A Szegedi Szimfonikus Zenekar.jpg

Mahler és csokimatinék Szegeden

Új évadát kezdi a Szegedi Szimfonikus Zenekar, és hagyományos bérletei mellett egy új sorozatot is meghirdetett az együttes – közölte Gyüdi Sándor igazgató a társulat keddi évadnyitó társulati ülésén.

A karmester elmondta, a zenekar az új évadra is meghirdette hagyományos bérleteit. A Vaszy Viktorról és Fricsay Ferencről elnevezettek egyaránt hét-hét koncertet tartalmaznak, ezek közül hatot a Szegedi Nemzeti Színházban hallhat majd a közönség, az utolsót pedig a dómban rendezik az évad végén.

A gyerekbérletek közül a kisebbeknek szóló Csokimatiné koncertjeit szombatonként tartják, a nagyobbakat pedig a vasárnapi matiné hangversenyeire várják. A nézői igényekre reagálva egy új, a barokk és klasszikus repertoárra fókuszáló bérletet is meghirdet a társulat. A Kisszínházban tartandó sorozat két koncertjének dirigense Dubóczky Gergely művészeti vezető lesz, két hangversenyen pedig kiváló vonósok - Kalló Zsolt hegedű-, illetve Fenyő László gordonkaművész – irányítják zenésztársaikat.

Dubóczky Gergely karmester, a zenekar művészeti vezetője. Fotó: Budapest Sound Collective
Dubóczky Gergely karmester, a zenekar művészeti vezetője. Fotó: Budapest Sound Collective

A bérletes műsor széles zenei kínálatból válogat. A nyitó hangversenyen, a zenei világnapon, október 1-jén Mahler 2. szimfóniáját hallhatja majd a közönség, a zárókoncerten pedig Georg Friedrich Händel Messiás című oratóriumát tűzik műsorra. A bérlők szeptember 9-ig újíthatják meg helyüket, a felszabadulókra ezt követően válthatók bérletek, a koncertekre szóló jegyek pedig szeptember 23-tól vásárolhatók.

A társulat tagjai nyáron többek között ajándékhangversenyt adtak a Szegedi Szabadtéri Játékokon, és közreműködtek a fesztivál több másik előadásán. A Szegedi Nemzeti Színházban két operapremieren, a Pillangókisasszonyon és a Varázsfuvolán, valamint egy klasszikus operetten, a Marica grófnőn játszik az új évadban az együttes, első bemutatóként pedig a My Fair Lady-n hallhatók a zenekar művészei.

Szeptemberben Magyarkanizsán, novemberben az Aradi Kultúrpalotában vendégszerepel a társulat. A Lázár Ervin Program keretében pedig a Szegedi Tankerületi Központ valamennyi negyedik és hetedik osztályos diákja hallhatja majd a Muzsikálj velünk! című előadást.

A Szegedi Szimfonikus Zenekar teljes műsorterve itt érhető el.

Ez is érdekelheti

Szenvedéllyel szeretnék zenét hallgatni – Interjú Dubóczky Gergellyel

Matematikusi diplomával vágott neki a karmester szaknak, később pedig zenekart alapított Dubóczky Gergely, hogy elvégezze a maga részét a klasszikus műfaj leporolásában. Május 9-én Csillagórák címmel az európai zenekultúra nagy műveiből ad koncertet együttesével, a Budapest Sound Collective-vel a Magyar Zene Házában.

A kétszeres Oscar-díjas Anthony Hopkins alakítja Händelt egy új életrajzi filmben

A Covent Garden királya című alkotásban Händel Messiása áll a középpontban, várhatóan 2025 őszén mutatják majd be.

Mozart és Beethoven magyar szakkarmesterének a zene volt az anyanyelve

Száztíz éve, 1914. augusztus 9-én született Budapesten Fricsay Ferenc világhírű karmester.