Zene

Öt különleges orgonakoncert Pécsen

A Filharmónia Magyarország bérleti előadásai a világ egyik legkülönlegesebb hangszerét újabb és újabb formában mutatják meg a közönségnek.

Bacsó Kristóf szerzői estje a BMC-ben

Izgalmas, kelet-európai életérzés hatja át Bacsó Kristóf jazz- és kortárs elemekből építkező zenéjét. Ebből hallhatunk ízelítőt a Modern Art Orchestra február 16-i koncertjén.

„Minden eredményünk Isten kegyelméből ered"

Interjú Beke Farkas Nándorral, a hungarikumnak számító és számtalan fontos díjat besöprő 100 Tagú Cigányzenekar vezetőjével.

Folytatódik az Eötvös Péter Alapítvány mentorprogramja

A mentorprogram évenként két zeneszerzőt és két karmestert fogad, akik közösen dolgoznak a program folyamán és később a karrierjük során is segíthetik egymás munkáját.

Jövőre megnyílik a Magyar Zene Háza

Elérte legmagasabb pontját a Magyar Zene Háza épületének tartószerkezete, 2021 második felében birtokba vehetik a látogatók a házat.

Várdai István: „Átjárhatóvá kell tennem magam a zene számára”

Kockázatokról, tehetséggondozásról és érzelmileg sekélyes művekről is beszélgettünk Várdai István csellóművésszel.

Bob Marley 75.

Február 14-én a Ladánybene 27 és vendégeik, köztük Gyárfás István „Gyafi” jazzgitáros az A38-on idézik fel Robert Nesta Marley alakját.

Néha kevés, néha több

Az érzésekről és a szerelem különböző állapotairól írt dalt az Ivan & The Parazol.

Neves vendégek az idei DEX dalszerző expón a BMC-ben

Harmadik alkalommal rendezik meg a DEX Songwriting Expót a Budapest Music Centerben (BMC). A dalszerzők találkozóján március 2-án és 3-án a vasárnap Grammy-díjat nyert producer, Steve Dub is jelen lesz.

4 koncert, amiért érdemes lesz az A38-ra látogatni

Négy kihagyhatatlan koncertet ajánlunk.

Háromnapos jazzünnep a Müpában

Ingyenes délutáni koncertek és a műfaj sztárjai várják a közönséget a Jazz Showcase-en.

Alice Sara Ott első budapesti szólóestje a Zeneakadémián

Nem mindennapi sztárvendéggel nyitja meg a 2020-as évet az „MVM Koncertek – A Zongora”-sorozat február 1-jén.

5. Cziffra György Fesztivál

A február 16-án kezdődő fesztivál mottója A zene szabadsága. A jubileumi esemény kiemelt vendégművésze Vadim Repin hegedűművész.

Vigh Andrea hárfaestje a Festetics Palotában

Február 2-án a budapesti Festetics Palota Tükörtermében ad koncertet Vigh Andrea hárfaművész.

Tízéves a Karosi Júlia Quartet

Az együttes fennállásának 10. évfordulója alkalmából a Nyitott Műhelyben családias hangulatú születésnapi koncertet ad február 22-én.

Már 171 zenekar indulását segítette a Hangfoglaló Program

Fennállásának eddigi hat éve alatt már 171 zenekar indulását segítette a Hangfoglaló Könnyűzene Támogató Program, melynek köszönhetően sok ezer koncert és rengeteg szakmai program is megvalósult.