Szépművészeti Múzeum
Így újult meg a Szépművészeti
A nagyközönség előtt október 30-án nyílt meg a három éven át tartó, átfogó rekonstrukción átesett Szépművészeti Múzeum. A múzeum felújításának részleteiről, az átrendezett állandó kiállításokról, valamint a megnyitott Leonardo da Vinci és a budapesti Lovas című kamaratárlatról Baán László, a múzeum főigazgatója mesélt az MTI-nek adott interjúban.
Újra vár a Szépművészeti Múzeum!
A Hősök terén sétálva több mint három éve csak a felét élvezhettük az 1896-os milleneumi kiállításra készült látványnak: a Szépművészeti Múzeum 2015-ben bezárta kapuit, hogy az átfogó rekonstrukció után a legszebb fényében tündökölhessen. A pillanat elérkezett, a múzeum október 30-tól vár a modern tereivel és egy Leonardo da Vinci-tárlattal.
Jó ütemben haladnak a munkálatok
Jó ütemben haladnak a Liget Budapest Projekt építkezései, az év végére több kiemelt fejlesztés is elkészül – mondta el az MTI-nek Baán László, a beruházás miniszteri biztosa a napokban tartott áttekintő bejárás után. „A Liget Budapest Projekt nemcsak egy nagyszabású terv, hanem maga a valóság” – fogalmazott Baán László.
Az op-art születése
A madridi Thyssen-Bornemisza Múzeumban nyíló, Az op-art születése című életmű-kiállítással kezdődik Victor Vasarely művészetének európai újrafelfedezése – nyilatkozta Baán László, a budapesti Szépművészeti Múzeum főigazgatója június 6-án Madridban a világhírű magyar származású művész munkásságát bemutató tárlat megnyitása alkalmából.
Pécsre érkeztek a Csernus-képek
Csernus Tibor Kossuth- és Munkácsy-díjas grafikus és festőművész három alkotása került a pécsi Janus Pannonius Múzeum (JPM) gyűjteményébe, tartós letétbe a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Értéktár programjának jóvoltából. A három műalkotás egy kamarakiállítás keretében egy hónapig megtekinthető a Modern Magyar Képtárban.
Jövőre nyílik az új épület
A végéhez közeledik a Szépművészeti Múzeum Román csarnokának felújítása, az új kiállító- és közönségforgalmi terek kialakítása pedig az év végére fejeződik be. Átfogó rekonstrukciója után a Szépművészetit 2018 őszén veheti ismét birtokba a közönség. A felújítás 14 ezer négyzetmétert, az épület alapterületének mintegy 40 százalékát érinti.
Be a múzeumba!
Arra buzdítok mindenkit, hogy menjen be a múzeumba és „ölelje keblére azt, amire az emberiség igazán büszke lehet” – mondta el Für Anikó Jászai Mari-díjas, érdemes művész június 13-án a Múzeumok Éjszakája beharangozó sajtótájékoztatóján. Miért épp ő fogalmazta meg ezt a fontos gondolatot? Az ok az, hogy személyében idén először szóvivője is van a nagy sikerű rendezvénynek.
Kincsek a Nílus partjáról
A budapesti Szépművészeti Múzeum egyiptomi gyűjteményének kilencven legszebb, legfontosabb műtárgyából nyílt időszaki kiállítás április 5-én a pécsi Janus Pannonius Múzeum (JPM) Csontváry Múzeumában és Múzeum Galériájában. A Kincsek a Nílus partjáról című tárlatot október végéig tekinthetik meg az érdeklődők.
A természetbe költöznek a képek
Hamarosan nyílik a Magyar művészek és a számítógép című tárlat, majd egy nagyszabású Modigliani-kiállítás, az év végén pedig Ország Lili életművét mutatja be a Magyar Nemzeti Galéria. Az intézmény a Szépművészeti Múzeummal együtt a Városligetbe költözik, ahol visszaállítják a Páva-szigetet, és az egykori Hattyú-tó közelében egy új tavat, valamint egy rózsakertet is kialakítanak.