Hanna_Senesh_at_kibbutz_Sdot_Yam.jpg

Táncelőadás a tragikus sorsú Szenes Hanna életéről

Szenes Hanna magyar költő, zsidó származású brit ejtőernyős, izraeli nemzeti hős életútját követhetik végig a nézők a Győri Balett Eli, Eli – Táncképek Szenes Hanna életéből című előadásában, amelynek ősbemutatóját december 17-én láthatja a közönség a Rumbach Zsinagógában.

Szenes Hanna rövid élete a tenni akarás, a hit és az elszántság története. Asszimilálódott zsidó család gyermekeként erősödik fel benne a cionizmus a zsidótörvények hatására. Olyannyira, hogy 1939-ben Palesztinába vándorol, majd ott a Haganához is csatlakozik. Egyike lesz azoknak az ejtőernyősöknek, akiket a brit haderő kiképez, hogy megakadályozzák a magyar zsidók deportálásának tervét. Elfogják, bebörtönzik és megkínozzák. Hallgat. Golyó általi halálra ítélik. Nem kért kegyelmet. Élt 23 évet.

A 45 éves Győri Balett táncművészeivel, Gábor Audrey operaénekes közreműködésével, Velekei László Seregi- és Harangozó-díjas, érdemes művész érzékeny koreográfiáján keresztül Szenes Hanna magyar költő, zsidó származású brit ejtőernyős, izraeli nemzeti hős életútját követhetik végig a nézők a Rumbach Zsinagóga szakrális terében. Az Eli, Eli – Táncképek Szenes Hanna életéből című előadás különös jelentőséggel bír, hiszen idén van a 80. évfordulójaa a Holokausztnak, egyben Szenes Hanna halálának, akit a nyilasok kegyetlen módon kivégeztek Budapesten.

Szenes Hanna Izraelben nemzeti hős, azonban hazánkban kevésbé ismert az ő hősiessége és áldozatvállalása. A bemutató célja, hogy méltó módon emlékezzünk meg Szenes Hanna életéről, áldozatvállalásáról és ezáltal a fiatal generáció számára is érzékletesen bemutassák a történelem ezen fájdalmas és fontos szakaszát. Az előadás nem csupán a művészi élményt, hanem az emlékezést és a tanítást is szolgálja, ezáltal hozzájárulva a történelmi tudatosság és az empátia növeléséhez.

Eli, Eli – Táncképek Szenes Hanna életéből – 2024. december 17., 20 óra, Rumbach Zsinagóga.

Ez is érdekelheti

Nem kért kegyelmet a huszonhárom évesen kivégzett Szenes Hanna

Nyolcvan éve, 1944. november 7-én végezték ki a nyilas rémuralom alatt Szenes Hanna költőt, az ellenállási mozgalom mártírját, Izrael nemzeti hősnőjét. Naplóját, leveleit és verseit a Szépirodalmi Kiadó jelentette meg 1991-ben.

Száz éve született Szenes Hanna

Száz éve, 1921. július 17-én született Budapesten Szenes Hanna költő, az ellenállási mozgalom mártírja.

Tűzfalfestmény készült Szenes Hannáról

Elkészült Budapest legújabb szabadtéri festménye a Frankel Leó út 78. alatti társasház tűzfalán, amely a második világháború alatt mártírhalált halt költőt, Szenes Hannát ábrázolja. A projektet Magyarország első tűzfalfestő szervezete, a Színes Város Csoport kezdeményezte, a művet Thamó Emese terve alapján valósították meg.

Közös fohász a hangversenyteremben

Kivételesen meghitt és mégis nagyszabású koncerttel állított emléket a magyarországi holokauszt 80 éves évfordulóján az áldozatoknak a Pannon Filharmonikusok.