program

A Soharóza két divatkoncertje a Városmajorban

Augusztus 1-jén és 2-án, szombaton és vasárnap a Soharóza kórus lép fel a Városmajori Szabadtéri Színpadon; Az ügy és a Tabu kollekció című, catwalk concert műfajú produkciókat mutatják be.

Nagy Tibor dalaiból készült revü-musical ősbemutatója lesz Zalaegerszegen

Hasonmások címmel tart ősbemutatót pénteken a zalaegerszegi Kvártélyház Szabadtéri Színház a mások mellett Komár Lászlónak, Máté Péternek vagy Cserháti Zsuzsának dalokat szerző Nagy Tibor szerzeményeinek feldolgozásával.

Múzeum utca plusz – kulturális programsorozat Pécsen

Óriásbábokkal, fényfestéssel, nyári színházzal és koncertekkel is várja az érdeklődőket a Múzeum utca plusz; a Pécs nyári idegenforgalmának élénkítésére életre hívott programsorozatra augusztus 7. és 16. között kerül sor a város Káptalan utcájában.

Női újhullám az Opus Jazz Club színpadán

Augusztusban öt olyan formáció játszik a fővárosi Opus Jazz Club színpadán, amely új megvilágításba helyezi az improvizatív női éneklést.

Egy hétvégére ismét látogathatóvá válnak Magyarország rejtett műemlékei

A Kulturális Örökség Napjait idén szeptember 19-20-án rendezik meg.

Augusztus 8-án rendezik a Budavári Palotakoncertet

Huszka Jenő és Lehár Ferenc művei szólalnak meg, valamint bemutatkozik a Jávorkai Brothers is a Budavári Palotakoncerten augusztus 8-án a budai Várban.

Régészeti és antropológiai kiállítások a Kurultaj programjai között

Jurtaváros, seregszemle, régészeti és antropológiai kiállítás is lesz Európa legnagyobb lovas hagyományőrző rendezvénye, a Kurultaj programjai között augusztus 21. és 23. között a Bács-Kiskun megyei Bugacon.

Számos programmal vár az OrgonaPont és az Orgonák éjszakája

A hangszerek királynőjeként számon tartott orgonáé a főszerep a Filharmónia Magyarország augusztusi rendezvényein: az OrgonaPont elnevezésű sorozatban 40 helyszínen 50 koncertre, az augusztus 8-i Orgonák éjszakáján több száz eseményre várják az érdeklődőket.

5 program, amit érdemes útba ejteni az Óbudai Kult Éjen

Augusztus elsején kora délutántól késő éjszakáig nyúló kulturális maratonnak lehet részese mindenki, aki Óbudára látogat.

Ékszerek Éjszakája szeptemberben

Harmincegy helyszínen csaknem 80 hazai és külföldi alkotó kortárs ékszereit láthatjuk szeptember 14. és 20. között az Ékszerek Éjszakája Budapest rendezvénysorozaton.

Berecz András és Berecz István együtt lép fel a Fonóban

Az Apja-fia elnevezésű koncert után a D.A.S. Trió dzsesszkoncertjét élvezhetik az érdeklődők a teraszon július 30-án.

Új irodalmi fesztivált indít a Magyar Írószövetség

A Dióhéj Irodalmi Találkozó neves írók, költők, zenészek és zenekarok részvételével augusztus 15-én kezdődik Diósjenőn.

Színházi estek Balatonfüreden

Színházi estek várják a nézőket négy augusztusi estén a balatonfüredi Kisfaludy Színház szervezésében a Balaton-parti városban. A rendezvénysorozat első előadását jövő csütörtökön láthatja a közönség.

A művészet templomai: Impresszionista ritkaságok

A művészet templomai sorozat július 30-tól mozikba kerülő új része az impresszionizmus által elindított művészeti forradalom történetét beszéli el ötven, a nyilvánosság elől korábban elzárva tartott, rendkívül értékes festményen keresztül.

Heti menü – melegen ajánljuk (07.30.–08.05.)

Kulturális programajánlónk a hétre.