regény

Magyar származású író regénye is esélyes az idei Booker-díjra

Bejelentették a világ egyik legrangosabb irodalmi elismerésének számító Booker-díj (Man Booker Prize) idei döntős alkotásait. A hat mű között szerepel a magyar származású David Szalay új regénye is – számolt be szeptember 24-én a BBC News.

Stand-up-komikusból lett színész, de a vásznon sem veszítette el a humorát

Augusztus 14-én ünnepli nyolcvanadik születésnapját Steve Martin amerikai filmszínész, akit többek között Az örömapa, az Agyban nagy, A Riviéra vadorzói, A rózsaszín párduc és a Halott férfi nem hord zakót című mozikban láthattunk, és aki 2013-ban életművéért kapta meg az Oscar-díjat.

Már megint újraforgatják az Értelem és érzelmet

Új filmadaptációt forgat Georgia Oakley az Értelem és érzelem című Jane Austen-regényből – írta a Variety.com.

Woody Allen regénnyel jelentkezik

Még idén ősszel megjelenik Woody Allen első regénye – jelentette be csütörtökön a kötetet gondozó londoni könyvkiadó.

Heinrich Böll keményen kritizálta kora német társadalmát

Negyven éve, 1985. július 16-án hunyt el Heinrich Böll Nobel-díjas német író, a nemzet lelkiismerete, „a kölni jó ember”, Az angyal hallgatott, a Biliárd fél tízkor, a Csoportkép hölggyel, a Katharina Blum elveszett tisztessége és az Asszonyok rajnai tájban szerzője.

Graffiti a feledés falán

Mi marad belőlünk, ha az emlékeink is elhagynak? Olja Savičević  Énekes az éjszakában című regénye erre a kérdésre keresi a választ, miközben költői képet rajzol a háború utáni Horvátországról

Amit nem szabad Jókai Mórnak, azt szabad Kakas Mártonnak

Milyen áldozatokat kellett meghoznia Jókai Mórnak a sikerért? Erről beszélgettünk Kiss A. Kriszta irodalomtörténésszel, irodalomszervezővel.

Leonard Cohen karakterei szinte minden határt átlépnek

„Csak azt tudtam, hogy valamiféle próbatétel vagy fontos szertartás közepén tartok, és hogy a megtérésem mindjárt befejeződik.” Ez a szertartás pedig nem más, mint a Leprások balettjének elolvasása.

Marionettlélek, érdekbogár, rögnimfa

Nyolcvan éve hunyt el Szabó Dezső, a magyar irodalom legmeghökkentőbb alakja, és ennél már csak a sajátos szóalkotásai voltak különlegesebbek.

Elhunyt A Sakál napja szerzője, Frederick Forsyth

Elhunyt Frederick Forsyth, az egyik legnépszerűbb brit bestsellerszerző, A Sakál napja és Az Odessa-ügyirat írója. Forsyth életének 87. évében, rövid betegség után halt meg. Halálhírét menedzsere, Jonathan Lloyd június 9-én jelentette be.

A legtöbb interjúalanyom nosztalgiával gondol vissza az államszocialista rendszerre

Kisőrsi-Farkas Zsófiával az 1960-as évek társadalmi változásairól, a falusi és városi élet feszültségeiről, valamint az interjúalanyok által átélt transzgenerációs traumákról beszélgettünk.

Háy Gyula a leggyengébb darabjáért kapott Kossuth-díjat

Százhuszonöt éve, 1900. május 5-én született Háy Gyula Kossuth-díjas drámaíró, műfordító, akinek olyan alkotások fűződnek a nevéhez, mint a Tiszazug, a Mohács, az Attila éjszakái, az Isten, császár, paraszt, illetve a Színhely: Budapest, Idő: Tíz év előtt.

Robin Cook verhetetlen, ha orvosi krimikről van szó

Robin Cook, az orvosi krimi koronázatlan királya május 4-én ünnepli nyolcvanötödik születésnapját. Első bestsellere, a Kóma közel ötven éve jelent meg, és szerzője azóta sem talált versenytársra a maga alkotta műfajban.

Megalapították az Esterházy Irodalmi Díjat, kihirdették az első jelölteket

Esterházy Irodalmi Díjat hozott létre a kortárs magyar irodalom nagyobb társadalmi megbecsülése érdekében az Esterházy Magyarország Alapítvány. Az elismerést, valamint annak idei hét jelöltjét hétfőn, Esterházy Péter születésének 75. évfordulóján mutatták be a szervezők.

A Termelési-regénytől a Hasnyálmirigynaplóig – 75 éves lenne Esterházy Péter

Hetvenöt éve, 1950. április 14-én született Esterházy Péter Kossuth-díjas író, a kortárs magyar prózairodalom egyik legjelentősebb alakja, többek között a Termelési-regény, a Bevezetés a szépirodalomba, A vajszínű árnyalat, a Harmonia Cælestis és a Javított kiadás című kötetek szerzője.

Spiró György: Én még ateista sem vagyok igazán

Idén húszéves a Fogság című regény, ennek apropóján a Margó Irodalmi Fesztiválon mesélt Spiró György a megírás tizenkét évéről, vallásról és birodalmi attitűdről.