Szentendrei Régi Művésztelep

Elhunyt Aknay János

Életének hetvenhatodik évében elhunyt Aknay János, a kortárs magyar festészet egyik legmeghatározóbb alakja.

Az idei Barcsay-díjasok

Harminchetedik alkalommal adják át Szentendrén a Barcsay Jenő szellemi örökségét és művészi alázatát hirdető Barcsay-díjat.

Kék Cetli, új hangok és szentendrei összművészet a magyar kultúra napján

A Petőfi Kulturális Ügynökség január 22-23-án három egymást kiegészítő programmal ünnepli a magyar kultúra napját, melyek a zenét, az irodalmat és a képzőművészetet is párbeszédre hívják.

Örökölt minták – Textilbe szőtt történetek Szentendrén

Mit kezdünk azzal, amit a múltból örököltünk – mintákból, tárgyakból, kimondott és kimondatlan történetekből? Jusztusz Noémi és Pallós Anna Lídia kurátorok a kortárs textilművészeten és divaton keresztül vizsgálják a transzgenerációs örökség rétegeit a Szentendrei Régi Művésztelep Galériájában.

Örökölt minták — kortárs textilművészeti kiállítás a Szentendrei Régi Művésztelepen

Megnyílt az Örökölt minták című kortárs textilművészeti kiállítás december 12-én a Szentendrei Régi Művésztelepen.

Hírmozaik – december 5.

Átadták a Magyarország 365 fotópályázat díjait, újabb Demjén-rekord, filmsiker az Erkel színpadán, kortárs textil a Régi Művésztelepen, Nagy Feró Hamletje.

Bábok, képek, képregények és Petőfi színházi szerepei – Programajánló

Titokzatos sakkjátszma a bábszínházban, zenei utazás a világ körül Sebestyén Mártával és Boban Markovićcsal, képregényfesztivál Szegeden, retrospektív kiállítás Szentendrén, nemzetközi konferencia a kulturális örökség védelméről – további részletek és egyéb izgalmas tippek heti programajánlónkban.

Másfél évtizedet foglal össze Szentendrén a Zárókép

A Magyar Alkotóművészek Országos Egyesülete (MAOE) november 7-től nagyszabású retrospektív kiállítással tekint vissza vizuális művészeti tagozatainak elmúlt tizenöt évére.

Séták, mulatságok, hölgyek, urak, gyermekek

Kortárs képzőművészek és letűnt gavallérok, óvodai jelek és szerelmi jelképek. Tematikus séták és Sisi kedvenc virága. Számtalan téma, és mind érdekes ezen a héten is a 21. század ritmusában lüktető közgyűjtemények kínálatában.

Háromnapos fesztivállal zárják Szentendrén a nyarat

Három nap alatt negyven helyszínen 165 program várja a közönséget a Szentendre Éjjel-Nappal Nyitva Fesztivál augusztus 29-e és 31-e között. Az idén húszéves rendezvény ismét a minőségi kultúrát, Szentendre értékeit és alkotóit helyezi középpontba.

Szentendrei Régi Művésztelep a Művészetek Völgyében

A jövőre százéves Szentendrei Régi Művésztelep immár negyedik alkalommal vesz részt a Művészetek Völgye összművészeti seregszemléjén. A művésztelepen jelenleg futó Kapcsolat című kiállítás az ott alkotó művészek munkáit mutatja be. A kiállítás két alkotója, Knyihár Amarilla és Horváth Lóczi Judit képeiről készült reprodukciók láthatók a Petőfi Udvarban. A nagy múltú művésztelep szervezésében alkotóművészeti workshopok is várják az érdeklődőket.

A szentendrei tájélmény lassan száz éve ejti rabul a képzőművészeket

Június 6-án nyílt meg az 1926-ban alapított Szentendrei Régi Művésztelep alkotóinak csoportos tárlata, melyen nemcsak a művészek közötti kapcsolatot, de a világgal való saját kapcsolatunkat is felfedezhetjük.

Berend Iván életmű-kiállítása nyílik meg Szentendrén

Három évvel a művész halála után Berend Iván (1940–2022) képzőművész életművének eddigi legátfogóbb bemutatására kerül sor szeretett Szentendréjén. A Szentendrei Régi Művésztelep tárlata nem csupán tisztelgés egy különleges alkotó előtt, hanem egyúttal páratlan lehetőség arra, hogy a látogatók megismerjék a művész sokrétű, technikailag kifinomult és mélyen értékgazdag munkásságát.

Kapcsolat címmel nyílik kiállítás a Szentendrei Régi Művésztelepen

A Szentendrei Régi Művésztelep a magyar művészettörténet egyik legmeghatározóbb helyszíne: közel száz éve folyik itt alkotói munka. A művésztelep műtermeiben jelenleg tíz festőművész – Aknay János, Balogh István Vilmos, Baksai József, Bánföldi Zoltán, Bereznai Péter, Buhály József, Horváth Lóczi Judit, Knyihár Amarilla, Krizbai Alex, Martin Henrik – dolgozik nap mint nap: a június 6-án nyíló legújabb, Kapcsolat című tárlaton az ő festményeikben mélyülhetnek el az érdeklődők.

Gyűrűnyalókák és unikornissá alakuló lovak a Szentendrei Régi Művésztelepen

A Szentendrei Régi Művésztelep Összhang című kiállítása az iparművészet sokszínűségét láttatja, és a művészi kifejezés mélyebb rétegeibe kalauzol.

Összhang címmel nyílik iparművészeti kiállítás Szentendrén

A Magyar Alkotóművészek Országos Egyesülete (MAOE) iparművészeti tagozatának kiállítása pénteken nyílik a Szentendrei Régi Művésztelepen.