producer

Robert Lantos: A kudarcból ismertem meg igazán a szakmámat, abból könnyű, a sikerből nehéz

Az Oscar-jelölt és Golden Globe-díjas alkotásokat is jegyző Robert Lantos több mint hetven filmben és sorozatban működött közre. A producer a Budapesti klasszikusfilm-maraton díszvendége volt. A Magyar Kultúra magazin interjúját ajánljuk.

Elhunyt a legsikeresebb dán film rendezője

Nyolcvanhat éves korában elhunyt Per Holst dán filmrendező és producer, minden idők egyik legtöbb bevételt hozó dán filmje, az 1985-ben készült Walter and Carlo – Up on Daddy Hat című film rendezője. A művész halálának oka egyelőre nem ismeretes – számol be a Hollywood Reporter.

Spagettiwesternek hőseként kezdte Hollywood élő legendája

Május 31-én ünnepli kilencvenötödik születésnapját Clint Eastwood amerikai rendező, színész, producer, aki a rendezők közt a legidősebben kapta meg az Oscar-díjat és akit olyan legendás filmekben láthattunk, mint a Nincs bocsánat, A szív hídjai, a Kelly hősei, a Gran Torino vagy a Jó, a rossz és a csúf.

A Becéző szavaktól a Simpson családig – James L. Brooks 85

Május 9-én ünnepli nyolcvanötödik születésnapját James Lawrence Brooks Oscar-díjas amerikai rendező, producer, a Becéző szavak és a Lesz ez még így se című filmek rendezője, valamint a több mint három évtizede futó animációs sorozat, a Simpson család társalkotója.

A Véletlenül írtam egy könyvet producere is bemutatkozik Cannes-ban

A Magasságok és mélységek és a Véletlenül írtam egy könyvet című filmeket is jegyző Sümeghy Claudiát mutatja be a European Film Promotion (EFP) a Producers on the Move elnevezésű programján. A cannes-i fesztivál szakmai eseménysorozatának célja, hogy ígéretes európai producerekre és munkáikra irányítsa a nemzetközi figyelmet – közölte április 29-én a Nemzeti Filmintézet (NFI).

A Kaliforniai álommal Damien Chazelle álmai is megvalósultak

Január 19-én negyvenéves Damien Chazelle amerikai rendező, forgatókönyvíró, producer, a Kaliforniai álom és a Whiplash című filmek alkotója, aki a rendezők közül a legfiatalabban nyerte el az Oscar-díjat.

Egy telefonkönyv felolvasásával is megnevettetné a világot Hollywood köpcös sztárja, Danny DeVito

November 17-én ünnepli nyolcvanadik születésnapját Danny DeVito, a köpcös amerikai filmszínész, aki alig százötven centis magasságával Hollywood egyik legnagyobb sztárja, egyben egyik legbefolyásosabb producere.

Meghalt Quincy Jones

Meghalt Quincy Jones többszörös Grammy-díjas és Grammy Legend-díjas amerikai zeneszerző, producer, aki többek között Michael Jackson Thriller albumának producere és Az olasz meló című film zenéjének szerzője volt. Quincy Jonest vasárnap, 91 éves korában, családja körében érte a halál – közölte hétfőn a Sky News.

Pénteki kultúrrandi Nitával, az imanexperiment producerével

Viccből mondhatnánk, hogy ő a magyar Hannah Montana. Minden viccben van igazság, Nita pedig névtelenségbe burkolózva alakul át a színpadon valami nem e világi lénnyé, hogy zenéje a bőrünk alá másszon, és ne eresszen.

Több mint száz kitüntetés és egy elfogatóparancs – Roman Polanski 90 éves

Augusztus 18-án kilencvenéves Roman Polanski Oscar-díjas filmrendező, producer, forgatókönyvíró.

Elhunyt Walter Mirisch Oscar-díjas producer

Elhunyt 101 éves korában az Oscar-díjas Walter Mirisch, a Van, aki forrón szereti és a West Side Story című filmklasszikusok producere – közölte a hétvégén az amerikai filmakadémia.

Indul a harmadik Hots SongLab

A különleges eseményen nemzetközileg elismert szakemberek, producerek segítségével dolgozhatnak majd együtt a kiválasztott produkciók új daluk véglegesítésén.

„A bemutatkozó albumunk a zenei kockázatvállalásról szól”

Mindig inspiráló olyan magyar előadókat megismerni, akik ösztönös és úttörő munkával úgy építgetik szerelemprojektjüket, hogy ezt a nagyvilág is észreveszi, és örömmel segíti tovább a folyamatot. Valami ilyesmi történt a Flanger Kids elektronikus zenei duójával is.

Martin Scorsese producerként csatlakozik Mundruczó Kornél filmjéhez

Martin Scorsese Oscar-díjas rendező executive producerként csatlakozik Mundruczó Kornél Pieces of a Woman című filmjének csapatához.