program
Anton Lachky és a Kortalan nemzedék
A Brüsszelben élő, világhírű szlovák rendező-koreográfus, Anton Lachky harmadik alkalommal dolgozott együtt a Közép-Európa Táncszínház társulatával. A közös munka gyümölcse az Ageless Generation – Kortalan nemzedék című előadás, amelyet a Szegedi Nemzeti Színházban február 22-én, Budapesten, a Trafóban február 29-én mutatnak be.
Három koncert népszerűsíti a cigány dalt a Benczúr Házban
A Benczúr Ház ad otthont augusztus 8-án a 3. Nemzetközi Cigány Dal Napja budapesti eseményeinek. A programsorozatot tavasszal és nyár elején három koncert népszerűsíti.
Először lesz Rembrandt-kiállítás Bécsben
A bécsi Szépművészeti Múzeum (Kunsthistorisches Museum – KHM) először rendez nagyszabású Rembrandt-kiállítást: az október 8-án nyitó tárlat hatvan festményt, rajzot és nyomatot mutat be a 17. századi holland festőművésztől és tanítványától, Samuel van Hoogstratentől. A tárlat középpontjában a színek és az illuzionisztikus technikák állnak.
Yungblud a Budapest Parkban koncertezik
Az elmúlt három évhez hasonlóan ismét koncertet ad Magyarországon Yungblud. A multiinstrumentalista brit énekes-dalszerző június 9-én a Budapest Parkban lép fel.
Az egyik legismertebb népmesét viszi színre a kecskeméti Ciróka Bábszínház
Az egyik legismertebb, A só című népmesét viszi színre a kecskeméti Ciróka Bábszínház. Az előadáshoz egy játékos feladatsort is összeállítottak.
Emlékezés Vera Molnarra – válogatás Offenbächer Ferenc gyűjteményéből
Algoritmus² címmel nyílt kiállítás Vera Molnár munkáiból a Kieselbach Galériában.
Izgalmas bemutatók és merészen újító feldolgozások a negyedik Bartók Tavaszon
Április 5. és 14. között a negyedik Bartók Tavasz tucatnyi helyszínén díjnyertes produkciók, világhírű előadók, magyarországi és ősbemutatók, nem mindennapi együttműködések, valamint a kortárs komolyzenétől a világzenén, a jazzen, a táncművészeten és a képzőművészeten át a könnyűzenéig saját műfajukban kiemelkedő alkotók várják a látogatókat.
Jelmezes felvonulással és futóversennyel űzi el a telet Kaposvár
Jelmezes felvonulásra, térjátékra és futóversenyre is várják az érdeklődőket február 3. és 4. között Kaposváron, a somogyi vármegyeszékhely megújult télűző fesztiválján.
Kiállítás nyílik Cziffra György és az állambiztonság kapcsolatáról
A Cziffra Fesztivál és az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának közös eseményeként valósul meg a Mit rejt a Cziffra-dosszié? – Az emigráns zongoraművész: Cziffra György és az állambiztonság című időszaki, hiánypótló kiállítás a levéltár épületében.
Május 19-én indul a szezon a Fertőrákosi Barlangszínházban
Május 19-én a Szállj fel, szabad madár! című koncertshow nyitja meg a szezont a Fertőrákosi Barlangszínházban, ahol szeptember közepéig mintegy harminc előadást mutatnak be – hangzott el az évadhirdető sajtótájékoztatón csütörtökön Sopronban.
Tornyai János alkotásaiból nyílik kiállítás a Szolnoki Galériában
A Szolnoki Galériában február 8-án nyíló tárlat A színekben rejlő hatalmas erő címet viseli.
A Szegény páráktól az Olvasósarokig
Akinek újévi fogadalmai között szerepelt, hogy több kulturális eseményt látogat majd, segíthet az egész országot bebarangoló programajánlónk.
A világ egyik legkiválóbb slide gitárosával indul közös magyarországi turnéra Ripoff Raskolnikov
A Ripoff Raskolnikov Band az americana stílus legszínvonalasabb hazai képviselői közé tartozik, a zenekart az osztrák származású, de már harminc éve Magyarországon is élő Ripoff Raskolnikov gitáros vezeti. Február 7-én Roberto Luti olasz slide gitárossal közös magyarországi turnéra indulnak.
Magyarországon van a világ legnagyobb exlibris-adatbázisa
Az ex libris vagy könyvjegy eredeti funkciójában a könyv tulajdonosát megjelölő, gyakran művészi kivitelű, kisméretű grafika, melyet rendszerint a könyv táblájának belső oldalára ragasztottak. Az Exlibrismúzeum mintegy hatvanötezer könyvjegyet őriz, ebből ötvenezernél több kereshető részletesen.
Gimnazisták mutatják meg, mi a fotográfia
Hol kezdődik a kép? Mit jelent fényképezni? A Deák17 Galéria legújabb ingyenes kiállításán egyrészt diákok lencséin keresztül szemlélhető a világ, másrészt pedig betekintés kapható a fotográfia mibenlétébe is.
Minden hétfő Örökhétfő
A Petőfi Irodalmi Múzeum Gazdátlan tényrakások – Petri-térben című kiállításához kapcsolódóan február 12-től március 25-ig az érdeklődők hétfőnként közösen merülhetnek el Petri György költői dilemmáin keresztül az életmű tematikus egységeiben.