Lenkke_ (002).jpg

Több millió forintra pályázhatnak a könnyűzenészek

Új pályázati felhívást tett közzé az NKA Hangfoglaló Könnyűzene Támogató Program Kollégiuma induló előadók és zenekarok számára jazz, pop, rock, metál és elektronikus/hiphop/trap műfajokban. A pályázók hang- és képfelvételek elkészítésére, turnékra, fellépésekre, valamint ezek népszerűsítésére akár négymillió forintos támogatásban is részesülhetnek. A benyújtási határidő: október 25.

A nyertes pályázók számára az NKA Hangfoglaló Programiroda egy teljes éven át tartó mentorálási programot biztosít, a szakmai edukációs programok, vidéki klubturné szervezése mellett lehetővé teszi a részvételt több nyári fesztiválon is. A programban korábban részt vettek olyan, ma már népszerű előadók és zenekarok, mint a Platon Karataev, a Margaret Island, az Aurevoir. és Дeva.

A pályázat benyújtásának módja elektronikus formában lehetséges. A beérkezett anyagokat egy csaknem száz főből álló szakmai zsűri bírálja el, melynek tagjai zenei szakemberek, kulturális szervezők, könnyűzenei menedzserek, televíziós és rádiós szerkesztők, hangmérnökök, producerek és zeneszerzők. A második fordulóba jutott pályázók többnapos élő meghallgatáson vesznek részt, a támogatásra javasolt előadók köréről a szakmai zsűri hoz döntést.

A program megvalósítását a Petőfi Kulturális Ügynökség koordinálja. Az ügynökség részére három sikeres pályázó már összefoglalta a legfontosabb benyomásait.

„A program lehetővé tette, hogy nagyban gondolkozzak, platformot adott egy olyan projekt létrehozására, amire igazán büszke vagyok. Elképesztően hálás vagyok ezért a lehetőségért, aki csak teheti, jelentkezzen!” – összegezte tapasztalatait az egyik idei nyertes, Szlimmy.

Lenkke_ a 2024-es év egyik támogatottjaként így fogalmazott: „Nagyon sokat köszönhetek a Hangfoglaló Programnak. A támogatásból olyan lehetőségem nyílt minőségi klipek forgatására, lemezfelvételre és promócióra, amelyek önerőből sokkal hosszabb idő alatt sikerülhettek volna. A támogatáson túl hálás vagyok a sok fellépési lehetőségért is, amit a Programirodán keresztül kaptam.”

Szintén a 2024-es programban részt vevő Cserihanna a legnagyobb előnyként a koncertlehetőségek biztosítását emelte ki: „Nagyszerű dolog szerintem, hogy a Hangfoglaló Program keretein belül ilyen sok koncertünk lehetett, szerintem ez az egyik dolog, ami a legértékesebb, hogy lehetőségünk volt fesztiválokon fellépni.” 

Idén nyáron az NKA Hangfoglaló Fesztivál Roadshow keretében összesen 113 fesztiválkoncert valósult meg: 17 hazai és külhoni fesztiválon 15 induló előadó mutatkozhatott be. A programban részt vevő előadók színpadra álltak többek közt a Művészetek Völgye, a Campus és a Fishing On Orfű fesztiválokon, a Paloznaki Jazzpikniken és a Rockmaratonon, továbbá a külhoni Gombaszögi Nyári Táborban és a Malomfesztiválon is.

 

Hangfoglaló Könnyűzene Támogató Program – Az NKA Hangfoglaló Könnyűzene Támogató Program Kollégiumának alprogramja a pályájuk elején járó, kezdő formációk és előadók számára 2014 óta működik, az alprogram megvalósítását a Petőfi Kulturális Ügynökség koordinálja. A pályázati felhívás részletei ezen a linken találhatók.

Ez is érdekelheti

Azért imádkoztam, nehogy az egykori tanáraim fülébe jusson, amit csinálok

Három évig hiába próbálkoztak, mostanra viszont az Öröm a zene fődíja után hazai fesztiválok – a Művészetek Völgyétől a Fekete Zajig – és egy skandináv turné várja őket. Reni és Boka duója az intuícióra és a szabad zenére épít, de hogyan lesz a telefonos hangjegyzetekből és a jógatereken végzett improvizációból nagyszínpados produkció? Erről beszélgettünk Iszlai Renivel és Szász Márkkal, azaz Bokával.

Várhegy utcából Várhegyutca

Tizenkettedikes iskolai projektnek indult, mára azonban az ország egyik legígéretesebb fiatal formációjává nőtte ki magát a Várhegyutca. Sajnovits Áron és Pálinkás Milán mesélt nekünk az első nagylemezük kulisszatitkairól és a stílusokkal való kísérletezésről.

Dénes Dávid: A magyar elég komplex és szép nyelv az önkifejezéshez

A különös nevű Mad About Marilyn, Dénes Dávid bandája mai fülnek befogadhatóan szólaltatja meg grunge-os dalaikat.

404 közös a metálban és a hiphopban

404 a metálszubkultúrából érkezve találta meg saját hangját a hazai hiphopszíntéren, ahol a nyers őszinteség és a hangszeres alapok ötvözésével építi saját világát.