Zene
Vashegyi György lett a Nemzeti Filharmonikusok főzeneigazgatója
Több mint száz fellépést tervez a 2022/2023-es évadra a Nemzeti Filharmonikusok (NFZ), amelynek élére októberben új főzeneigazgató érkezik Vashegyi György személyében.
„A vezénylésben nincs négykezes” – Tóth-Vajna Zsombor csembalókról, fortepianókról és az orvosi hivatásról
Joseph Haydn elvben hallhatta annak a hangszernek a hangját, amelynek másolatán a műve 2022-ben megszólal. A Krisztus utolsó hét szava a keresztfán című oratórium átiratát Tóth-Vajna Zsombor játszotta lemezre az 1805-ös Anton Walter fortepiano autentikus másolatán. A CD a napokban jelent meg a Hungaroton kiadásában. A csembalóművész-karmesterrel egyebek között az ő és ikertestvére, Tóth-Vajna Gergely londoni és hazai tanulmányairól beszélgettünk.
25 éve hunyt el Solti György, a 20. század egyik legnagyobb karmestere
1997. szeptember 5-én halt meg a dél-franciaországi Antibes-ban. Hamvai saját kérésére a budapesti Farkasréti temetőben, Bartók sírja közelében nyugszanak, sírkövén csak ennyi áll: Hazatért.
Benjamin Britten operáját mutatja be a Budapesti Fesztiválzenekar
A Müpa és a BFZ közös operaprodukcióval nyitja az évadot: a világhírű brit zeneszerző, Benjamin Britten A csavar fordul egyet című művét állítják színpadra. Az 1954-ben írt opera alapjául szolgáló kultikus horrorkisregényt népszerű filmekben és sorozatokban is feldolgozták már. A nemzetközi sztárénekesek élőben és hologramként jelennek meg majd a színpadon. Az előadás Budapesten csak kétszer látható.
Wolf Péter: „Nekem a Vuk a névjegyem” – podcast
Szereti a csendet, mégis a zenéről szól az élete. A Vuk zeneszerzőjeként vált ismertté, de szívesen írt volna zenét a Tom és Jerry rajzfilmekhez is. Ha meghívnák a Grammy-gálára, Diana Krall mellé ülne. Ha nem a zene lenne az élete, akkor az orvoslást választotta volna hivatásul. A Mi lenne, ha… podcast sorozat e heti vendége Wolf Péter zeneszerző.
Ukrán–magyar dal született az Artisjus dalszerző táborában
A táborba tizenegy országból érkeztek szövegírók, zeneszerzők, énekesek és producerek, hogy közösen alkossanak a hazai dalszerzőkkel.
Videó: Vissza a suliba – Péterfy Borival
Ezúttal Péterfy Bori színész- és énekesnőt kísértük vissza egykori iskolájába.
Finisben a Cziffra György-emlékév
Az elmúlt másfél évben 17 országban, 43 városban több mint 100 eseménnyel tisztelgett a világ zenei élete a rendkívüli tehetségű, elismert zongoraművész, Cziffra György emléke előtt.
Elindult az évad a Liszt Ferenc Kamarazenekarnál
Az együttes 2023 márciusában ünnepeli megalakulásának 60. évfordulóját. Ebből az alkalomból a 2022/23-as évadra két egymást követő bérletet hirdet meg.
„A zene azért született, hogy örömet szerezzen” – Interjú Cári Tibor zeneszerzővel
Több tucat színházzal dolgozik együtt; előadásokhoz és filmekhez is ír zenét, és van pár formációja, amelyekkel időről időre koncertezik. A nuevo tangó a kedvenc zenei műfaja, és bár alig ismerem, érteni vélem, miért: akár az argentin tánczene, ő is egyszerű és mégis bonyolult; szenvedélyes és mégis visszahúzódó. Cári Tiborral, a temesvári Állami Magyar Színház társulatának zeneszerzőjével és zenei vezetőjével szülővárosában, Székelyudvarhelyen, a The Tango Orchestra zenekar előadása után beszélgettem.
Régen szólt már ilyen jól kísérleti jazz magyar nyelven
Magyarország egyik legkülönlegesebb jazz-pop-funk kollektívája, a Subtones nemrég adta ki második lemezét, Lángolj címmel. Az idei A Dal mezőnyéből ismerős supergroup némileg szakított korábbi hangzásával, kritikánkban pedig utánajárunk, jó döntés volt-e a stílusváltás.
Az ék legjobb nyara – Villáminterjú Lee Olivérrel, a zenekar énekes-gitárosával
Egy ideig még tart a nyár, és kedvenc hazai zenekarainkat is el lehet csípni még itt-ott. Az ék frontemberével, Lee Olivérrel beszélgettünk fesztiválokról, zenészlétről és koncertekről.
Azt csináljuk, amit együtt szoktunk – Beck Zoli és boebeck közös estje
A Szuterén Gasztrotérben a két autonóm művész, Beck Zoltán és boebeck megvillantották azt is, milyenek ők mint apa és lánya.
Naphajó – Megjelent Szabó Balázs új dala
Három évvel a Szabó Balázs Bandája zenekar 10. születésnapi albumának megjelenése után ezúttal szólódallal jelentkezik Szabó Balázs.
A zene olvasztótégelye – A Farkas nővérek a KaposFest lelkéről
Mária és Márta a nemrég, augusztus 13-a és 16-a között lezajlott KaposFest „vezérszurkolói”. De nem elvakultak. 13 év fesztiváli élménycsomagja birtokában és büszke kaposváriként is nagy realitásérzékkel, elemzőkedvvel nyilatkoznak városuk minden augusztusban várva várt ünnepéről, „kulturális csodafegyveréről”.
160 éve született Claude Debussy
Debussy 1910-ben fellépett Budapesten, zenéje hatással volt Bartók Bélára és Kodály Zoltánra is.