Usier Tamara: Egy elfeledett vidék pusztulása
Egy elfeledett vidék pusztulása
A tehenekre éjjel valaki
foszforeszkáló festékkel
koponyákat festett,
a falusiak hajnalban
azt hitték, lidércek
fészkelnek a párás sötétben,
meggyújtották a kazlakat,
az összes pajtát felégették.
*
Valaki megkopasztotta a tyúkokat,
a tollak eltűntek,
a madarak rózsaszín
meztelenségükben
egymás mellett kuporogtak,
mint irodaszékek alján a
rágógumicsomók.
A kakas nem kukorékolt többé,
már senki nem köszöntötte a napot.
*
Kicserepesedett ajkukat nyalogatták a papok.
Tenyerüket kiszívott nyakukra tapasztották,
boszorkány az összes nő –
sziszegték összeszorított fogakkal,
piszkavassal jeleket rajzoltak a hamuba,
a középkorba kívánkoztak.
*
Napnyugta után
visítozás hallatszott a
föld alól, a menekülő vadak
letaroltak veteményeseket,
kidöntöttek facsemetéket
Tompán sistergett a sötétség
nyomukban.
*
A fehér lepedők időnként
eltűntek a szárítóról, helyükre
kitépett hajcsomókat akasztottak,
később lepedőkből varrott zsákokban
elhalt magzatokat sodort partra a folyó.
*
Fel kéne égetni az egész világot,
darabokra törni tükröket,
csontokat,
az összes ablakot,
üvegdarabokkal elvágni torkokat,
pusztuljon minden, csak
az almafák maradjanak,
az almafák értik a túlvilág titkait.
*
Az emberek szép lassan eltünedeztek,
nem keresték őket rokonaik, barátaik:
volt aki úgy tartotta világgá mentek,
mások szerint elvitte őket az ördög.
A templomkert megtelt
hatalmas vakondtúrásokkal.
Kenőkés téllel
Valaki kenőkéssel vagdossa az ereit,
kiterített fehér lepedők
kékülnek a szürkületben,
a feketetorkú sötétből
csak ezek látszanak majd ki.
Azt gondolja,
csontig hatol a kés,
bőrt, húst, inakat roncsol,
mire megtalálják, lehavazik –
fehér lepedő alatt, néma test feszül.
Az albínó törpenyúl temetése
Pár napja meghalt az első kisállatom.
A felnőttek csak annyit mondtak rá,
"albínó", sértetten javítottam ki őket, hogy
a nyulat Pitypangnak hívják.
A pap bácsi azt mondta,
ha meghal valaki,
virágot vinni a sírjára
és imádkozni kell.
Amikor megkérdezem hová temették,
nem mondják el.
Meggyújtunk érte egy gyertyát itthon és
elmondjuk a miatyánkot,
azt mondják, nem akarnak többet hallani róla,
és ne sírjak, mert a nyuszi
látja a mennyből és megharagszik.
Olyan lassan isszák a kávét,
hogy közben megromlik
benne a tej. Hallgatnak, mintha
meg sem hallották volna a kérdésemet.
Csak évek múlva fogják elmondani,
aznap túl kemény volt a föld,
a kukába dobták a tetemet.
A kép illusztráció. Forrás: Fortepan / Zichy
