Szegedi Tudományegyetem

Megvannak az év egyetemei

Május 29-én megtartották az Év Egyeteme 2025 gálát a Várkert Bazárban. A díjátadó ünnepségen több kategóriában díjazták a felsőoktatási intézményeket.

Szeged ikonikus épületei akkor és most

Május 21. Szeged város ünnepnapja, ennek alkalmából megmutatjuk, hogy néztek ki a város ikonikus épületei évtizedekkel ezelőtt, és hogy néznek ki ma!

Karikó Katalin támogatásával nyílt új kutatóközpont a Szegedi Tudományegyetemen

Az antimikrobiális és gombaellenes terápiák fejlesztését segítő új központ nyílt Karikó Katalin Nobel-díjas biokémikus anyagi és szakmai támogatásával hétfőn a Szegedi Tudományegyetemen (SZTE).

Nemzetközi virtuózok az ország legjelentősebb gitárfesztiválján

Koncertek, mesterkurzusok és szakmai előadások i a 26. Szegedi Nemzetközi Gitárfesztiválon.

Kezdődik az Egyetemi Tavasz Szegeden

Csaknem két hónapon át kilencven helyszínen mintegy háromszáz eseménnyel várja a közönséget a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) hagyományos tavaszi programkavalkádja, az Egyetemi Tavasz – közölte Széll Márta stratégiai rektorhelyettes pénteken.

Itthon túl drága volt, ezért Ukrajnában építették meg a szegedi matematikus számítógépét

Születésének százhuszadik évfordulója alkalmából a magyarországi számítástechnika pionírjának számító Kalmár László matematikus emléke előtt tisztelegve rendez tárlatot a Neumann Társaság (NJSZT) a szegedi Informatikatörténeti Kiállításon (ITK).

Tízféleképp szólal meg a Tiszta szívvel Szegeden

József Attila Tiszta szívvel című költeményét adja elő március 25-én a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) központi épülete előtt tíz versmondó a mű megjelenésének centenáriuma alkalmából.

Tucatnyi magyar egyetem a világ legjobbjai között

Megjelent a QS World University Rankings by Subject 2025-ös kiadása, amely 55 egyéni és 5 széles témakörben rangsorolja a világ egyetemeit. Számos tantárgy, köztük az orvostudomány, a számítástechnika és az információs rendszerek, valamint az anyagtudomány is jelenleg minden eddiginél több intézményt listáz. A magyar intézmények közül 12 egyetemet rangsoroltak 5 széles és 32 egyéni területen – áll a Kulturális és Innovációs Minisztérium közleményében.

A generatív nyelvi modelleket tökéletesítő projekt indul Szegeden

A generatív nyelvi modellek biztonságosságát és hatékonyságát javító projekt indul a Szegedi Tudományegyetemen (SZTE) együttműködve az amerikai Rutgers Universityvel és a német Ludwig-Maximilians-Universitättel. A kutatás fontos témája, hogy a generatív MI modellek hogyan reprezentálják az egyes fogalmakat, illetve, hogy miképpen csökkenthető a kommunikációs zavar ember és gép között.

Bajáról mérik az űrszemét mennyiségét

Új műszerek segítik az űrszemét megfigyelését és az ezek által jelentett veszély előrejelzését a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) Bajai Obszervatóriumában, ahol három egyforma távcsővel a nyolc-tíz centiméteres darabok pályáját is vizsgálni tudják.

Szegedi kutatók fejthetik meg a Fekete-tengeren kialakuló cunamik okát

Fekete-tengeren kialakuló cunamik nyomait vizsgálják a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) kutatói, az üledékek elemzésével megállapították, hogy az utóbbi háromszáz évben a nyugati partvidékre több szökőár is kifuthatott.

Még mindig tartogat meglepetéseket az indoeurópai nyelvcsalád

Az indoeurópai nyelvcsalád eredetének hiányzó láncszemét tárta fel egy nemzetközi kutatócsoport magyar szakemberek részvételével. Genetikai vizsgálataik eredményeiről a Nature című folyóiratban számoltak be.

A társadalmi helyzetünk is befolyásolja, hogyan élhetünk túl egy világjárványt

Az életkoron túl az emberek társadalmi-gazdasági helyzete is nagyban meghatározza egy betegség végső kimenetelét egy világjárvány idején, mutatott rá a jelenségre a HUN-REN Rényi Alfréd Matematikai Kutatóintézet kutatóinak legfrissebb tanulmánya.

Új diagnosztikai eszközt fejlesztettek szegedi kutatók

Emlődaganatok korai felismerésére fejlesztenek új diagnosztikai eszközt nemzetközi együttműködésben a Szegedi Biológiai Kutatóközpont és az Astridbio Technologies Kft. munkatársai a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs (NKFI) Alap támogatásával – tájékoztatott a HUN-REN Magyar Kutatási Hálózathoz tartozó intézet.

Nőket is temettek el fegyverekkel a honfoglalás korában

A Szegedi Tudományegyetem (SZTE) kutatói azonosították az első női fegyveres temetkezést a honfoglalás kori Kárpát-medencéből, a sárrétudvari-hízóföldi temetőből származó leletet a feltáráskor férfinak vélték.

Olyan áttörést értek el magyar kutatók, amely a rákkutatást is forradalmasíthatja

A betegségek okozta fehérjehálózati sérülések helyreállítására dolgoztak ki megoldást a HUN-REN Természettudományi Kutatóközpont és a Szegedi Tudományegyetem kutatói.