török kultúra

Az Árpád-kori joghurttól a megkésett levesig

Mátyás király kedvenc csemegéje a marcipán volt, II. Rákóczi Ferenc pedig minden reggel forró csokoládéval kezdte a napját. E különleges étkezési szokásokon túl is számos érdekességet tartogat a magyar gasztrotörténelem a honfoglalás korától kezdve.

Több mint százhatvan program valósult meg a magyar–török kulturális évadban

A magyar–török kulturális évad keretében Magyarország több mint 160 kulturális, összművészeti és tudományos programot valósított meg Törökország 17 városában, mintegy hatvan intézmény részvételével – hangsúlyozta Hankó Balázs kultúráért és innovációért felelős miniszter a program budapesti zárórendezvényén mondott beszédében csütörtökön a Nemzeti Színházban.

Nagyszabású kiállítás nyílt Isztambulban a magyar és török művészet közös értékeinek bemutatására

Ünnepélyes megnyitóval indult útjára A tűz művészete – török hatások a magyar üveg- és kerámiaművészetben című kiállítás, amely december 18-ig látogatható a Török és Iszlám Művészetek Múzeumában Isztambulban a Török–Magyar Kulturális Évad egyik kiemelt zárórendezvényeként.

Az oszmán kori Magyarországról szóló könyvet mutattak be a török államfő feleségének részvételével

Az oszmán kori Magyarország szellemi örökségéről szóló könyvet mutattak be a budapesti Gül Baba türbéjénél tartott rendezvényen, amelyen részt vett a török államfő felesége, Emine Erdoğan is – jelentette az Anadolu török hírügynökség.

Gün Benderli Togay kapja a Balassi műfordítói nagydíjat

Október 2-án Illés Boglárka, a Külgazdasági és Külügyminisztérium kétoldalú kapcsolatokért felelős államtitkára adta át a Balassi műfordítói nagydíjat az idei díjazottnak, Gün Benderli Togay török műfordítónak.

Három nő és egy férfi, avagy táncbemutatók októberre

Októberi kortárstánc-ajánlónkban Góbi Rita és Juhász Kata double billje Nagy Fruzsina jelmezeiben és a Közép-Európa Táncszínház új, Mádi László készítette kreációja.

A török kulturális örökség köré épül a Pont Fesztivál

Idén a török kulturális örökséget mutatja be a Pont Fesztivál, amely október 12-én a Magyar Nemzeti Múzeum kertjében várja az érdeklődőket koncerttel, kézműves és kulturális programokkal.

A médiaművészet üstököse Debrecenbe érkezik

Refik Anadol üstökösként robbant be a köztudatba, ahogy úttörő médiamunkáival újradefiniálta a technológia és a kultúra kapcsolatát. A New York-i MOMA, a Las Vegas-i Sphere és a Los Angeles-i Grammy-gála után a nemzetközileg elismert török művész korszakalkotó munkáját augusztus 3-tól két hónapon át a debreceni közönség is megismerheti.

Nincs ennél nyitottabb hely Isztambulban

Az Atatürk Kulturális Központ összehozza a klasszikus művészetet a városi forgataggal, a magaskultúrát a szórakozással, az ünnepit a hétköznapival.

Eddig 70 török rendezvény volt a kulturális évadban hazánkban

Mindkét országban nagy sikerrel zajlanak az idei magyar-török kulturális évad eseményei. Az első öt hónapban csaknem hetven török szervezésű rendezvényt tartottak Magyarországon – mondta Törökország budapesti nagykövete kedden Budapesten.

Felavatták Yunus Emre török költő szobrát Lakitelken

Magyarországot és Törökországot mélyen gyökerező barátság és stratégiai szövetség köti össze – hangoztatta a Külgazdasági és Külügyminisztérium biztonságpolitikáért felelős helyettes államtitkára Yunus Emre török költő szobrának avatásán szombaton a Bács-Kiskun vármegyei Lakiteleken.

Van-e bármiféle menekülésnek értelme?

A közelgő tavaszi PesText apropóján beszélt az 1749 oldalán Bánki Éva író Oya Baydar török íróról, aki április 27-én 17 órától lesz a fesztivál vendége.

Két corvina és Isztambul legkorábbi panorámaképe is látható az OSZK digitális gyűjteményében

Mátyás király egykori Corvina könyvtárának két újabb darabja, valamint Isztambul legkorábban készült, tíz képből álló panorámaképe vált elérhetővé a közönség számára az Országos Széchényi Könyvtár (OSZK) digitális gyűjteményében.

A türk államokban is megünneplik a Petőfi-emlékévet

A Türk Államok Szervezete (TÁSZ) magyarországi képviseleti irodája meghívására ötnapos magyarországi látogatáson vesz részt Szultan Raev, a Türk Kultúra Nemzetközi Szervezetének (TÜRKSOY) főtitkára. Demeter Szilárd miniszteri biztos, a Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM) igazgatója, a Magyar Kultúra Alapítvány elnöke is fogadta a főtitkárt az A38 Hajón, ahol a Petőfi-bicentenáriumhoz kapcsolódó együttműködésekről tárgyaltak.

Turán roadshow a török intézetben

Turán Road Music címmel előadással egybekötött etnikai zenei koncertet rendeznek április 20-án, szerdán a budapesti Yunus Emre Török Kulturális Központban.

Megújult kiállítással nyit újra a pécsi Jakováli Hasszán-dzsámi

Megújult kiállítással nyílik meg újra a nagyközönség előtt Jakováli Hasszán pasa több éve nem látogatható pécsi dzsámija, Magyarország egyetlen minarettel rendelkező és teljes épségben fennmaradt mecsete.