Vámbéry Ármin
Makk Károlyról szóló filmet is támogat a Filmintézet
A száz éve született rendezőóriás mellett a második világháború utáni hollandiai gyermekmentő akcióról, valamint Fazekas Mihály és Brunszvik Teréz életéről is készül dokumentumfilm az NFI támogatásával.
Az első budapesti üzbég filmfesztiválon magyar témájú filmet is vetítenek
Először rendezik meg Budapesten az Üzbég Filmfesztivált január 31-én az Uránia Moziban, ahol a Vámbéry Ármin Kelet-kutató alakját felidéző dokumentumfilmet is levetítik.
Szeptember 15-én történt
Százegy éve ezen a napon született Fejes Endre író, aki dupla feketét ivott, cigarettázott, kemény szavakkal mesélt, és megrendítően jól ismerte Józsefvárost.
Török vonatkozású sírok újultak meg a Magyar–Török Kulturális Évad keretében
A Magyar–Török Kulturális Évad keretében hat védett, török vonatkozású felújított síremléket adtak át kedden a Fiumei úti sírkertben, a Vámbéry Ármin orientalista síremlékénél tartott ünnepségen.
Vámbéry Árminra emlékeztek
Vámbéry Ármin születésének 190. évfordulójáról emlékezett meg március 19-én a Türk Államok Szervezete (TÁSZ) Magyarországi Képviseleti Iroda az orientalista, Kelet-kutató Fiumei úti temetőben található síremlékénél.
Vámbéry, az igaz úton járó tanító
Vámbéry Ármin valódi 19. századi figura, ám az életét bemuató kiállítás az Ybl Házban a 21. század emberének is tartogat meglepetést.
Vámbéry Ármin, a sánta dervis
A híres Kelet-kutató, turkológus életéről nyílt kiállítás az Ybl Budai Kreatív Házban.
Foglalj helyet Vámbéry mellett!
Aki Dunaszerdahelyen, a Bartók Béla sétányon jár, mostantól bármikor leülhet Vámbéry Ármin mellé. A világhírű Kelet-kutató bár nem Dunaszerdahelyen született, mégis ezt a várost tartotta mindenkori otthonának, hiszen itt töltötte gyermekkori éveit. Vámbéry bronzszobra Mag Gyula szobrászművész alkotása.
Vámbéry Árminra emlékeztek
Vámbéry Árminra, a jeles Kelet-kutatóra emlékeztek március 23-án és 24-én a dunaszerdahelyi Vámbéry-napok keretében, a Vámbéry Polgári Társulás és a Vámbéry Ármin Magyar Tannyelvű Alapiskola szervezésében. A programsorozatot könyvbemutató nyitotta: Felföldi Szabolcs Fény metszette élet című Vámbéry-albumával ismerkedhetett meg a közönség.