Örkény Színház

Így kíván karácsonyt a Bábszínház, az Örkény és a Víg

Különleges karácsonyi videókból idén sincs hiány.

A forradalom színházi emlékezete

A jubileumok elmúlnak, emlékezni viszont azokon túl is kötelesség, amire szerencsére van alkalom. Szubjektivitása ellenére objektív szempontok mentén készült 56-os ajánló.

Polgár Csaba rendezi a The Black Ridert

Robert Wilson, Tom Waits és William S. Borroughs kultikus „zenés meséjének”, a The Black Ridernek a premierjére készül az Örkény István Színház: a magyarországi bemutatóra 2022. december 21-én kerül sor.

A Tünet Együttes az Örkény Stúdióba költözik

A tünetegyüttes – avagy a függetlenek tündöklése és… című előadás Magyarország elmúlt tizenöt évét mutatja be egy független színházi társulat szemüvegén keresztül. A Trafóban 2019-ben bemutatott és négy éven át futó előadás újragondolt, felújított változata októbertől az Örkény Stúdióban látható.

Nyílt próbák az Örkény Színházban a magyar dráma napján

Rendhagyó nyílt próbával ünnepel az Örkény Színház a magyar dráma napján. Szeptember 21-én 19 órától az évad első nagyszínpadi bemutatója, a Liliom próbafolyamatába nyerhetnek betekintést az érdeklődők.

Programsorozattal nyitja a szezon az Örkény Színház a Madách téren

A hagyományok szerint az Örkény Kert elnevezésű programsorozattal nyitja a színházi szezont szeptember 10-én az Örkény Színház, amely nyolc bemutatót tervez az új évadban.

A nemzet özvegye olvasópróba-demóján jártunk az Örkény Színházban (videó)

Miért fontos a történelmi múlt feldolgozása a színpadon? Mit kezdhet valaki egy olyan történettel, amiről csak a szüleinek van közvetlen tapasztalata? Egyáltalán, miért lehet mindez érdekes?

Elmaradt előadások bajnoksága – az Örkény Színház felhívása

Elmaradt előadásaira jegyet váltó nézőit keresi az Örkény Színház.

Takács Nóradia koncertje az Örkény Stúdióban

Június 3-án debütál az Örkény Színház stúdiószínpadán Takács Nóra Diána zenés estje: a T’N’D című koncertelőadásban eredeti dalok és feldolgozások is hallhatók lesznek.

A nemzet özvegye nyílt próbája az Örkényben

Nagy Imre újratemetésének évfordulóján, június 16-án mutatja be az Örkény Színház A nemzet özvegye című előadását. A Kelemen Kristóf által írt és rendezett produkció nyílt próbáját május 24-én, kedden tartja a színház.

Olvasópróba-demón ismerhető meg A nemzet özvegye

Május 8-án, vasárnap 15 órától Olvasópróba-demót szervez az Örkény Színház.

„A színházi létezést a jelen idő sodrában kell tartani” – Mácsai Pál az Örkény Színház következő évadáról

„A 2022/2023-as évadban folytatjuk a fiatal alkotókkal való közös munkánkat, és kiemelkedően sok ősbemutatót – Magyarországon még sosem játszott német és francia művet, valamint kortárs magyar drámákat – tűzünk műsorra” – mondta Mácsai Pál igazgató az Örkény Színház évadhirdető sajtótájékoztatóján.

Schwechtje Mihály az Örkény Színházban rendez

Az Örkény Színház május 12-én mutatja be a Szex.Újra.El. című előadást, amelyet Schwechtje Mihály ír és rendez a színészek improvizációiból.

Névadója születésének 110. évfordulója alkalmából virtuális kiállítást készít az Örkény Színház

A tárlatban archív fotók, felvételek és az Örkény-ősbemutatókban szereplő színészekkel, alkotókkal készült interjúk is helyet kapnak.

Kulisszajárás az Örkény Színház épületében

A színház KÖZbejárás elnevezésű sétáján a működése kulisszatitkain túl az épület titkos tereit bejárva az Örkény történetéről is sok mindent megtudtunk.

Márciusi bemutatók az Örkényben

Ebben a hónapban két premierrel készül az Örkény: március 24-én a Jelenetek a bábuk életéből című Ingmar Bergman-film színpadi adaptációja, március 25-én pedig a Szabó Magda regényéből készült Az ajtó – Szeredás Emerenc emlékkoncert című előadás debütál a Madách téri színházban.