Több mint 400 nevezés érkezett a Zsigmond Vilmos Filmfesztiválra

Film

Több mint négyszáz alkotást neveztek az Oscar-díjas Zsigmond Vilmos emlékét őrző, az operatőri munkát fókuszba állító idei szegedi nemzetközi filmfesztiválra, melyet májusban rendeznek meg.

A verseny ötlete 2016-ban, a szegedi születésű Zsigmond
Vilmos halálának évében merült föl, az első fesztivált 2017-ben szervezték meg.
A rendezvény évről évre ráirányítja a figyelmet a filmkészítés egyik
legfontosabb társalkotójára, az operatőrre, munkája jelentőségére, egyúttal
lehetőséget teremt a fiatal filmesek bemutatkozására.

A hatodik alkalommal megszervezett seregszemlére a világ minden tájáról neveztek filmeket, összesen 419-et. Az idén – az alkotók kifejezett kérésére – újra versenybe szállhattak a dokumentumfilmek is, így összesen négy kategóriában várták a mozgóképeket a szervezők: nagyjátékfilm, dokumentumfilm, kisjátékfilm és kísérleti film.

A 47 nagyjátékfilm között több premier előtti vagy a közelmúltban a mozikban futott alkotás is van: így a Grosan Cristina rendezte A legjobb dolgokon bőgni kell (operatőr: Győri Márk), Tiszeker Dániel rendezése, a Nagykarácsony (operatőr: Pataki Ádám), Enyedi Ildikó filmje, A feleségem története (operatőr: Rév Marcell), Kis Hajni Külön falka című munkája (operatőr: Nyoszoli Ákos), a cannes-i győztes francia–belga thriller, a Titán, az orosz DAU.Natasha és a lengyel Sweat.

A 97 nevezett dokumentumfilm között sok, fesztiválokat megjárt, díjazott magyar és külföldi alkotás szerepel, így a Fahidi Éváról készült A létezés eufóriája, Visky Ábel filmje, a Mesék a zárkából vagy Török Zoltán nagy sikerű természetfilmje, a Vadlovak – Hortobágyi mese.

A nevezett kisjáték- és kísérleti filmek között van a tavaly a fesztiválon díjazott Bántó Csaba operatőr fotografálta Lázadás című 9 perces alkotás (rendezte: Erkel Bálint), a 2019-es Zsigmond Vilmos-díjas Dobos Tamás Az ezredes a vörös nőért sír című munkája (rendezte: Nagy V. Gergő) vagy Reisz Gábor és Szimler Bálint kisfilmje.

A versenyprogramot a Buk Miklós, Ferenczi Gábor, Lovasi Zoltán, Pavlovszki Natasa, Török Ferenc és Zurbó Dorottya alkotta válogató zsűri állítja össze. A fesztivált a tervek szerint május 24. és 28. között rendezik Szegeden, a Belvárosi Moziban.

Nyitókép: jelenet A legjobb dolgokon bőgni kell című filmből. (Rainer Micsinyei Nóra). Forrás: Laokoon Filmgroup