„Nem tudjuk, hogy valójában hogyan adták elő a barokk darabokat. Persze vannak feljegyzések, de azok szubjektív leírások. Sose fogjuk pontosan tudni, mert nem volt se hang-, se képrögzítés. Elfogadom, hogy ismeretterjesztési célból indokoltak ezek az előadások. De a mai nézőhöz szerintem a jelen eszközeivel, a mai kor nyelvén kell szólnunk” – vallja Baráth Emőke operaénekes. Beszélgetésünk íve az első lépésektől a jelenig tartott, azaz pályakezdéstől tanításig jó néhány témát érintettünk.
„Az, hogy mit rögzít az ember lemezre, több és nem csupán személyes tényezőtől függ, így a kép csalóka lenne. Tehát nemcsak a lemezeket kell nézni, hanem azt is, hogy egy évadon belül milyen műveket játszom. És az a repertoár többnyire Bachtól egészen a 21. századig terjed. A lemezkészítésben természetesen az is benne van, hogy mit szeretnék lenyomatként magam után hagyni, a koncertjeim során pedig igyekszem minél szélesebben kiteljesíteni a repertoáromat.” Farkas Gábort friss lemeze kapcsán kérdeztük, amelyen Franz Schubertet és korát helyezi különleges perspektívába.
„Hogy milyen a közönség, az országonként változik. De olyan jóval, mint Kaposváron, nagyon ritkán találkozom. Itt annyira figyelnek, annyira tudatosak! Hogy mi az oka ennek, azt nem tudom. Egyszer egy kevésbé ismert művet egy budapesti és egy vidéki helyszínen is eljátszottam, tehát mindkét helyen újdonságszámba ment. Vidéken minden hangra tapadtak, sokkal kíváncsibbak, érdeklődőbbek voltak. Hasonló élményem volt Belgiumban, Brüsszel után egy kisvárosban. Talán mert vidéken nincs annyi koncert? Más a hangulat: ünnepnek tekintik az alkalmat, és kiöltöznek hozzá. A Kaposfesten is mindig ezt érzem: hogy ünnep az egész fesztivál” – avatott be bennünket abba a különleges kapcsolatba Pusker Júlia hegedűművész, ami az előadó és közönsége között alakul ki.
„Más irányból is közelítünk a közönséghez: a Jazzkívánságműsor-koncertekre, amelyeken pop- és rockslágerek jazzfeldolgozásait játsszuk, olyanok is el mernek jönni, akik még soha nem hallgattak jazzt. A közönség úgy tudja, R-GO-t, Bikinit vagy Neotont hallgat, de közben kemény jazzt játszunk, csak ügyesen becsomagolva. Lehet, hogy sokaknak fel sem tűnik, hogy jazz szól: felszabadultan éneklik a refréneket, és jól érzik magukat – aztán legközelebb talán már nem félnek jegyet váltani egy jazzkoncertre sem” – árulta el (a válogatásban található többi interjúhoz képest kakukktojás helyszínen, Csíkszeredában) Sárik Péter, hogyan szereznek új rajongókat a jazz műfajának.
A magyar népzenét játszó Dűvő Zenekar több mint negyven éve muzsikál. Bár számos átalakuláson mentek keresztül, az eredeti, autentikus népzenéhez mindmáig ragaszkodnak. Hrúz Dénes, a zenekar képviselője arról mesélt, hogy mit jelent számukra nemzetközi porondon képviselni a Kárpát-medence zenéjét. Az is szóba került, hogy számára a muzsikálás gyógyító hatású: nem telik el nap, hogy ne fogná kézbe a hegedűt, és még a kórházba, a szívbillentyűműtétét követő rehabilitációra is magával vitte. „A Dűvő már több mint negyven éve része az életemnek, így erősen meghatározza mindennapjaimat. Nélküle nem az lennék, aki vagyok” – szögezte le a lapunknak adott interjúban.
Nyitókép: Baráth Emőke. Fotó: Müpa/Csibi Szilvia
