költözött. Kőkemény, de jó döntést hozott.
Illegálisan terjesztették a Wu-Tang Clan lemezét
Egy amerikai bíróság arra kötelezte Martin Shkreli üzletembert, hogy adja át a rendkívül ritka, kiadatlan 2015-ös Wu-Tang Clan-album, a Once Upon a Time in Shaolin összes nála lévő példányát, és megtiltotta, hogy a lemezről bármilyen további tartalmat streameljen.
André Kertész, az analóg fotográfia mestere
Százharminc éve, 1894. július 2-án született André Kertész, a modern fotóművészeti látásmód egyik megalapozója.
Ennyi pénzt még sohasem adtak Harry Potter-relikviáért
Csaknem kétmillió dollárért (743 millió forint) kelt el egy New York-i árverésen egy illusztráció, amelyet az első Harry Potter-kötet borítójához használtak.
Francis Ford Coppola Megalopolisa szeptembertől a mozikban
Francis Ford Coppola Megalopolis című, idén májusban Cannes-ban bemutatkozott futurisztikus New York-eposzát szeptembertől vetítik az észak-amerikai mozikban.
Őrült összegért kelt el John Lennon ötven év után felbukkant gitárja
Nagyjából egymilliárd forintért viheti el egy telefonos licitáló John Lennon egykori gitárját. A hangszer szerdán kelt el a New York-i Hard Rock Caféban tartott árverésen.
Tízmilliárd forintnyi dollárért kelt el egy Bacon-portré New Yorkban
Több mint 27 millió dollárért kelt el a Sotheby's hétfői New York-i aukcióján Francis Bacon szerelmét, George Dyert ábrázoló portréja.
New Yorkban is a magyar film napját ünnepelték
New Yorkban a Mozgókép Múzeumában filmvetítéssel ünnepelték a magyar film napját helyi idő szerint kedden, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (MOME) rektorának részvételével.