A Textúra előadásaiban olyan hangsúlyosan ötvöződnek a különféle művészeti ágak, akár egy operában. Idén Sardar Tagirovsky komponálta egybe a színek, hangok és szövegek összjátékát. Rendezői munkájával, mint elmondta, a következő gondolatokra világít rá: „A művészet sokszor vészhelyzetekben nyeri el többszólamú aktualitását. A globális történelmi válságok idején a modern ember egy szűk szűrőn keresztül szemléli a különböző valóságokat, igazságokat. Elszigetelődésének egyik fő oka az igazság hajszolása – mindenáron. A magány gyakran járványként terjed az emberek között… A különböző képzőművészeti alkotások és általában minden műalkotás folyamatos figyelmeztetése ellenére sem talált még az emberiség receptet önmagához.”

Az előadást a Magyar Rádió Gyermekkórusa vezette fel. Velük meg az őket kísérő Baksa Krisztina cselló- és Takáts Márton zongoraművész játékával elsőként a zene töltötte be a Nemzeti Galéria kupolacsarnokát. Különböző hangokat, dallamokat, ritmusokat vagy éppen zajokat egyébként később is, szinte minden műalkotás kíséreteként hallhattunk. Aztán sorra előbukkantak a jelmezbe bújt színészek: köztük egy király, egy idős hölgy, egy bóbitás pincérnő, egy franciásan elegáns 19. századi dáma és Munkácsy Mihály hasonmása is. Hozzájuk csatlakozva oszlott a tömeg az előre megkapott jelek alapján nyolc egységre, és lépett át a kiállítóterek szentélyeibe, ahol nem mindennapi látvány fogadta őket.

A szervezők minden kiválasztott festményhez kisebb enteriőrt alakítottak ki, megidézve a műalkotásokat, mintha a keretük kinyílna és a képi világ megelevenedne, amelynek így mi is a részeivé válhatunk. Az idei évi előadásokban kiemelkedő minőségű jelmezek is láthatók, amelyeket a Magyar Operaház és a Szatmárnémeti Északi Színház biztosított. Sok esetben a fénytechnika is fokozza a vizuális összhatást.

Az estre és a képekre írt szövegek a középkori oltártól a leghíresebb klasszikus magyar festők alkotásain át a kortárs művészetig repítik a látogatókat. A mindössze tíz-tíz perces, forgószínpadszerűen ismétlődő előadások során könnyen beleképzelhetjük magunkat az egyes korok, történelmi alakok vagy fiktív hősök helyzeteibe.

Kemény Zsófi Orlai Petrich Soma Zách Felicián című festményéhez írt nagy érzelmi amplitúdójú szöveget, amelyet Szikszai Rémusz és Béres Miklós elevenített meg.

Szintén szélsőséges érzelmeknek adott hangot Nagy Katica Rippl-Rónai József egyik leghíresebb festménye előtt, a sztori László Noémi Morcongás című esszéjére épült. Ebben az enteriőrben villódzó fények erősítettek rá a hölgy feszült közegben átélt élményeinek intenzitásaira.

Kancsár Orsolya Zalán Tibor sorain keresztül háborús történetek mögött meghúzódó családi szálakat idézett meg. A vizuális hátteret Pap Henrik Huszárok vonulása Boszniában című festménye adta az előadáshoz.

Ugron Zsolna a Poros út című festmény történetén keresztül, átélhető módon fogalmazta meg Munkácsy Mihály felesége, Cecil érzéseit. A francia asszonyt Hámori Gabriella alakította, a festőgéniuszt pedig Vasvári Csaba.

A leibici Szent Anna-oltárhoz Halász Rita írt történetet, amelyet Szorcsik Krisztina  közvetített mély érzelmeket hordozóan.

A legízesebb előadásban Fazakas Júlia és Váradi Gergely párosa remekelt Csernus Tibor festménye előtt. Ez Vida Gábor írása alapján a zakuszka változatos receptúrájáról szólt, és számos aktuális történelmi eseményt villantott fel. A nézők ezen a ponton néhány falat zakuszka elfogyasztásával az ízlelés érzékszervét is bekapcsolhatták az összművészeti élmények sorába. Csákányi Eszter Galántai György Lépésváltás című szobra előtt mesteri színészi játékkal vitte színre Szeifert Natáliának a prímszámokról szóló történetét. Ezen a helyszínen az oszthatóság és az oszthatatlanság bűvöletében, notórius monotonitásban élő, elmagányosodó ember tragédiája elevenedik meg.

Bortnyik Sándor Zöld szamár című festményének szürrealitásához Kemény István kapcsolódott humoros és elgondolkodtató sorokkal. Lábán Katalin tárlatvezetőként a kompozíció elemeinek funkcióját és jelentését igyekezett megosztani a látogatókkal.

A Textúra olyan, rendhagyó művészeti barangolás, amely térben és időben is utaztatja résztvevőit. Ezáltal élményszerűen érkezik meg a művek üzenete, így a rendező által említett szűk szűrő tágabbá válhat.

Fotók: Kállai-Tóth Anett