A Leprások balettje Leonard Cohen kanadai énekes-dalszerző és szépíró 2022-ben publikált posztumusz szépirodalmi gyűjteménye, amely a címadó kisregényen kívül novellákat és egy rádiójátékot tartalmaz. A pályakezdő Cohen még zenei karrierje előtt, 1956 és 1961 között írta a Leprások balettjét és a kötet elbeszéléseit. A szövegek minden aspektusa meghökkentő. Nyilvánvaló az is, hogy Cohen már a húszas évei elején is első osztályú író volt, akire elsősorban Dosztojevszkij Bűn és bűnhődése, Camus Közönye, Salinger Zabhegyezője és Philip Roth szexuálisan túlfűtött írásai hatottak.
Cohen nemcsak a költői eszközökben való jártasságával tűnik ki, de meg tud szólalni egy pszichopata hangján, ahogy remekül jeleníti meg a boldogtalan feleség hétköznapjait vagy a huszonegy éves fiatalember zavarát, aki szinte beleőrül abba, hogy még mindig szűz. A könyv legfontosabb írása a címadó, százhúsz oldalas kisregény, amelynek hőse a montréali Stanley Streeten lakást bérlő felesleges ember, egy könyvelő, aki megtisztulásra, újjászületésre vágyik, és úgy érzi, ehhez az erőszak lehet az üdvözítő eszköz.
„Körös-körül erőszakot látunk: bombák, közlekedési balesetek, krematóriumok a koncentrációs táborokban. Ezek könnyen beilleszkednek az emlékezetünkbe; az erőszak olyan ismerős, csodálom, hogyhogy nem folyamodnak hozzá többen” – mondja Marilyn a könyv elbeszélőjének, hogy mintegy igazolja egyre erőszakosabb szeretője viselkedését. A könyvelő számára a nagyapa lesz az erőszak vallásának beavató papja. A történet azzal kezdődik, hogy egyszer csak felhívják a harmincöt éves főhőst, hogy magához kell vennie bérleményébe soha nem látott, köpködő, krákogó, agresszív nagyapját, és ezt olyan természetességgel veszi tudomásul, mintha csak egy Kafka-novellát olvasnánk.
Az öregember érkezése kioldja a frusztrációit, felszabadítja benne a gonosz erőket, a brutalitás ethoszát, és onnan csak az hajtja, hogy ördögi terveket eszeljen ki mások tönkretételéhez. Ehhez még a munkahelyén is fölmond, hogy a kegyetlen szertartásaira tudjon koncentrálni.
Nem gyilkolni készül, beéri azzal, ha megaláz másokat. Találomra kipécéz egy vasúti poggyászkiadót, aki rendszeresen maszturbál az állomás vécéjében, majd magához édesgeti a feleségét, és amikor tönkretette őket, kilép mindkettő életéből. Tettére nincs ép ésszel felfogható magyarázat, egyszerűen ő így képzelte zavaros megtisztulását. Szeretőjének, Marilynnek egyik este megkéri a kezét, hogy aztán a boldog nőt másnap megsemmisítse azzal, hogy kirúgja, majd a nagyapjával együtt jól meg is veri a lelkileg teljesen tönkretett teremtést.
A történet annyira beteges, hogy gyorsan túl is akarunk lenni a címadó szövegen, de aztán a Szent Jig című írásban virtigli nőgyűlöletben tör ki Henry, a főhős, Jig barátja: „Minden csaj prosti, minden csajnak megvan a maga ára. Ha nem tíz dolcsi, akkor jegygyűrű.” Cohen karakterei szinte minden határt átlépnek, ugyanakkor a címadó írás könyvelő hőse nem gyilkol, szemben mondjuk Raszkolnyikovval vagy a Közöny Meursault-jával. A könyvelőnek nincs morális tőkesúlya, nem akar eszméket képviselni, inkább a frusztrációihoz, a benne növekvő zsigeri rosszhoz keres ideológiát az erőszak által megvalósuló megtisztulásról. A végén kiderül, hogy az agresszív és minden szabályt fölrúgó öregember, akit befogadott az albérletébe, nem is a nagyapja, így aztán senkije sem marad, csak a végtelennek tűnő, kiüresedett szabadsága.
A kisregény és a novellagyűjtemény eredetijét a Torontói Egyetem Leonard Cohen-archívumában őrzik. A címadó írásnak négy változata létezik, amelyek közül a legteljesebbet választották ki a kiadásra. Cohen monográfusai bizonyára keresik majd a dalok és a novellák közötti kapcsolatokat, és persze bőséggel fognak találni, hiszen akinek élénk a fantáziája, annak eszébe juthat Marilynről a The Famous Blue Raincoat Jane-je, aki szintén idősebb hölgy volt, és szintén senkinek nem kellett.
Ah, amikor utoljára láttunk, sokkal öregebbnek tűntél.
A híres kék esőkabátod válla szakadt volt.
Minden vonathoz kimentél az állomásra, és
Lili Marlene nélkül jöttél haza.
Ez a képzeletbeli kék esőkabát nemcsak Jane-ről s az átvert és megsemmisített Marilynről kerül le, hanem a később Grammy-életműdíjjal kitüntetett Cohenről is. Ott áll majd egy sebzett férfi, készen arra, hogy olcsó hivatalnokzakóját jobb minőségű öltönyre cserélje, és hotelekben pózoljon az újságírók fotósainak, majd fölálljon a színpadra, és a végén meghajoljon.
