Szeged
Kezdődik a Zsigmond Vilmos Nemzetközi Filmfesztivál
Harminckét alkotás szerepel a kedden kezdődő IV. Zsigmond Vilmos Nemzetközi Filmfesztivál versenyprogramjában Szegeden.
Évadot zárt és újat hirdetett a jövőre 90 éves Szegedi Szabadtéri
Az ország legnagyobb szabadtéri színháza jövőre ünnepli fennállásnak 90. évfordulóját, melynek apropóján több újdonsággal is készülnek.
Zsidó kulturális fesztivál Szegeden
Komoly és könnyűzenekari koncertek és kiállítás várja október végéig az érdeklődőket a Szegedi Őszi Zsidó Kulturális Fesztiválon, az Új Zsinagógában.
19. századi épület, 21. századi tárlat
„Két mesterség van, amihez igazán értek, az egyik a vadvirágok csokorba kötése, a másik a szappanbuborékfúvás” – vallotta kissé ironikusan a szegedi múzeum névadója, Móra Ferenc. A különös sorokat a frissen újranyitott múzeum rendkívül látványos, „természetközeli” tárlatán olvashattuk.
Felújították a Móra Ferenc Múzeum és a szegedi vár épületét
Uniós támogatással, mintegy másfél milliárd forintból felújították a szegedi Móra Ferenc Múzeum főépületét, a szegedi várat és várkertet. A beruházást pénteken adták át.
Rocktörténeti tábor Szegeden
A péntektől vasárnapig tartó találkozón megemlékeznek az ötven éve rendezett Wight-szigeti Rockfesztiválról is.
Új kiállításokkal nyit augusztus 14-én a Móra múzeum
Megújult állandó kiállításokkal és érdekes időszaki kiállításokkal nyit újra augusztus közepén a szegedi Móra Ferenc Múzeum.
Filmtörténeti kiállítás és VR-élménytár a szegedi Belvárosi moziban
Filmtörténeti kiállítás és VR-élménytár nyílt az idén működésének 100. évfordulóját ünneplő, szegedi Belvárosi moziban.
Gregor Józsefre emlékeznek Szegeden
Gregor József operaénekesre emlékeznek Szegeden születésének 80. évfordulóján, augusztus 8-án.
Vissza a moziba!
Hét filmet láthat premier előtt a közönség a Cirko Film országos fesztiválján, amelyet Vissza a moziba! címmel július 17. és 19. között rendeznek a főváros hat mozija mellett 16 vidéki város filmszínházában.
Móra Ferencet bemutató állandó kiállítás készül a szegedi múzeumban
A Móra rengeteg című tárlat kurátora az író dédunokája, Vészits Andrea, a kiállítás társalkotója pedig Zöldy Z Gergely látványtervező, akinek köszönhetően az irodalom a képzőművészet nyelvén is megszólal.
Minden nyári hétvégén ingyenes programokkal várják a szegedieket a rakparton
A programsorozat célja, hogy jobban bevonják a Tisza-partot a város életébe. Ezért július 1-től a nyári hétvégékre lezárják a rakpartot a gépkocsiforgalom elől.
Lapis András szobrászművész kiállításával nyit a szegedi Wágner-udvar
Lapis András szobrászművész kiállításának szombati megnyitójával kezdődik el a Szegedért Alapítvány nyári programsorozata a Wágner-udvarban.
Júliusban tartják meg a 7. Vertigo Filmhetet
Huszonnégy nemzetközi és magyar film – közülük négy az országos premier előtt – lesz látható a 7. Vertigo Filmhét során július 22-29. között a budapesti Puskin moziban és öt vidéki filmszínházban.
Zenés műsorral hirdette meg új évadját a Szegedi Nemzeti Színház
Szabadtéri zenés műsor során hirdette meg csütörtök este új évadjának programját a Szegedi Nemzeti Színház.
Már épül a szegedi Móra-múzeum új természettudományi kiállítása
Az új természettudományi állandó kiállítás központi témája a Tisza és a Nagyalföld élővilága lesz izgalmas formában.