portré

Ahogy a vízmosta kőben összesimul a tér és az idő

Portréinterjú a Derkovits-ösztöndíjas Ádám Zsófia képzőművésszel.

100 éve született Sugár Rezső zeneszerző

1919. október 9-én született Budapesten Sugár Rezső Kossuth-díjas zeneszerző, Kodály Zoltán utolsó tanítványainak egyike.

És volt, aki hegedűvel ment

„Nekem a csakazértis az egyik szupererőm: nem fogok beledögleni valamibe, amit túl is élhetek. Meg az, hogy képes vagyok örülni. Annak is, amit más tett hozzá a világhoz." Portréinterjú Bonczidai Éva Oláh János-ösztöndíjas szerkesztővel.

A színházhoz láncolva

Rancsó Dezső színművész kapta idén az Agárdy-emlékláncot a Pesti Magyar Színház társulatának szavazatai alapján. Sándor Erzsi portréja.

„Ez tesz boldoggá”

„Elképesztő privilégium, hogy az ember folyamatosan fejleszteni tudja a tudását” – mondja Újvári Milán, egyike annak a tíz fiatalnak, akik idén Fülöp Viktor-ösztöndíjat kaptak. Interjúnk.

Választani a szakadék két széle között

Azért kell várat építeni, hogy utána az ember kirohanhasson belőle – mondja Formanek Csaba író, rendező, színész, aki 2018-ban és 2019-ben is megkapta az Örkény István drámairói ösztöndíjat. Vele beszélgettünk.

Ékszer a munkája – Tengely Nóra

Tengely Nóra Kozma Lajos-ösztöndíjas ékszerkészítővel beszélgettünk.

Makacs folt a Karinthy Szalonban

Kun Fruzsina festőművész képeiből válogat a Makacs folt címmel augusztus 30-án nyílt kiállítás a Karinthy Szalonban. Állatfigurákba bújtatott öregasszonyokról és régi játékbabákról készült művek is megtalálhatók a tárlaton. Arra voltam kíváncsi, hogy a hatások, amelyek az embert élete során érik, mennyiben változtatják meg a tárgyról alkotott képet – mondta a művész. A kiállítás szeptember 21-ig látogatható.

Rippl-Rónai századfordulós festészete

A modern magyar festészet vezéralakjának színekben tobzódó festményein a posztimpresszionizmus és a szecesszió stílusjegyei tükröződnek. De vajon mi volt az eredeti szakmája Rippl-Rónai Józsefnek? És vajon milyen néven született? Mit takar a „kukoricás” stílus? Cikkünkben a 157 éve, 1861. május 23-án Kaposváron született Rippl-Rónai Józsefre emlékezünk.