turizmus
Észtország kulturális-innovációs keltetőjében idén még nagyobb fokozatra kapcsolnak
A kis balti ország nemcsak a Skype, az e-állampolgárság és a füstszaunák miatt izgalmas hely, de természeti, történelmi és kulturális öröksége miatt is. Idén a második legnagyobb észt város, Tartu Európa Kulturális Fővárosa is, amelyet a változatos programkínálat mellett állandó látványosságaiért is érdemes útba ejteni.
Hétfőtől külön sorba terelik a külföldieket az isztambuli Hagia Sophiában
A 2020-ban mecsetté nyilvánított pompás épület bejáratánál ezentúl külön sorba kell állniuk a külföldi látogatóknak, illetve azoknak, akik imádkozni mennek. A török kulturális és idegenforgalmi minisztérium közlése szerint a turistáknak 25 euró belépőt is kell fizetni.
Márványtérkép segítségével tájékozódtak az ókori Róma lakói
Száz év után csodálhatja meg ismét a közönség az ókori Róma Forma Urbis névvel ismert térképet, amely a Colosseum szomszédságában nyitott új múzeumban látható.
Júniustól 25 fősnél nagyobb turistacsoportok nem mehetnek be Velencébe
Az olasz város vezetésének az a célja, hogy csökkentsék a tömegturizmus nyomását. Szintén új intézkedés a hangszórók használatának betiltása.
Hamarosan újra megnyitják Déva várát
Végéhez közeledik Déva várának felújítása, jövőre visszakapcsolják a turisztikai körforgásba az erődítményt.
Turisztikai Oscart kapott a Liget Budapest Projekt
Európa legjobb vezető turisztikai fejlesztése díját kapta meg az idén 10 éves Liget Budapest Projekt a rangos World Travel Award’s díjátadóján – jelentette be Gyorgyevics Benedek, a projekt megvalósításáért felelős Városliget Zrt. vezérigazgatója.
Több turista látogathatja januártól Machu Picchu romvárosát
Jövő év január elsejétől a perui turizmus fellendítése végett az eddiginél naponta több turista látogathatja Machu Picchut – közölte vasárnap a limai kulturális minisztérium.
Hamarosan megnyílik a Mediciek közel egy kilométeres titkos firenzei folyosója
Jövő évben a széles nyilvánosság előtt is látogathatóvá válik a 960 méter hosszú Vasari-folyosó, melyet a Medici család építtetett Firenzében.
Gurulás a vasúti örökség nyomán – A legszebb kerékpárutak elhagyott vonatútvonalakon
A kiszolgált sínek és állomások újrahasznosítása évek óta környezetbarát és értékmentő trend, amelyben egyre több régió látja meg a turisztikai értéket. Az új szerepet nyerő vasútvonalak ugyanis szinte mágnesként vonzzák a kerékpározás és az aktív kikapcsolódás híveit.
Napi húszezer főben korlátozzák az Akropolisz látogatószámát
Mostantól naponta legfeljebb húszezer ember keresheti fel Görögország leglátogatottabb műemlékét, az UNESCO Világörökség részét képező athéni Akropoliszt.
Turizmus és vendéglátás a reformkorban
Vajon milyen hatással volt a tömegközeledés fejlődése a hazai turizmusra és vendéglátásra a 19. században? Miért emlegették az ország nyári fővárosaként Balatonfüredet? És Petőfi valóban csak úgy köpte a verseket? A Talpig magyar e heti adásából mindenre fény derül. Podcastajánló.
Ne a műemlékek tetején uzsonnázzunk – Magatartási útmutatót adott ki Siena turistáknak
Utcán ne szemeteljünk, ne a műemlékek tetején fogyasszuk el uzsonnánkat, ne focizzunk a középkori utcákon – többek között ezek a figyelmeztetések szerepelnek abban az olasz és angol nyelvű prospektusban, amely a Sienába látogatókra vonatkozó magatartási szabályokat tartalmazza.
Szeptembertől korlátozzák az athéni Akropolisz látogatóinak napi számát
Szeptembertől szabályozzák az athéni Akropolisz látogatását, így a látogatók számát is, hogy csökkentsék a tömeges várakozást és zsúfoltságot a csúcsidőkben – jelentette be a görög kulturális minisztérium.
Megújult és megnyílt a budai várban Karakas pasa tornya
A budavári palotanegyed újjászületésének részeként megújult Karakas pasa tornya, amelyben információs pont, kávézó, ajándékbolt és mosdó várja a vendégeket. A nagyközönség számára most először megnyitott, 17. századi épület mellett török kertet is kialakítottak a Csikós-udvar északi végében.
Magyarország látványosságai úgy, ahogy még sosem láttuk őket
Több magyarországi turisztikai látványosság és történelmi jelentőséggel bíró épület, építmény is bekerült a Google Térkép legújabb fejlesztéseibe. Ennek köszönhetően új módon ismerhető meg a Mátyás-templom, a Lánchíd vagy a Szent István-bazilika.
Turisztikai tematikus sétányt alakítanak ki Szolnokon
Idén befejeződik a szolnoki várkerület fejlesztése, a beruházás a Terület- és Településfejlesztési Operatív Programban nyert több mint nettó 1,6 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból készül el – közölte a Tisza-parti város polgármestere kedden Szolnokon.