Várjon Dénes Kossuth-díjas zongoraművész nem szereti a külsőségeket, allűröket, játékában is sallangmentes, és miközben alapvetően elemző alkat, igyekszik az ösztöneire is hagyatkozni. Tanít, zsűrizik, fesztivált szervez és persze koncertezik – az elmúlt hónapokban is bejárta Európát. Antje Weithaasszal közös lemezét a Gramophone nemrég a hónap albumának választotta.

Nem sztáralkat – mondta egy korábbi beszélgetésünkben. Ez inkább nehézséget okozott a pályáján, vagy segítette?

Számomra ez a komfortos. Ma már egy művészpálya éltetéséhez hozzátartozik a kommunikáció, a közösségi felületek menedzselése, ám nekem nem megy az önreklámozás. Művészként sem szeretem a külsőségeket. Engem a zene a maga komplexitásában érdekel, éppen ezért a pályám is sok lábon áll: számomra a szólistalét, a kamarázás, a tanítás és a fesztiválszervezés egyaránt fontos. A kevésbé látványos feladatok is nagy élvezettel töltenek el.

Júniusban az Anda Géza Nemzetközi Zongoraverseny zsűrijében dolgozott. Ez a verseny a személyes pályáját is meghatározta: több mint harminc évvel ezelőtt az itt aratott győzelem indította el a nemzetközi karrierjét. Személyesen már nem ismerhette Anda Gézát, de van valamilyen kötődése ahhoz a világhoz, amelyet ő művészként képviselt?

Sokat hallgatom a régi nagy zenészeket, és rengeteget tanulok tőlük. Ez a verseny azért különleges, mert az ember a győzelemmel egy család tagjává válik. Anda Géza özvegye, Hortense Anda-Bührle hozta létre a megmérettetést, hogy életben tartsa férje emlékét. Hortense édesapja, Emil Georg Bührle is rajongott a művészetekért, például jó barátságot ápolt Kokoschkával, aki egy portrét is készített róla. Páratlan képzőművészeti gyűjteményt hagyott a családra. Hortense nagy szeretettel fogadott mindig. Mikor Zürichben koncerteztem, a Anda-házban lakhattam, Anda zongoráján gyakoroltam, Van Gogh, Renoir és Gauguin képei között. Andának elképesztő könyvtára is volt, komoly ritkaságokkal. Hihetetlen élmény ilyen közegben létezni. A versenygyőzelemmel együtt jár egy hároméves impresszálás, és ők valóban mellettem álltak, ott voltak minden fontos koncertemen. Miután sajnos Hortense nem él, a fiuk, Gratian Anda folytatja a hagyományt. Számomra fontos kiindulási alapot adott, hogy ehhez a körhöz tartozhattam.

Mit gondol, mennyit változott a versenygyőzelem óta eltelt harminc évben?

Rengeteget. Bízom is abban, intenzív belső utat járok be.

Most említette Anda Géza családjának széles művészeti érdeklődését, de valahogy ön is komplexen gondolkodik a művészetről. A kamara.hu fesztiváljukon feleségével, Simon Izabella zongoraművésszel mindig irodalmi alkotások inspirálják a programot.

Én alapvetően elemző típusú művész vagyok, és mindig foglalkoztattak más művészeti ágak. A zenében minden kapcsolódik egymáshoz, és – ha úgy tetszik – egy folyamatba illeszthető. Éppen ezért fontos a művet elhelyezni az adott korban és közegben: kiknek a művei inspirálhatták a szerzőt, milyen művészi impulzusokból táplálkozott. Szerintem ez közelebb visz bennünket az alkotáshoz. Egy darabbal az ember együtt él, ez a keresgélés soha véget nem érő folyamat, amelynek egy-egy stációja az adott koncert. Éppen most véglegesítjük a novemberi kamara.hu fesztivál programját, idén Milan Kundera A lét elviselhetetlen könnyűsége című regényét állítjuk a középpontba.

Harminc éve tanít. Mi motiválja?

Közben azért volt, hogy abbahagytam. Rögtön a Zeneakadémia elvégzése után Jandó Jenő tanársegédjeként dolgoztam, majd óradíjas tanárként. Aztán egyre kevesebbet tanítottam, mert inkább a koncertezés foglalkoztatott. Azonban elsősorban külföldön tartottam kurzusokat, tehát a tanítás mindig része volt a pályámnak. 2021 őszén visszahívtak a Zeneakadémiára, és a tanítás hirtelen igazán fontossá vált számomra. Ez valószínűleg a koromból is adódik. A növendékeim most meghatározó szerepet töltenek be az életemben. Németországban a nagy hírnek örvendő Kronberg Egyetemen több éve van vendégprofesszori megbízásom, ott is tanítok.

A versenyzőket hallgatva zsűritagként mire figyel?

A kottára. Komolyra fordítva a szót: végig a kezemben volt a kotta. A hozzáállás és a darabokkal való viszony érdekel, mert egy igazi muzsikus leginkább ezeken keresztül tud megnyilvánulni. Szerintem fontos az egyéniség, a növendékeimnél is azon igyekszem, hogy segítsem előhívni a bennük lévő gondolatokat, érzeteket. Tanításkor nincsenek bevált receptek. Én szívesen viszem vásárra a saját bőrömet is: ha olyan darabot nézünk meg, amelyet még én sem játszottam soha, akkor ott együtt ismerkedünk a zenei rétegekkel. 

Rendkívül széles a repertoárja: klasszikustól kortárs művekig. Mit gondol, mi az, ami igazán jól áll önnek?

Ezt nem tudom, de azt igen, hogy mit szeretek játszani. A bécsi klasszikusokat feltétlenül, Mozart, Beethoven számomra nagyon fontos, ahogyan a német romantika, Schumann és Brahms, valamint Bartók Béla zenéje. Schumann egyénisége és zenei világa már gyerekként magával ragadott. Emlékszem, mennyire szíven ütött, amikor a Jugendalbumból játszottam tízéves korom körül, és ez a lelkesedés soha nem halványult. Schumann fantáziavilága lenyűgöző, és ezek a rendkívül személyes művek egy hihetetlenül szerethető ember képét rajzolják ki. Olyan, mintha a naplóiban lapozgatnék. Mozartot igazán az operáin keresztül szerettem meg. Ha pedig valakit rabul ejt Beethoven, abból nem lehet szabadulni. Technikailag is nagyon nehéz, nála nincsen könnyű út. Mindig vállalni kell a rizikókat, és a szakadék fölött egyensúlyozni, de megéri, mert az ember több lesz tőle.

Zenésztársaival eljátszották már egy koncertsorozat keretében Schumann összes kamarazenei művét. Antje Weithaas hegedűművésszel készített Beethoven-szonáta-összkiadásuk az utóbbi időszakban számos díjat nyert, elismerő méltatást kapott. Miért érdemes ezeket így teljességükben megmutatni? A művek egymást erősítik?

Ha ez a teljesség átlátható, átfogható mennyiségű alkotás – természetesen nem minden esetben lehet efféle összegzésre vállalkozni –, akkor hirtelen más fénytörésbe kerülnek a művek, és intenzívebben elmélyülök bennük. A tíz Beethoven-szonáta rendkívül különböző, Beethoven elképesztő belső fejlődésen ment keresztül. Most, hogy lemezre vettük, sokkal koncentráltabban éreztem ezek lényegét.

Antje Weithaasszal már játszottak együtt korábban is. A lemezkritikák kiemelik a különleges összhangot, amely a lemezt hallgatva is kitűnik. Mi a titka ennek?

Antjéval nagyon hasonlóan gondolkodunk a zenéről: az alapvetéseink, elgondolásaink megegyeznek. Nagyra tartjuk egymást, és érezzük a másik rezdüléseit. Beethovennél nagyon fontos az erős, lényegre törő fogalmazás, nem lehet semmit elkenni, elmismásolni. Hihetetlen plasztikus zene, de nincs kiglancolva. Rendkívül sokféle: tud egészen földi lenni – a korai szonátái számomra olykor népzenei hangulatokat idéznek –, és néha teljesen éterivé válni. Egyre jobban szeretek lemezfelvételeket készíteni. Csodálatos, amikor az ember megkísérli a lehetetlent, egy általa ideálisnak vélt verzió létrehozását, ami persze nagyon ritkán sikerül. Soha nem egy kimerevített képet akarunk készíteni, hanem élő, lélegző anyagot, és ez mindig kockázatos. Kérdezte, miben változtam. Talán a legtöbbet abban, hogy egyre markánsabban merem megfogalmazni a gondolataimat a művek előadásakor. Hozzáteszem: a kölni felvétel körülményei kiválóak voltak, Christoph Franke zenei rendező – aki többek közt a Berlini Filharmonikusok digitális koncertfelvételeinél is közreműködik – hihetetlenül figyelmes, jó légkört teremtett, az első pillanattól egy hullámhosszon voltunk.

Sokat játszott és sokat utazott idén, nem fárasztja ez a tempó?

Most valóban összesűrűsödtek a feladatok, de ősszel többet leszek itthon, decemberre pedig nem vállaltam koncertet.

Mivel bővíti a repertoárját, mi foglalkoztatja mostanában?

Mindig vannak darabok, amelyeket szeretnék megtanulni. Vannak olyan területek, amelyekkel nagyon keveset foglalkoztam, ilyen az orosz zene. A 2025/26-os szezonban a szólóestjeimre betettem Muszorgszkij Egy kiállítás képei című zongoraciklusát. A húszas éveimben lemezre is vettem, de azóta nem játszottam. Csajkovszkij darabjait nagyon szeretem, azokkal is foglalkozom mostanában. Ősszel a Beethoven-sorozatot is rögzítő MG Recordsnak készítek egy Bartók szóló CD-t ugyanezzel a stábbal Kölnben, amit nagyon várok. 2025 tavaszán pedig – Antje mellett Marie-Elisabeth Hecker csellóművésszel – felvesszük a három Schumann-zongoratriót, amelyek a legkedvesebb kamaraműveim. Feleségemmel is folytatódnak a lemezfelvételeink, ősszel Schumann-négykezeseket rögzítünk. Ez most egy sűrű, sok szempontból nehéz, mégis inspiráló időszak.

Fotók: Hartyányi Norbert / Kultúra.hu