pénteki kultúrrandi

Meg kell keresni az adathalmazban, amit mások még nem látnak

Pipek Orsolya Annától megtudhatjuk, hogy mi dolga egy fizikusnak a rák- és öregedéskutatással, fertőző betegségekkel vagy a bioinformatikával.

Csak az a figyelem esik jól, amelyről érzem, hogy kiérdemeltem

A művészi önkifejezést humorral fűszerező Velek Domonkossal, a kisbetűs ünnepnapok frontemberével randiztunk.

Már nem is tudok mást hallgatni, csak népzenét

Az évad legjobb női pályakezdő táncművésze néptánc kategóriában Szappanos Lili, a Duna Művészegyüttes, a legjobb férfi pedig Nagy Marcell, a Magyar Nemzeti Táncegyüttes tagja lett.

Úgy gondolok ezekre a formákra, hogy erejükkel akár össze is roppanthatják az emberi testet

Elképesztő színek, vibráló és életteli kompozíciók jellemzik Udvari Boglárka festészetét. Stílusának alakulása és komponálási módszere mellett a pécsi művészeti élet sajátosságairól is beszélgettünk.

Muszáj láthatóvá tennünk magunkat, mert tényleg nagy a verseny

Nagy Alma Virág és Bartus Berci tudják, hogy nem a mesékben élnek, ahol villámgyorsan sztárok lehetnek, ezért tudatosan kell készülniük a zenei pályára.

Együtt bekerülni egy flow-élménybe izgalmasabb, mint egyedül

Osztrosits Éva izgalmas, vibráló személyiség, aki bár kérdezni jobban szeret, mint válaszolni, most mégis örömmel mesélt arról, mi foglalkoztatja.

Csodálatos, tehetséges, de túl fiatal vagy

Nagy Gvendolint legalább annyira vonzza a kiszámíthatatlanság és az adrenalin a tánc világában, mint az, ha a koreográfusok rá alkotnak koreográfiát.

Miért kellene választanom?

Ács Dominika fuvolaművész, énekes soha nem szerette a skatulyákat, összművészeti szemlélete miatt pedig izgalmas, sokoldalú produkciókban mutatja meg különböző arcait.

Annyi szörnyűség van a világban! Nem gondolom, hogy művészként erre kellene ráerősítenem

Simon Luca Katalin a hétköznapok és az egyszerűség szépségét mutatja fel a festészetével. A Tokaj Art Wine Galériában látható új anyaga házibulik karaktereit rajzolja meg.

Személyes történeteimen keresztül kötődöm a városhoz

Várostörténeti sétáin Görbe Márk ráébreszt bennünket Budapest szépségeire, és megmutatja azt is, hogy személyes emlékeinken keresztül kötődünk mi is a terekhez.

Palásti Máté: Nem akarok Al Di Meola lenni

Egy apró faluból indult, mára bejárta a világot, és még csak az útja elején tart. Generációja egyik legtehetségesebb gitárművésze, aki megígérte egykori tanárának, hogy nem lesz informatikus.

Szlama László: a koboz rabja vagyok

A kobozművészethez vezető útjáról, a népművészet és népzene jelentőségéről, a zenekarában eltöltött másfél évtizedről és a közelgő jubileumi koncertről beszélgettünk a Bordó Sárkány frontemberével.

Képeim feszültségét az apollói és a dionüszoszi küzdelme teremti meg

Mindig is a nonfiguratív képalkotás izgatta Struguraş-Fazakas Krisztinát, akinek kompozíciói érzékenyen billegnek a káosz és a rend között. A héten vele randiztunk.

Hogyan lehet a művet visszaadni a természetnek?

Csatlós Asztrid képei egyszerre szólnak az emberi szívósságról és sérülékenységről, ugyanakkor az én és a világ közötti kapcsolódás lehetőségeiről is. A héten vele randiztunk.

Itt evidens a színház, otthon maga az éltető levegő

Polyák Anita karakterét és tehetségét a Kárpátalján eltöltött keserédes gyerekkor és a szülőföldön formálódott értékrendszer teszi figyelemre méltóvá.

A valóság lehető legpontosabb megfigyelése izgat

Dávid Zita festményei arra tanítanak minket, hogy figyelmesebben járjuk a várost, legyünk érzékenyebbek az apróságokra, és lássuk meg az abszurdot. A héten vele randiztunk.