Petőfi Irodalmi Múzeum

Annyi titkom maradt még

Szabó Magda művei éppen attól zseniálisak, hogy nem tudjuk eldönteni: a valóságot, a valóság egy lehetséges változatát vagy egy teljesen fiktív történetet olvasunk. Ahogyan a műveit, úgy őt magát is számos titok övezte és övezi mind a mai napig. Ezek megfejtésére tett kísérletet a Petőfi Irodalmi Múzeum Annyi titkom marad még… című tárlata.

Szép Magyar Könyv

Átadták a Szép Magyar Könyv 2016 verseny díjait nyolc kategóriában a 88. Ünnepi Könyvhét és 16. Gyermekkönyvnapok nyitónapján, június 8-án a fővárosi Petőfi Irodalmi Múzeumban (PIM). Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) különdíját idén Kismarty-Lechner Zita, Bárd Johanna, valamint Vári Ágnes kapta.

Kik kapták a Móricz-ösztöndíjakat?

A közösség ereje annak ellenére is fontos, hogy az irodalomban ma a személyesség tarol – hangsúlyozta dr. Hóvári János, a MANK főigazgatója május 22-én a Petőfi Irodalmi Múzeumban, ahol ismét átadták a Móricz Zsigmond irodalmi ösztöndíjakat. Tizenhárom ösztöndíjast hirdettek ki, akik támogatást és kikapcsolódási lehetőséget is kapnak.

Isten éltesse Kányádi Sándort!

„Nincs külön gyermek és felnőtt vers, csak vers van vagy nemvers” – mondta Kányádi Sándor Kossuth-díjas költő a május 3-án rendezett születésnapi ünnepségén, a Petőfi Irodalmi Múzeumban (PIM). Az eseményen beszédet mondott Prőhle Gergely, a PIM főigazgatója és Böjte Csaba ferences szerzetes.

Elvarázsolt Y-generáció

Vajon melyik házba osztott volna minket a Teszlek-süveg? Milyen patrónust tudnánk megidézni? Milyen alakot öltene a saját mumusunk? Miért nincs nálunk egy láthatatlanná tévő köpeny vagy a tekergők térképe, amikor a legnagyobb szükségünk lenne rá? A Harry Potter-univerzum nemcsak a hazai olvasók szívébe varázsolta be magát, de nyomott hagyott a kortárs magyar kultúrán is.

A szerelmes Királynő

Vajon más képet kapnánk egy királyi udvarról, ha az ott élők írták volna meg a történetüket? Adhat objektív képet egy, a királyi családhoz tartozó személy az udvari életről? Mai viszonylatban aligha, más a helyzet azonban, ha a XV. századot választjuk regényeink alapjául. Így tett a kenti hercegné is, amikor megírta A szerelmes Királynő – Négy ország uralkodója című könyvét.

Helyzetek és karakterek

Egy könyv szerves része a megalkotott képi világ, így az illusztráció is. Ez egy gyermekkönyv esetében különösen fontos, hiszen hogyan máshogyan lehetne a legéletszerűbben elmesélni egy történetet, ha nem a képek segítségével. Ezért is olyan értékesek Békés Rozi illusztrátor alkotásai, amelyeknek egy része szeptember 3-ig megtekinthető a Petőfi Irodalmi Múzeumban (PIM).

Konferencia a keresztény áldozatokért

Magyarországon a szocializmus időszaka alatt üldöztek minden egyházzal kapcsolatos tevékenységet, így számos egyházi személyt is meghurcoltak – ezekről azonban még ma is keveset tudunk. Az áldozatok emlékére Keresztény társadalmi mártírium 1944–1956 címmel rendeztek konferenciát a Petőfi Irodalmi Múzeumban (PIM) február 9-én.

Visegrádi Irodalmi Rezidens Program

„Hat hétig együtt lakni a cseh, a szlovák és a lengyel kollégákkal nagyon inspiráló volt” – vallja egy korábbi magyar résztvevő. A programra azok a 18 év feletti költők, írók, esszéírók, kritikusok, műfordítók, publicisták és újságírók jelentkezhetnek, akik szívesen gyarapítanák nemzetközi tapasztalataikat.

Erdélyi alkotók és 1956

Nem csak Magyarország érezte meg 1956 eseményeit. Nem csak a mi térségünkre hatottak a történtek, sőt az előzmények sem csak a mieink. Ha fizikai valójukban nem is vettek részt a vidéki városok, községek vagy a környező országok városai az eseményekben, de mindenképpen szolidaritást vállaltak velünk, sőt volt, ahol ennél több is történt. Erdélyi művészek 1956-os visszaemlékezéseiből nyílt kiállítás január 20-án a Petőfi Irodalmi Múzeumban Erdélyi alkotók és 1956 címmel.

Magyar költő Cambridge-ben

The Alien in the Chapel (Idegen a kápolnában) címmel jelentek meg Békássy Ferenc angolul írt versei, levelezései. Gömöri György és Gömöri Mari könyvét a Petőfi Irodalmi Múzeumban mutatták be október 20-án: a műből kiderül, hogy a költő ostoba gyűlöletnek tartotta az első világháborús események hazai eredőit.

Az irodalmi élet központja

E. Csorba Csilla húsz éve vesz részt az irodalom fontos helyszínének, a Petőfi Irodalmi Múzeumnak a vezetésében. Főigazgatóként azt a célt tűzte ki, hogy az intézmény a klasszikus és a kortárs irodalom találkozóhelyévé, fórumává váljon. Milyen eredményeket értek el? Hogyan találják meg a hangot az iskolás közönséggel? Miként lehet az irodalomról sikeres kiállításokat szervezni? Erről beszélgettünk vele.