támogatás
Kulturális szervezetek javaslatcsomagja a turizmus és vendéglátás megsegítésére
A javaslatban a kulturális áfa bevezetését is szorgalmazzák.
Magyar támogatásból megújul a kárpátaljai megyei ukrán drámai színház színpada
A Kárpátaljai KultúrKaraván elnevezésű magyar kormányprogram keretében megújul a kárpátaljai megyei ukrán drámai színház teljes színpadtechnikája.
Hazai és nemzetközi designerek karolták fel a fogyatékossággal élő fiatalok ügyét
A Nem Adom Fel Alapítvány kampánya mellé álltak népszerű designerek, divattervezők, kozmetikai márkák, hogy egy-egy termékükkel támogassák a Mikes Lélekközpont megépülését.
Fekete Péter: közösségi szemléletű működtetési modell Szombathelyen
Közösségi szemléletű működtetési modellt szeretnének megvalósítani Szombathelyen a volt Megyei Művelődési és Ifjúsági Központ megmentésével – mondta el Fekete Péter, az Emberi Erőforrások Minisztériumának kultúráért felelős államtitkára csütörtökön a helyszínen.
Klasszikus zenei fesztiválok számára írt ki pályázatot az Emmi
Magas minőséget képviselő művészeti fesztiválok programjának megvalósítását támogatja 200 millió forintból az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi).
Újabb hazai dizájnvállalkozásokat támogat az MDDÜ
Újabb hazai dizájnvállalkozásokat támogat az MDDÜ, öt ipari formatervezéssel foglalkozó cég fejlesztéséhez nyújtott szakmai támogatást az iroda második design START mentorprogramja.
Jótékonysági kampány a zeneipari háttérmunkások megsegítésére
Jótékonysági kezdeményezés indul #savethebackstage néven a járványhelyzet miatt nehéz helyzetbe került zene- és rendezvényipari munkavállalók megsegítésére. A befolyó bevételt a Fábián Juli Emlékalapítvány gondozza és osztja szét a rászorulóknak.
Eurimages támogatás egy magyar részvételű családi mesefilmnek
A Tomi, Polli és a ház szelleme című cseh-szlovák-magyar koprodukció gyártására 290 ezer euró (több mint 103 millió forint) támogatást szavazott meg az Európa Tanács filmalapja, az Eurimages.
Újabb félezer előadóművésznek fizet gyorssegélyt az EJI
Mintegy félezer zenész, táncos, színész és artista kap segélyt az Előadóművészi Jogvédő Iroda Egyesülettől (EJI) a koronavírus-járvány második hullámában bevezetett korlátozó intézkedések kompenzálásaként.
Ötvenkilenc fiatal művészt és tudóst támogat a Mol Alapítvány
Összesen 19 millió forinttal támogatja a 10 és 23 év közötti tehetséges művész- és kutatójelöltek pályafutását a Mol Tehetségtámogató Program az idei tanévben.
Három divat- és designipari innováció kapott befektetést egy startup-programban
Három divat- és designipari innováció kapott befektetést egy startup programban – közölte a Magyar Divat & Design Ügynökség.
Jövőre minden eddiginél több forrás jut a tehetségeknek
A magyar tehetségek támogatására létrejött program jövőre is folytatódik, 2021-ben 3,6 milliárd forintból tudják majd segíteni a fiatalokat – mondta el Novák Katalin, családokért felelős miniszter a Nemzeti Tehetség Program Facebook oldalán megjelent videóüzenetében.
Gyorssegély a jövedelem nélkül maradt művészeknek
Hatvanmillió forintos rendkívüli szociális támogatási keretet hoz létre az Előadóművészi Jogvédő Iroda Egyesület (EJI) a koronavírus-járvány második hullámában bevezetett korlátozó intézkedések miatt nehéz helyzetbe került előadóművészek megsegítésére.
Kihirdették a Hangfoglaló Program hetedik évadának első döntéseit
A Nemzeti Kulturális Alap (NKA) Hangfoglaló Könnyűzene Támogató Programjának hetedik évadában a Klubtámogatói Alprogram támogatásával 101 könnyűzenei koncerthelyszín összesen csaknem 240 millió forintot fordíthat a programjaira, az Induló Előadói Alprogram pedig 22 produkciót segít majd.
Tíz fiatal magyar filmes készítheti el első mozifilmjét
Idén 68 pályakezdő rendező jelentkezett az Inkubátor Programra. A pályázatok közül mozgóképszakmai előzsűri választotta ki a 10 filmtervet, amelyek forgatókönyv fejlesztési támogatásban részesülnek.
Emmi: újabb 200 millió forintra pályázhatnak cigányzenészek
Újabb 200 millió forintra pályázhatnak azok az éttermi cigányzenészek, akik az előző pályázati körben nem a minőség, hanem az anyagi forrás végessége miatt nem kaptak támogatást.