Míg Lovász Irén népdalénekes, Keserü Katalin művészettörténész, Hoppál Mihály etnológus, Harangozó Imre néprajzkutató, valamint Csizmadia Norbert geográfus elsősorban a tudomány felől közelítettek a Vágtázó Halottkémek világához, addig Heinczinger Mika, a Misztrál énekese, Poós Zoltán író, Barcsik Géza grafikus, Jósvai Péter operatőr és Csáji László Koppány kulturális antropológus az extázist és egy afféle megzenésített ősrobbanást helyeztek a középpontba.
A VHK jelentősége felmérhetetlen a magyar rock and roll történetében, hiszen nemcsak magát az etno-rock műfaját teremtették meg, de a világuk szinte mindennel reakcióba tudott lépni, a punkkal, a folkkal, a metállal, a képzőművészettel, a kortárs filmmel és a rituális színházzal is. A VHK origója kívül van a popkultúrán, a frontember, Grandpierre Atilla csillagász, fizikus, de tudományos munkássága sem választható el a művészetétől, a társadalmi és ökológiai víziói is túlmutatnak a popkultúra, sőt a művészetek hatókörén.
Heinczinger Mika visszaemlékezése szerint a VHK zenéje kamaszkorában egy ajtót nyitott meg benne, és felismerte az elemi erővel megnyilvánuló életigenlést. Csizmadia Norbert a VHK-t az új Néprajzi Múzeum épületéhez hasonlította. A múzeum hatvan százaléka föld alatt található, a VHK pedig sokáig az undergroundban létezett, azaz a föld alatti mozgalomban.
A Néprajzi Múzeum felszín fölötti része tükrözi az ősi szimbólumok évezredes tudását, és a VHK ezt is közvetíti. Ha a múzeum épületének körcikkét képzeletben tovább építenénk, akkor egy ezer méter átmérőjű kört kapnánk, amely a világ legmagasabb épülete lenne. De a múzeum azzal foglalkozik, ami a gyökerünk, és azzal is, ami még látható a felszínen. Ugyanakkor a VHK a zene nyelvén a teljességet, a teljes kört akarja megfogalmazni. A zenekar mindig is kereste a kitörési pontokat a popból, nem véletlen, hogy Bódy Gábor a nyolcvanas évek elején Grandpierre Atillát helyezte a Kutya éji dala című kultuszfilmjének középpontjába.
Grandpierre úgy látja, hogy létezik a kozmikus élet természetében rejlő, cselekvésre, az élet kiteljesítésére késztető erő, amely minden kultúra természetes, elsődleges értéke volt, amíg a civilizáció ki nem siklott. Szerinte a társadalmi és az ökológiai fenntarthatóság elkerülhetetlenné teszi az élet kozmikus mélységű átélését és megértését. Azért örült e konferenciának, mert úgy látja, hogy ezek az értékek még a zenéiket legjobban ismerők körében sem tudatosultak.
És bár a VHK a tradícióval kötött vérszerződést, mégis meghitt a viszonya a kortárs zenei trendekkel, legalábbis senki nem lepődik meg azon, ha a zenekar egy indusztriál formációval vagy punkzenekarral lép fel, ahogy azon sem, amikor a Vágtázó Csodaszarvas a legjobb népzenészekkel. A VHK számára az élet folyamatos ünneplés, erről szól az Élet ünnepe című daluk is. Gyertek mindannyian ünnepelni, ez az igazi ünnepnap!… Reggeltől estig ünnep van!
Mit mondhatnánk erre? Tényleg van mit ünnepelni, hiszen ötvenéves a VHK, és húszéves a Vágtázó Csodaszarvas.
Címlapfotó: Mohai Balázs / MTI
