Hatalmas űrt tölt be a Kassák Múzeum Mattis Teutsch – Avantgárd és konstruktív realizmus című kiállítása: kontextusba helyezi az alkotó munkásságának kései korszakát.
Mattis Teutsch Jánost sokáig az absztrakt expresszionizmushoz soroltuk, azonban a művész később egy sajátos realista programot dolgozott ki, amely során utópisztikus víziókat és figurális műveket festett.
Egészen félelmetes az a hatás, amelyet ezek a képek váltanak ki az emberből. És bizonyára jól tudja ezt a kurátor, Miklós Szilárd is, aki a Kassák Múzeum belső terét szinte elhalmozta Mattis Teutsch nagyméretű, figurális munkáival. Nem zsúfolt az elrendezés, viszont annyira mesteri, hogy a térbe belépve úgy érezzük magunkat, mintha hirtelen ezer szem szegeződne ránk és kényszerítene minket arra, hogy valljunk. Bármiről. Mindenről.
Mattis Teutsch Jánost sokáig a huszadik század első évtizedeinek expresszionista művészeihez soroltuk, Kassák köréhez és a húszas évek kelet-közép-európai avantgárd mozgalomhoz kötöttük. Ez a kiállítás azonban az alkotó kései művészetéhez kínál új olvasatot. Mattis Teutsch ugyanis a 20-as évek második felétől kezdve egyre inkább eltávolodott az absztrakt irányzattól. Annak tanulságaiból építkezve visszatért a figuralitáshoz. Az 1940-es évektől kezdve haláláig sajátos realista programon dolgozott.
A kései korszaka is két egységre bontható. A negyvenes évek végétől művészként elköteleződött a kommunista rendszer mellett, idővel azonban a rezsim formalistának bélyegezte, ezáltal egyre inkább marginalizálódott. A 40-es években utópisztikus víziókat fest világos, bársonyos színekkel. Ebből az időszakból látunk négy, igazán izgalmas festményt egymás mellett. A Tudósokon gondolkodó emberek és épülő nagyvárosok sziluettjei tűnnek fel. A múlt, jelen és a jövő festményen munkások, gyárkémény, dolgozni készülő és pihenő emberek láthatók. Az Életkép a művészlét egy képkockáját vetíti elénk: az aktok, vásznak, kész művek mellett egy földgömb és Marx alakja is megfér. Az Élet és halál középpontjában pedig egy túlméretezett figura fekszik megmerevedve, akit fehér köpenyes alakok sora vizsgál, míg körülötte az élet szimbolikus eseményei tűnnek elő.
Mattis Teutsch alakjai – ahogy Lukász Irén képzőművész írja – „bár síkszerűek, de a vonalvezetés hangsúlyozása oly erős, hogy egészen plasztikusan hatnak. Az embertípus magas, nagyon nyúlánk északi ember fiziognómia nélkül, általános jelleggel – reális ábrázolás. (...) Az embere nem aktív mozgásban van, hanem csak aktivitásra kész. Kifinomult testi erő – intellektuele. Ez az ember testileg-lelkileg mindenre képes”.
Mattis Teutsch János a művészeti formanyelvnek társadalomátalakító szerepet tulajdonított. A horizontális és vertikális, a stabilitás és aktivitás problematikája foglalkoztatta, amelyet ő az Új Ember figurájára vetített rá. Az Új Ember azonban nála nem egy megfoghatatlan, elvont, absztrakt etnitás, ő vizuálisan is megjeleníti az új embertípust. Ez az Új Ember ölt testet ezeken a képeken.
A belső térben főként kései munkák láthatóak. Ezeken az emberek már közelebb jönnek hozzánk, testük olykor elnagyolt, fekete tekintetük viszont igazán szuggesztívvé teszi arcukat. „Ha a néző előítélet és elfogultság nélkül hagyja magára hatni ezeket a képeket, melyeknek szuggesztív erejét nem lehet szavakba önteni, csak átélni, akkor ez a kép adott neki valamit” – olvasható Lukász Irén gondolata e képek között.
Az Új Ember ezeken az 50-es években született vásznain még mindig a kommunista embertípust testesítik meg: parasztok, a gyár aktivistái, erdőmunkás, Marx alakja tűnnek fel ezeken a vásznakon. Arcai azonban egyre inkább magasztosak, heroikusak, intimek és bensőségesek, a képek azonban továbbra is őzik utópisztikus töltetüket. „Élete utolsó éveiben ez az ember annyira átszellemült, hogy képeiben már csak a fej és kéz organikus, a test szinte lényegtelen.” Ebben a térben két kisméretű munka is került egymás mellé. Izgalmas együttállásokat vehetünk észre a Munkásfej és József Attila portréja című munkákon.
Az utolsó alkotói korszakban született munkák a freskó műfaját is problematizálják. Ezek azonban már eltérnek a harmincas évekbeli, architektúrára vizionált freskóterveitől, itt ezt a köztéri műfajt a táblakép síkján problematizálja. Megtartja a művészet közösségépítő szerepét, de ellenáll annak hatalmi kisajátításának.
A kurátor remekül állítja kontrasztba Mattis Teutsch korai és kései művészetét. A külső térben az utópisztikus freskói mellett két, korai absztrakt munka is szerepel. A Két figura és a Kompozíció egy konstruktivista alkotás, amelyen az alakok geometriai kompozícióba illeszkednek. Bent a figurális munkái mellett szerepel két absztrakt műve 1917-ből. A Táj egy színes, tobzódó expresszionista festmény, a Cím nélkül pedig egy fekete vonalakból építkező munka.
A kiállítás igazán alapos. Beszámol az alkotó képeinek átfestéséről, megsemmüléséről is. 2013-ban fény derült arra, hogy Mattis Teutsch a második világháború után anyagi okokból több ízben is arra kényszerült, hogy a húszas évek végén született műveire fesse rá új munkáit. Egy képernyőn láthatunk röntgenfelvételeket, amelyek igazolják, hogy utópisztikus festményei mögött megbújik egy-egy konstruktivista alkotás.
A kiállításba installált dokumentáció szól arról is, hogy ma már sok olyan műalkotást is ismerünk, amelyekről a tulajdonosaik a felső réteget eltávolították. Így ugyan feltárultak Mattis Teutsch korai festményei, kései művei azonban fizikailag megsemmisültek. Ezeket ma már csak reprodukciókról ismerhetjük.
A tárlaton szerepelnek még Mattis Teutsch kiáltványainak részletei, az 1931-es Művészetideológia és az 1959-es Konstruktív realizmus fragmentumai, amelyeket szintén érdemes alaposan elolvasni, mivel ezekből még mélyebben megérthetjük az alkotó művészetfelfogását, ars poeticáját.
A kiállítás május 3-ig látogatható.
Fotó: Kultúra.hu/Csákvári Zsigmond
