Rados Ferenc

Elhunyt Rados Ferenc, Keller András és művésztársai emlékeznek rá

Életének kilencvenegyedik évében, hosszú, súlyos betegség után február 25-én meghalt Rados Ferenc Kossuth- és Bartók–Pásztory-díjas zongoraművész, generációk kamarazene-tanára, a Zeneakadémia korszakos oktatója – tájékoztat a Zeneakadémia honlapja. Kívánságára szűk családi körben búcsúztatják majd.

Ha az alkotói folyamat válságba kerül, a kiút sokszor kíméletlen önvizsgálatot követel

Robert Schumann jegyese, Clara Wieck a 19. század zongoraművész sztárjának ígérkezik. Apja azonban ridegen elutasítja a kérőt. Hogy kapcsolódik ez a történet Szilasi Alex legújabb CD-jéhez?

Felszabadító és kemény mester – Rados Ferenc 90 éves

„Meggyőződésem, hogy Rados Ferenc minden idők egyik legnagyobb zongoraművésze” – írta a kétezres évek elején elején tanítványa, pályatársa, Schiff András. A 90 éves mestert a magyar zeneművészet más kiválóságai is méltatják.

Október 26-án történt

1879-ben ezen a napon született Fedák Sári színésznő, énekesnő, primadonna, a neves író, Molnár Ferenc második felesége. Az egyik legismertebb és legsikeresebb magyar előadóművész 1900-ban a Magyar Színházban kezdte meg pályáját, majd számos magyar és külföldi színházban fellépett.

Rados Ferenc és Kelemen Barnabás a BMC-ben

Az 5. Fesztivál Akadémia kamarazenei fesztiválon augusztus 24-én különleges előadásra kerül sor a Budapest Music Center Koncerttermében. A két Kossuth-díjas művész Mozart ifjúkori és Schumann időskori egy-egy szonátáját adják elő a 18 órakor kezdődő koncerten, majd 20:30-tól Beethoven egy szonátáját mutatják be.