textilművészet

Kékítőt old az ég vizében, avagy a kékfestés rövid története

Balázs Béla Az igazi égszínkék című meséjének főhőse a varázsrét búzavirágaiból mágikus erejű festéket készített, a megfestett felhőből eleredt az eső. A kékfestés is közel ilyen varázslatos világ.

Poszter helyett: Koltai Barbara

Koltai Barbara Kaliforniában született alkotó monumentális textilmunkája, az Uttu’s Breath fragmentumokból felépülő, összetett kompozíció, amely egyszerre illeszkedik a klasszikus textilművészeti hagyományba és nyit új, személyes fejezetet annak kortárs továbbgondolásában.

Örökölt minták – Textilbe szőtt történetek Szentendrén

Mit kezdünk azzal, amit a múltból örököltünk – mintákból, tárgyakból, kimondott és kimondatlan történetekből? Jusztusz Noémi és Pallós Anna Lídia kurátorok a kortárs textilművészeten és divaton keresztül vizsgálják a transzgenerációs örökség rétegeit a Szentendrei Régi Művésztelep Galériájában.

Poszter helyett: Gáspár Annamária

Gáspár Annamária Perspektívaváltás című műve egy grandiózus, fénylő textilmű, amely felső részének teressége éteri hatást kelt, míg az alsó rész sűrűsége invazív módon hat.

Örökölt minták — kortárs textilművészeti kiállítás a Szentendrei Régi Művésztelepen

Megnyílt az Örökölt minták című kortárs textilművészeti kiállítás december 12-én a Szentendrei Régi Művésztelepen.

Hat kortárs művész, akinek az anyag nem eszköz, hanem gondolkodásmód

Az utóbbi évek izgalmas jelensége, hogy a kortárs képzőművészetben újra központi szerepet kapnak azok az anyagok, amelyeket évtizedeken át az iparművészethez soroltak: a kerámia, a textil, a bőr, a szálak.

Wirth Abigail: Szégyelljük bevallani, hogy emberiek vagyunk

Wirth Abigail a mai generáció szorongásairól – a szerelem ügyetlen ritmusairól, az anyaság kimerítő szépségéről – beszél, miközben művei nem mondanak le az esztétikumról sem. A héten vele randiztunk.

Hegedűs Andrea lett az év textilművésze

Hegedűs Andrea Ferenczy Noémi-díjas textiltervező nyerte az Év Textilművésze díjat, amit a Tűréshatár című, a magyar kortárs textilművek legjobbjait bemutató kiállítás megnyitóján adtak át kedden a Pesti Vigadóban.

A magyar textilművészet legjobbjai mutatkoznak be

A magyar textilművészet kiemelt darabjai lesznek láthatók a Pesti Vigadóban október 28-án nyíló, Tűréshatár című kiállításon, amelyen 130 alkotást tekinthetnek meg a látogatók.

Tíz kiállítás a hőségre való tekintettel

A galériákban főként csoportos kiállítások futnak, sok a fotós és textiles tárlat is, valamint van néhány off-space, különleges helyszín is, ahová érdemes betérni egy-egy alkotó miatt. Nyár van, fedezzünk fel bátran új helyeket, új alkotókat, új műveket!

Kelecsényi Csilla alkotásaiból nyílik kiállítás a Cifrapalotában

Kelecsényi Csilla textil- és képzőművész alkotásaiból nyílik kiállítás március 29-én a kecskeméti Cifrapalotában. Az elmúlt huszonöt év alkotásaiból válogatott tárlaton hímzéseket, hímzett és varrott kollázsokat, asszamblázsokat és festményeket, elsősorban akvarelleket tekinthetnek meg az érdeklődők.

Most akkor ez is műalkotás?

A Fordított tárgyak a címe ellenére különösen izgalmas kiállítás. A felfedezés örömével és a rácsodálkozás mámorával kecsegtet, kitágítva a műtárgy fogalmát.

Akár egy építési állvány is műalkotássá válhat

Az 1960-as, ’70-es években a modern középületek dekorálására született falikárpitok a művészet szintjére emelték e hétköznapi munkafolyamatokat.

A Kádár-korban a falikárpitoknak is volt politikai vonatkozása

A Fővárosi Képtár Ki a raktárból! elnevezésű sorozatának harmadik, Több szálon című, új kiállítása öt Kádár-korból származó textilműre fókuszálva azok történelmi, politikai, művészeti és intézményi kontextusait is a látogatók elé tárja.

A textilművészet hazája: Szombathely

A több mint ötven éve folyamatosan megrendezett szombathelyi textilművészeti seregszemlék az évek során a kreativitás és az anyag sokszínűségének ünnepévé váltak. A látogatókat elképesztő szín-, forma- és ötletgazdagság fogadja.

Tűbe fűzött asszonysorsok a Nemzeti Színház díszfüggönyén

Hímzőasszonyok évek óta öltögetik a magyar népművészet motívumait a Nemzeti Színház készülő díszfüggönyébe. Szerte a Kárpát-medencében tizenkét bársonytekerccsel utazik hozzájuk Kustán Melinda textilművész, aki megálmodta ezt az iparművészeti alkotást.