Zene

Pénteki kultúrrandi Samodai Bence és Szives Márton zenészekkel

Incantation címmel megjelent a Samodai Bence és Szives Márton trombita-ütő duó első lemeze. A fiatal művészekkel mini evolúcióról, Karinthy-féle humorról és A Gyűrűk Ura-szimfóniáról is beszélgettünk.

Bongor: Halálközeli élmény volt, amikor valódi mentők újraélesztést imitáltak rajtam

Bongor, a rapID egyik legnagyobb, győztes felfedezettje ismét feladja a kognitív leckét új számával: az Oxigénhiány viccbe oltott merengés a halálról. Ez már a második szám a nemsokára érkező második albumról.

Itt a TAO zenekar Próbaidő albumának előfutára

A TAO zenekart Hegyi György (Emil. RuleZ!) dalszerző-basszusgitáros alapította 2020-ban. A zenekar jelenleg a Próbaidő címlemezén dolgozik, aminek a főszereplője Kati, egy huszonéves, vidéki lány.

Testünk szeretetéről énekel új dalában Helka

Megjelent Helka új klipje Testem térkép címmel, melynek fő kérdése, hogy milyen kapcsolatot ápolunk meztelen testünkkel. Helka zeneiségének legközpontibb eleme az önismereti utazás, a lelki gravitációk felismerése és a mély, őszinte párbeszédek indítása. Ennek elsődleges úti célja a számára fontos témák identifikálása, majd szavakba öntése. Állandó segítőtársai a projektben Barna Anikó kobzon és vokállal, illetve Török Bettina bőgőn.

A természet nyugalma inspirálta az Oláh Krisztián Quartet vadonatúj klipjét

2022 márciusában vadonatúj nagylemezzel jelentkezik az Oláh Krisztián Quartet. A hazai jazzélet megkerülhetetlen formációjának új albumáról először a Peaceful című kompozíció jelenik meg a nagyközönség számára, amelyhez a lemez felvétele során készítettek exkluzív hangulatú videóklipet.

„Színpadra lépni mindig kockázat” – Interjú Győri Noémi fuvolaművésszel

Győri Noémi egyetlen szóval jellemezve szupernő. Szakmailag, emberileg és anyaként egyaránt a csúcson teljesít. Nem mellesleg gyönyörű, intelligens, és olyan kisugárzása van, hogy az ujja köré csavarja a hallgatóságát, legyen szó koncertekről, tanításról vagy hétköznapi beszélgetésről. Biztos pont és katalizátor egyszerre, aki tele energiával veti bele magát a fuvolaművészet legkülönfélébb szegmenseibe.

Dead Can Dance-koncert – Brendan Perry: újrahangszereltem a dalokat a turnéra

Negyedik budapesti koncertjére készül a Dead Can Dance. A kultikus világzenei csapat áprilisban kezdi európai turnéját, amely május 8-án érinti a Budapest Sportarénát. Mint Brendan Perry az MTI-nek elmondta, a turnéra minden dalhoz új hangszerelést készített.

Szólókarrierbe kezdett Dorogi Péter, az egykori Intim Torna Illegál frontembere

Az Intim Torna Illegál zenekar tavaly májusban, tíz év után oszlott fel. Az együttes kedvelői számára örömhírt jelenthet, hogy a frontember, Dorogi Péter tovább folytatja a zenélést.

Álomvilág a színpadon – Interjú Дevával

Takács Dorina, művésznevén Дeva az a fiatal énekesnő, aki jelenleg második a magyar könnyűzenei exportot jegyző listán. A hazánkban egyelőre még nem igazán ismert folktronica műfajban alkot, ami a népzene és az elektronika nászából született. A húszéves énekesnő dalain a produceri munkát is ő maga végzi, így alkotja meg sajátos, álomszerű, pszichedelikus zenei világát. Csillag című albuma a napokban jelent meg.

„Céltudatosabban válogatom meg a felkéréseimet” – Baráth Emőke operaszerepekről, fejlődésről, tanításról

Lehet, hogy a papírjaiban Kistarcsa szerepel születési helyként, mert ott van a környéket ellátó kórház, de Baráth Emőke igazi szülővárosa Gödöllő. Otthona pedig legalább tíz esztendeje a nagyvilág, híres-rangos operaszínpadok és koncertpódiumok. 2021 óta Liszt-díjas művész, a 2021–22-es szezonra az évad művészének választották a Müpában.

„Ez a gondolat konkrétan megbénít”− újabb magyar nyelvű dallal jelentkezik a The Anahit

A nemrég Petőfi Zenei Díjra is jelölt The Anahit csak a tavalyi évben nyolc dallal örvendeztette meg rajongóit, és úgy tűnik, 2022-ben sem lassítanak a tempón. A Még nem fáj újból egy nagyon intim szerzemény, amit a szöveg írója és a zenekar frontembere, Csányi Rita saját édesanyjának írt.

A minden akadályt legyőző szerelemről szól a MattSet új dala

A szerelem erejéről, két ember egymásba kapaszkodásáról szól a Szakadáti Mátyás vezette MattSet zenekar legújabb dala, a Most vagy soha. A csapat a modern popzenét a klasszikus rockkal ötvözi, dalaik főként az emberi élet meghatározó kapcsolatairól és kapcsolódásairól szólnak.

75 éves Sebő Ferenc

Február 10-én hetvenöt éves Sebő Ferenc Kossuth-díjas előadóművész, zeneszerző, zenetudós, a táncházmozgalom egyik elindítója, a Nemzet Művésze.

Gyémántkő a repertoárban – Pálfalvi Tamás Sosztakovics 1. (c-moll) zongoraversenyéről

A Liszt Ferenc Kamarazenekar február 15-i zeneakadémiai koncertjének fináléja ritkán hallható zenemű lesz. Sosztakovics 1. (c-moll) zongoraversenyében (op. 35) két főszereplő lép pódiumra: a zongoristához trombitaművész csatlakozik. Nem tréfás átiratról van szó, így alkotta meg a darabot a szerző. De a kompozíció nincs híjával idézőjeleknek, játékos hangnak.

Kincskera – A Jónás Vera Experiment és a Soharóza kislemeze

Kincskera címen kislemezzel egészült ki A nyolcas sáv, a Soharóza és a Jónás Vera Experiment közös meselemeze. Az album Tibi, egy hatodikos fiú hétköznapjain futott végig, a most megjelent három szám pedig a Kincskereső kisködmönnek – sokak gyerekkori olvasmányélményének – rendhagyó átdolgozása.

Premier: egy párkapcsolat magasságai és mélységei a VAN filmzenekar új klipjében

A VAN filmzenekar Szél című dalához készült klipje először nálunk látható. A dalról Reisz Gábor, a zenekar dalszerző-gitárosa, a klipről pedig a rendező-operatőr, Becsey Kristóf mesélt.