Velekei László

Varázslatos, sötét utazás a Nosferatu

A Győri Balett nagy sikerrel mutatta be legújabb egész estés cselekményes balettjét Nosferatu címmel a Győri Nemzeti Színházban. A produkció Velekei László rendező, koreográfus és Csepi Alexandra dramaturg közös alkotása – egy újabb különleges állomása annak az alkotói útnak, amelyen klasszikus történetek szürrealista szűrőn át, a jelenkor kérdéseire reagálva születnek újjá.

Mivel készül a Müpa az adventi időszakra?

A húszéves Müpa megindító karácsonyi kisfilmjével a közösen megélt élmények generációkon átívelő erejére hívja fel a figyelmet, és ahogy megszokhattuk, az év vége közeledtével ünnepi programkínálattal ajándékozza meg a közönséget. Anna Netrebko életében először énekli Verdi Requiemjének szoprán szólamát, visszatér az ötszörös Grammy-díjas Esperanza Spalding, és hamarosan bérletbontással válnak elérhetővé a Budapesti Wagner-napok előadásainak jegyei is.

Huszadik alkalommal lesz Győr a magyar tánc fővárosa

Június 17. és 22. között ismét a tánc fővárosa lesz Győr, ahol huszadik alkalommal rendezik meg a Magyar Táncfesztivált, amelyen fellép egyebek mellett a Pécsi Balett, a Szegedi Kortárs Balett és a Székesfehérvári Balett Színház is – jelentette be a szervező Győri Balett csütörtökön.

Táncművészeti életpályaprogram létrehozásáról született megállapodás

A Széchenyi István Egyetem, a fenntartásában működő Tánc- és Képzőművészeti Általános Iskola, Szakgimnázium és Kollégium, a Magyar Táncművészeti Egyetem (MTE) és a Győri Balett képviselői egyedülálló táncművészeti életpályaprogram létrehozásáról írtak alá megállapodást április 15-én.

Táncelőadás a tragikus sorsú Szenes Hanna életéről

Szenes Hanna magyar költő, zsidó származású brit ejtőernyős, izraeli nemzeti hős életútját követhetik végig a nézők a Győri Balett Eli, Eli – Táncképek Szenes Hanna életéből című előadásában, amelynek ősbemutatóját december 17-én láthatja a közönség a Rumbach Zsinagógában.

„Belülről hallgatok valakit, aki mesél nekem” – Velekei László koreográfus A skarlát betűről

„Furcsák vagyunk mi, emberek; elcsodálkozunk, ha valaki nem illik a többség által elfogadott struktúrába. Az én életemben is volt egy válás, de ettől még nem vagyok rossz ember, nem kell büntetésben leélnem az életemet.”

Öt premierrel készül a Győri Balett a 2023/2024-es évadra

Az új évadban felújított darabokat is műsorra tűznek – mondta az évadnyitó társulati ülésen a társulat igazgatója kedden a Győri Nemzeti Színházban.

Velekei László koreográfiájával mutatja be A fából faragott királyfit a Magyar Nemzeti Balett

A Magyar Állami Operaház február 11-én mutatja be Velekei László koreográfiájával A fából faragott királyfi című táncjátékot. Az est második felében a 2018-ban Kasper Holten rendezésében színre vitt Bartók-opera, A kékszakállú herceg vára látható.

„Előadás után 32 gyerek kért segítséget”

Fesztivál a fesztiválban mottóval zajlott a Magyar Táncfesztivál, amelynek idén 17. alkalommal nyújtott otthont Győr. Velekei László, a Győri Balett igazgatója egy különleges darab kulisszái mögé invitált, és elárulta, miért foglalkoztatja őt ilyen mélységben a gyermekbántalmazás témája.

A Győri Balett évzáró előadása

A Győri Balett az óévet a One way to Heaven produkcióval zárja a Müpa Fesztivál Színházában december 22-én és 23-án.

Szerdától Velekei László vezeti a Győri Balettet

Átadta az „igazgatói iroda kulcsát” kedden Kiss János Velekei Lászlónak, aki szerdától öt éven át vezeti a Győri Balett társulatát.

Velekei László lesz a Győri Balett új igazgatója

A jelenlegi művészeti vezető lesz július 1-től a Győri Balett új igazgatója, miután a társulatot 29 éve vezető Kiss János megbízatása lejár és nem pályázott újra a pozícióra. Az új igazgató megbízólevelét szerdán adta át Győr polgármestere.

Az Anna Kareninát mutatja be a Győri Balett a Müpában

Szombaton tartja az Anna Karenina című produkció budapesti bemutatóját a Müpában az idén negyvenedik évfordulóját ünneplő Győri Balett.

„A győri táncosok a testem, lelkem részei”

A Győri Balett új igazgatójelöltjével, Velekei Lászlóval beszélgettünk.

Az Anna Kareninát mutatja be a Győri Balett

A premiert szombaton a Győri Nemzeti Színházban láthatja a közönség, december közepén pedig a Müpában.