régészet
Újabb érdekes leletek kerültek elő a Budavári Palotanegyedben
A régészeti feltárás számos értékes leletet hozott napvilágra az egykori Honvéd Főparancsnokság helyreállítása során: többek között egy középkori ólomplombát és bronzveretet, számos, az itáliai Velencében készült pohár- és palacktöredéket, valamint egy 14. századi aranygyűrűt is találtak.
A kulturális örökség védelme krízishelyzetekben
Kivételes hangzása miatt főként hangversenyeket, alkalmanként fogadásokat, konferenciákat rendeznek a Magyar Nemzeti Múzeum (MNM) Dísztermében. Az impozáns méretű csarnokban ezúttal A kulturális örökség védelme krízishelyzetekben címmel tartottak szakmai megbeszélést.
Több mint kétezer mumifikált kosfejet találtak egy egyiptomi templomban
A Ptolemaida-dinasztia idejéből származó mumifikált kosfejekre II. Ramszesz fáraó egyik templomában találtak rá – közölte vasárnap az egyiptomi turisztikai és műemlékvédelmi minisztérium.
Ősi maja sírkamrára bukkantak Mexikóban a maja vasút építési munkálatai közben
Az ősi maja települések egyik ásatási helyszíne, Palenque közelében, Chiapas államban találták meg a sírkamrát – jelentette be a Mexikói Antropológiai és Történeti Intézet (INAH) helyi idő szerint hétfőn.
Késő avar sírokat tártak fel Nagykőrös közelében
Késő avar kori temetkezés nyomaira bukkantak a Salisbury Régészeti Kft. munkatársai a M44-es autóút nyomvonalának régészeti mentesítése során. A feltárást a Nagykőrös–Kovács-tanya területén végezték.
Középkori aranykincsre bukkant fémdetektorral egy holland történész
Páratlan, ezeréves középkori aranykincsre bukkant fémdetektor segítségével egy holland történész: a leletegyüttes négy arany fülbevalóból, két aranylevél csíkból és 39 ezüstpénzből áll.
Szfinxszerű ókori római szobrot fedeztek fel egyiptomi régészek
Szfinxszerű ókori római szobrot találtak egyiptomi régészek az ország déli részén, Kairótól 450 kilométerre – közölte hétfőn az egyiptomi régészeti hatóság.
Jó állapotban megmaradt fűszereket találtak egy balti-tengeri hajóroncsban
Sáfrányfüzért, szemes borsot, gyömbért és más, jó állapotban megmaradt fűszert találtak egy királyi hajó roncsában, amely több mint ötszáz éve süllyedt el Svédország balti-tengeri partjánál.
Kotrógéppel törtek szét egy római kori szarkofágot Gyulafehérváron
Egy 1700 éves, római kori szarkofágot törtek szét a gyulafehérvári temetőben, holott a területen régészeti feltárásra lett volna szükség.
Maja istennőt ábrázoló domborművet fedeztek fel Mexikóban
Egy maja uralkodónőt, esetleg istennőt ábrázoló domborművet fedezhettek fel régészek Mexikóban, egy Yucatán-félszigeti ásatáson.
Ősi múmiát találtak egy perui futár hűtőtáskájában
Ősi múmiát talált a rendőrség egy ittas perui futár hűtőtáskájában egy punói régészeti lelőhelyen, az ország délkeleti részén.
A bronzkori gyerekeknek nem szuvasodott a foguk
A kora bronzkorban élt gyerekeknek táplálkozásuk miatt alig akadt rossz foguk – derült ki egy osztrák tanulmányból.
Aszály okozhatta a hettita birodalom pusztulását
Egy új kutatás szerint évekig tartó, súlyos aszály okozhatta az ősi hettita birodalom pusztulását.
Azonosítottak egy 17. századi hajóroncsot Anglia partjainál
Az angol-holland háborúban elsüllyesztett, 17. századi holland hadihajóként azonosították régészek és történészek azt a hajóroncsot, amelyet 2019-ben, 32 méter mélyen fedeztek fel nem messze a kelet-angliai Sussex partjaitól.
Életnagyságú Herkules-szoborra bukkantak Rómában a Via Appia közelében
Egy márványból faragott, életnagyságú Herkules-szoborra bukkantak Rómában, az ókori Via Appia közelében végzett csatornamunkák során – közölte az alkotást felfedező Federica Acierno olasz régész.
Több mint négyezer éves múmiára bukkantak egyiptomi régészek
Több mint négyezer éves múmiára és négy sírra bukkantak Egyiptomban a Kairótól délnyugatra fekvő Szakkaránál.