Usier Tamara: Már nem lesz lényeges, hogy mi a valóság és mi a kitaláció

Milyen szövegek vagy élmények állnak a legközelebb ahhoz az időszakhoz, amikor elkezdtél verseket írni?

A legelső próbálkozásaim még kisiskolás koromhoz köthetőek, már akkor is a magyaróra volt a kedvencem, és ez adta az első löketet. Talán egy Kányádi- vagy Weöres Sándor-verset tanultunk, ami annyira megfogott, hogy kíváncsi lettem a rímekre és megpróbáltam saját szövegeket írni, több-kevesebb sikerrel. Középiskolás koromra elengedtem a rímeket, ekkor kezdődött nálam a szabad versek korszaka. Megpróbáltam lírai keretek között szavakba önteni a kamaszkori „problémáimat”, a plátói szerelmek fájdalmait, a meg nem értettség érzése okozta elkeseredettségemet. Ebben az időszakban nagyon sok verset olvastam, főleg Kosztolányi Dezsőtől, Radnóti Miklóstól, Pilinszky Jánostól, de a kezembe kerültek József Attila művei és más szerzők kötetei is. Felszabadítóan hatott rám, amikor a versekben szavakat találtam a bennem kavargó érzésekre, és arra gondoltam, hogy én is ilyen szövegeket szeretnék írni. Ekkor még egyáltalán nem publikáltam, és csak közeli barátoknak mutattam meg a munkáimat.

Honnan indulnak nálad a versek: egy kép, egy hangulat, egy konkrét tapasztalat, vagy inkább valami nehezebben megragadható belső állapot?

Nálam ez eléggé változó. Van, hogy egyszerűen látok valami érdekeset, mondjuk egy a furcsa fát, egy szép fényjelenséget vagy állatot, ami „megihlet”, és megpróbálom leírni azt az érzést, amit a látvány keltett bennem. Máskor egy eleve adott lelkiállapotból dolgozom (ami alapvetően negatív szokott lenni), és ilyenkor a bennem kavargó érzésekhez próbálok szavakat vagy történeteket, esetleg általam kitalált mítoszokat társítani. Persze gyakran merítek velem megtörtént eseményekből is, de sosem határolom el élesen a saját tapasztalataimat a fikciótól.

Mit értesz azon, amikor egy szövegben a belső és a külső tér összemosódik?

Leginkább úgy fogalmaznék, hogy a külső, objektív világ és a belső, szubjektív tér – aminek szerves részét képezik többek között az érzelmek, a fantázia, a tapasztalatok és az emlékek – átfedésbe kerül és elkülöníthetetlenné válik. Már nem lesz lényeges, hogy mi a valóság és mi a kitaláció, hiszen ez a két dolog együtt egy olyan sajátos teret hoz létre a szövegben, ami hiteles marad, annak ellenére is, hogy bármi megtörténhet és meg is történik.

Hogyan épül fel nálad az a világ, amit gyakran személyes vagy – az általad is használt fogalom szerint – „magánmitológiaként” szoktak leírni?

Általában a kiindulópontom egy történet vagy mikrotörténés, eköré építem a szövegvilágot, amiben nagyon sokszor fontos szerepet játszanak a természetfeletti lények és a misztika. Ebben a világban teljesen hétköznapi keretek között történnek bizarr, mágikus, vagy éppen brutális események – ez a természetes. Mindehhez erős alapul szolgál a magyar folklór és a görög mitológia, de a legtöbbször igyekszem ezektől elrugaszkodni és egy önmagában is működő rendszert létrehozni. Amikor ismert, mitikus szereplőkhöz vagy hiedelemlényekhez nyúlok, gyakran kísérletezek azzal, hogy egy sajátos, tőlük idegen térbe helyezem őket és megnézem, hogyan viselkednének mondjuk egy teljesen kortárs, mindennapi helyzetben.

Sok versedben helyet kap a folklór valamely ága, formája. Mi vonz a hiedelmekben, és hogyan találnak utat a szövegeidben?

Gyerekkorom óta foglalkoztatnak a misztikus jelenségek és történetek, illetve mindig nagyon szerettem a meséket. Izgalmasnak találtam a bennük megjelenő csodákat, a furcsa (esetenként ijesztő) lényeket. Gyerekként még hiszünk a varázslatban, de miközben felnövünk, ez valahogy szép lassan kikopik belőlünk. Én ezt az elveszett hitemet találtam meg újra a hiedelmekben és népi mitológiákban.

A kolozsvári Bölcsészettudományi karon jártam egyetemre, magyar-komparatisztika szakon, ahol volt szerencsém több néprajzos tárgyat is hallgatni. Egyik nap nagyon álmosan ültem egy folklór órán, firkálgattam a füzetembe, elvoltam. Pontosan emlékszem a pillanatra, amikor a monotonitást megtörte egy nagyon izgalmas történet, amire felkaptam a fejem: a tanár épp a népi rítusokról beszélt, és részletesen magyarázta a cseberbenézés mágikus gyakorlatát, melynek segítségével a falusiak képesek voltak, többek között tolvajokat is felfedni. Ezt a népi mágiát annyira érdekesnek találtam, hogy elkezdtem szép lassan beleásni magam a témába, sokat olvastam különféle hagyományokról, ráolvasásokról, népi hiedelemlényekről. Egy idő után a tudás, amit felhalmoztam, elkezdett átszivárogni a verseimbe, és idővel kitaláltam saját hiedelemlényeket is.

Hol húzódik számodra a határ a személyes tapasztalat és a megalkotott, elidegenített versbeszéd között?

Úgy gondolom, hogy a kettő nem választható el élesen. Akár személyes tapasztalatot írok le, akár egy kitalált jelenetet dolgozok ki, az alkotási folyamat során szinte mindig összemosódik a realitás és a fikció. Minden eltávolított versbeszédben ott van valami személyes és fordítva. Előfordult már, hogy egy megtörtént eseményt szerettem volna belevinni egy szövegbe, viszont írás közben sikerült annyira eltávolodnom a megélt történéstől, hogy a vers végül szinte teljesen elrugaszkodott a valóságtól. A hangulat és az érzés maradt, csak a körítés, a történet változott. Szeretek úgy gondolni a szövegeimre, mint egy, velem nem teljesen azonos lírai én megírt tapasztalataira. Ez a nézőpont sokat segít abban, hogy a szövegek egyszerre legyenek személyesek és általános érvényűek.

Az idei Móricz Zsigmond irodalmi ösztöndíjas listán a te neveddel is találkozhatunk. Milyen munkákra lehet számítani ennek nyomán tőled az év során?

A hamarosan megjelenő, első kötetem után, amely főleg mitológiákra és hiedelmekre épül, szeretnék olyan témákat is feldolgozni, amelyek ebből a munkából tematikai vagy éppen stilisztikai okokból kimaradtak. Jelenleg olyan témakörök foglalkoztatnak, mint a felnőtté válás küszöbén túl kirobbanó egzisztenciális krízis, az illúziók leomlása, illetve az istenkép változása, alakulása, esetleg elvesztése. Szeretnék egy realitásában kidolgozottabb szöveganyagot létrehozni, amelyben (a korábbi munkáimhoz hasonlóan) bár szintén megjelennének misztikusabb mozzanatok, esetleg archetípusok, itt már inkább a széthulló és újraépülő identitás elemeit képeznék, mint a szövegvilág alapját.