Életéről nem sokat tudunk, kevés hiteles forrás áll a kutatók rendelkezésére. Annyi bizonyos, hogy Stratford-upon-Avonben jött a világra, és április 26-án keresztelték meg (abban az időben igen nagy volt a halandóság, és az újszülötteket néhány nappal világrajövetelük után keresztvíz alá tartották.) Apja kereskedő, tekintélyes polgár volt, anyja nemesi családból származott. 18 évesen elvette feleségül a nála nyolc évvel idősebb Anne Hathawayt, házasságukból három gyermek született.
1586-ban elítélték vadorzásért, a büntetés elől elmenekült, és néhány évvel később Londonban bukkant fel, a színielőadások alatt a nézők hintóit és lovait őrizte. Később vált belőle segédszínész, majd az 1590-es évektől színész, rendező, drámaíró.
1594-től a Lordkamarás Emberei nevű társulat tagja volt. Színészként csak kisebb szerepekben lépett fel, de hivatásos szerzőként, majd a Globe Színház részvényeseként anyagilag is érdekelt volt darabjai sikerében. Páratlan életművét húsz év alatt alkotta meg; célja az anyagi függetlenség megszerzése volt, vagyonát gyanús ingatlan- és más ügyletekkel is gyarapította. 1611-1613 körül tért vissza Stratfordba, ahol végleg letelepedett, ott is hunyt el 1616. április 23-án. A Szentháromság-templomban temették el, a sírkövén olvasható felirat megátkozza azokat, akik megpróbálják elmozdítani hamvait. A sír mellett látható a bárd mellszobra kezében egy lúdtollal.
Előbb történelmi darabokat, királydrámákat (VI. Henrik, III. Richárd) és olaszos komédiákat (Tévedések vígjátéka, A makrancos hölgy, A két veronai nemes) írt. A Szentivánéji álomban bontakozik ki igazán nyelvi leleményessége, de a csípős népnyelv használata jellemzi más vígjátékait is (Sok hűhó semmiért, Ahogy tetszik, Szeget szeggel). A római kort idéző drámái a Coriolanus, az Antonius és Kleopátra, valamint a Julius Caesar. Az irodalomtörténészek tragédiáit tekintik életműve csúcspontjának, az egymást követő művekben (Rómeó és Júlia, Lear király, Macbeth, Hamlet, dán királyfi) az alaphelyzetben meglévő feloldhatatlan ellentmondás és a határozott jellemű hősök összeütközése kelt drámai feszültséget.
Árnyalt jellemábrázolást tükröző, filozofikus mélységű gondolatokat megfogalmazó drámáinak témáit többnyire nem ő találta ki: a korban megszokott módon kölcsönözte őket, de a színpadi játék ismeretének és költői tehetségének köszönhetően az alakok és történetek páratlan stílusú, egységes és eredeti művekké álltak össze. Színművei a világirodalom leghíresebb darabjai, számtalan sora vált szállóigévé, hősei mind a mai napig a színészek szerepálmai.
Szonettjei kéziratban terjedtek az irodalmat kedvelő szerelmesek közt, de még életében, 1609-ben megjelentek nyomtatásban. A színdarabokat viszont a társulat vette meg és másoltatta. A korban a drámákat nem tekintették irodalmi alkotásnak, színműveit nem a szerző rendezte sajtó alá. Súgópéldányok és lejegyzett előadások alapján jelentek meg 1594-től olcsó „quarto” kiadásokban (a könyvlapokat kétszeresen összehajtották, hogy egy oldalból négyet kapjanak), de e példányok sok szöveghibát tartalmaztak a színészek gyakori változtatásai és a másolások miatt. Barátai csak hét évvel Shakespeare halála után, 1623-ban adták ki rendes nyomtatásban – mintegy hétszázötven példányban – drámáit. A 36 darabot tartalmazó Első fólió (First Folio) című kötet az angol irodalom egyik legfontosabb könyve, nélküle Shakespeare 18 színműve, köztük a Macbeth is elveszett volna.
Szerb Antal szerint e ködös teóriákban mindössze az a közös, hogy sokan képtelenek feldolgozni: „a világirodalom legnagyobb drámáit grófnál alacsonyabb rangú ember is szerezhette”.
Műveit csaknem minden nyelvre lefordították, drámáit folyamatosan játsszák a világ színpadain, és szinte minden más művészeti ág feldolgozta őket: film, opera, balett, bábjáték, zenemű, rádiójáték is készült belőlük. Magyarul valamennyi műve több fordításban is olvasható. Petőfi Sándor – aki a Coriolanust magyarra fordította, és vándorszínészként a Lear királyban a bolondot alakította - írta róla: „Shakespeare egymaga fele a teremtésnek.”
Nemzeti emlékhellyé nyilvánított szülőháza ma is látogatható, szülővárosában színház viseli a nevét (Royal Shakespeare Theater), itt működik a világhírű Royal Shakespeare Company színtársulat is. 2012-ben találták meg Londonban annak a korai színháznak a maradványait, amelyben egykor társulata játszott, és ahol először láthatta a közönség a Rómeó és Júliát. Az 1644-ben leégett londoni Globe Színház élethű mását 1997-ben nyitották meg néhány száz méterre az eredeti teátrum helyétől. Legutóbb, 2016-ban jelent meg a The New Oxford Shakespeare című gyűjtemény, amely összes ismert munkáját tartalmazza. 2020-ban új online kiállításon mutatták be a stratfordi, 1759-ben elpusztult családi háza helyén feltárt leleteket.
„Az avoni hattyú” születésének négyszázhatvanadik évfordulója alkalmából nyílik meg tavasszal Londonban az életét és korát bemutató új állandó múzeum a Curtain Playhouse régészeti feltárásának helyszínén. A színház a drámaíró életében a város egyik kulturális és társadalmi központja volt.
