Trokán Péter

A szigligeti fákra költözik az irodalom

Augusztus 23-án a Petőfi Kulturális Ügynökség fenntartásában működő Szigligeti Alkotóház egész napos, ingyenes összművészeti fesztiválra hívja a közönséget, ahol irodalom, zene, színház és képzőművészet találkozik a Balaton egyik leginspirálóbb helyszínén.

Július 4-én történt

Július 4-én ünnepli hetvenkilencedik születésnapját Trokán Péter Jászai Mari-díjas színész, érdemes művész, akit többek között a Nemzeti Színház, a József Attila Színház, a szombathelyi Weöres Sándor Színház és a székesfehérvári Vörösmarty Színház darabjaiban, valamint számos filmben és televíziós sorozatban láthatott a közönség. Gyermekei – Anna és Nóra – szintén a színészpályát választották.

Trokán Péter: Én rögtön meghalnék, ha nyugdíjba mennék!

Trokán Péter kétszer is meghalt idén a színpadon, a valóságban azonban ugyanolyan aktív, mint amikor öt évtizeddel ezelőtt elkezdte a pályát.

Szerelem, undor, házasságtörés, bosszú, gyilkosság: Amerikai Elektra Fehérváron

A Kozák András Stúdióban mutatta be február 8-án a Vörösmarty Színház Eugene O’Neill Amerikai Elektra című drámáját. Az előadást Horváth Csaba állította színpadra Varga Mária, Trokán Péter, Decsi Edit és Kádas József főszereplésével.

Nem píszí, de szerethető Herendi Gábor új vígjátéka

Hibátlan, helyenként lenyűgöző színészi alakítások, élvezhető humor, a műfaj meghatározó szabályainak professzionális alkalmazása jellemzi a Futni mentem című romantikus komédiát.

„A szövegből érzelmi instrukció tört elő” – Trokán Péter az Apponyi-beszédről

Trokán Péter gróf Apponyi Albertet alakítja a székesfehérvári Vörösmarty Színház Trianon című előadásában, amely rövidesen Budapesten is látható. „Szerep ilyet, hogy a szöveg önmagában ennyire beleszólt volna a színpadi munkámba, még soha nem váltott ki belőlem” – mondta el a színművész. Interjúnk.

Két neves művészcsalád a Várkert Irodalom sorozat szezonzáró estjén

A december 14-i eseményen Kelemen Barnabás és Kokas Katalin hegedűművészek, Kelemen Hanna színész, valamint Trokán Péter és Trokán Anna színész vesz részt.