Szépművészeti Múzeum – Magyar Nemzeti Galéria
A Mágikus kör festményein keresztül bontakoznak ki Czóbel kapcsolatai
A 20. század eleji magyar modernizmus meghatározó művészei és a mecénások, műgyűjtők köre a szentendrei Czóbel Múzeum új kiállításának két fő témája. Az idén ötvenéves múzeumban március 29-én nyílik meg a Mágikus kör – Czóbel Béla kapcsolatai, a Nyolcak és a mecenatúra című átfogó kiállítás.
A világ leghíresebb régészeti leleteinek egyike érkezik idén a Szépművészetibe
Az első kínai császár agyagkatonáit bemutató tárlat novembertől lesz látható. A három hónapja nyílt Munkácsy-kiállítást már százötvenezren látták.
Ahogy ti zenéltek, én úgy alkotok
Az elektronikus zene a kilencvenes években indult művészgenerációra tett hatását mutatja be a Nemzeti Galéria TechnoCool tárlata.
Vérré váló hagyomány
Az 1100 éve Európában, 20 éve az Unióban című kulturális programsorozatot december 28-án és 29-én Budapesten, a Nemzeti Táncszínházban zárták le.
Nagyszabású kiállításon mutatkoznak be Zágrábban a magyar festészet remekművei
A Magyar Nemzeti Galéria gyűjteménye közel nyolcvan remekművel mutatkozik be Zágrábban az Eszmény és valóság: A magyar festészet első aranykora és a horvát modern művészet gyökerei című kiállításon.
Megnyílhat a Városligetben az Új Nemzeti Galéria
Amennyiben az Új Nemzeti Galéria kivitelezése 2025-ben megkezdődne, az intézmény még ebben az évtizedben megnyithatná kapuit a Városligetben.
Megérkezett a Szépművészetibe Hieronymus Bosch egyik főműve
Kicsomagolták a Szépművészeti Múzeumban szerdán Hieronymus Bosch Bolondok hajója című festményét, amely az intézmény Menny és pokol között – Hieronymus Bosch rejtélyes világa címmel április 9-től látható, egymilliárd eurós biztosítási összértékű anyagot felvonultató kiállításán lesz látható.
A Szépművészeti Múzeum legszebb grafikái
A Szépművészeti Múzeum a Leonardótól Miróig kiállítással ünnepli a grafikai gyűjtemény 150. évfordulóját és a múzeum újranyitását.
Leonardótól Miróig – Százötven év grafikái a Szépművészetiben
Kamaratárlattal és új katalógussal mutatja be a gyűjteményeiben őrzött legszebb rajzait és grafikáit, mások mellett Leonardo, Raffaello, Rembrandt, Van Gogh, Schiele, Munkácsy és Miró munkáit a Szépművészeti Múzeum – Magyar Nemzeti Galéria péntektől a Szépművészeti Múzeumban.
Kiállítás nyílt az elszakított területeken élő képzőművészek alkotásaiból Székesfehérváron
Kiállítás nyílt pénteken az elszakított területeken élő legjelentősebb magyar képzőművészek alkotásaiból Székesfehérváron, a tárlatot Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter nyitotta meg.
Karácsony a múzeumban – 100 év festményei
100 évet ölelnek át az erre a hétre válogatott karácsony témájú festmények: Rippl-Rónai Kalitkás nőjétől Pinczehelyi Sándor lapjáig.
Magas olasz állami kitüntetést vehetett át Baán László
Baán Lászlót, a Szépművészeti Múzeum – Magyar Nemzeti Galéria főigazgatóját az olasz-magyar kulturális kapcsolatok elmélyítésében végzett különleges érdemeiért az Olasz Köztársaság elnöke Olaszország Csillagrendjének parancsnoki fokozatával tüntette ki.
Hetvenöt év után teljes pompájában látható a kisszebeni főoltár az MNG-ben
Több évtized után befejeződött a középkori Magyar Királyság egyik legnagyobb és legdíszesebb szárnyas oltára, a kisszebeni Keresztelő Szent János főoltár restaurálása; a késő gótikus remekmű szerdától látható a Magyar Nemzeti Galériában.
Buenos Airesben a Szépművészeti
A Szépművészeti Múzeum–Magyar Nemzeti Galéria gyűjteményének 58 darabjából nyílt kiállítás március 26-án a Buenos Aires-i Museo Nacional de Bellas Artes (MNBA) épületében. A Mesterművek a reneszánsztól a romantikáig című tárlat a nyugati képzőművészet legnagyobb, 15–19. századi mestereitől és több magyar festőtől sorakoztat fel alkotásokat.
A műalkotások értéke
Műalkotások értéke címmel tartottak konferenciát december 6-án Budapesten a Századvég Gazdaságkutató Zrt. szervezésében. A konferencián Baán László, a Szépművészeti Múzeum – Magyar Nemzeti Galéria főigazgatója elmondta: Magyarországon 15-20 milliárd forintra becsülik a műtárgypiac éves forgalmát, míg a magyar mozik éves bevétele 2016-ban 20 milliárd forint volt.