Zene
Elhunyt Winand Gábor zenész
Hosszan tartó betegség után, 57 éves korában kedden elhunyt Winand Gábor zenész, énekes, tanár és zeneszerző – tudatta Facebook-oldalán a Budapest Jazz Club. A hírt az MTI-nek zenésztársa, Balázs Elemér is megerősítette.
Nyolc fesztivál, amit hiba lenne kihagyni idén nyáron
Sokan egészen júniusig nem merték elhinni, hogy idén TÉNYLEG lesz nyár, és még most is, hogy a fesztiválok folyamatosan mutatják be fellépőiket, hihetetlennek tűnik, hogy ekkora dózisban bulizhatunk kedvenc zenekaraink koncertjeire. Bár a Sziget Fesztiváliroda eseményeire még várnunk kell egy évet, így is van miből válogatni. Szubjektív összeállítás következik.
„Tudásunkkal az irányt, járásunkkal az utat teremtjük" − íme VENI legújabb dala, a Journey
Szász Veronika, azaz VENI sokszínű, megújulásra képes alkotó, akit intuíciói és teremtő vágya visz folyamatosan előre a zenében és a képzőművészetben egyaránt. Első lemeze, az elektronikus Unfold nemrégiben egy újragondolt változatban debütált, egyik dala, a Journey most nálunk hallható először.
Idén ismét fesztiválozhatnak a régizene kedvelői
Barokk forgataggal, minden eddiginél több koncerttel és kurzussal várja közönségét és hallgatóit a Régi Zenei Napok július 3. és 10. között. A Filharmónia Magyarország meghirdette következő évadra szóló fővárosi bérletét, amelyben a női előadók és a billentyűs hangszerek állnak a középpontban.
„Fontos, hogy mit tudsz, de fontosabb, hogy önmagad add" − interjú Temesi Bercivel
Temesi Bertalan előadóművész, zenei rendező, zenekarvezető, session zenész, de elsősorban basszusgitárosnak tartja magát. Pályafutása során eddig 110 lemezen és 1300 kereskedelmi forgalomba került dalban működött közre. Idén legújabb albuma elnyerte a Fonogram − Magyar Zenei Díj hazai kortárs szórakoztatózenei kategóriájának győztese címet.
Ők kapták a Cziffra Fesztivál díjait idén
Balázs János Kossuth-díjas zongoraművész kezdeményezésére 2017 óta minden évben − idén ötödik alkalommal − adták át a Cziffra Fesztivál díjait, amelyek célja, hogy a pályájuk elején járó tehetségeket, valamint a legnagyobb kulturális értékeket felmutató életműveket, emberi teljesítményeket mind erkölcsi elismeréssel, mind anyagi hozzájárulással honorálják.
„Versekkel dolgozni több szempontból is provokatív” – Interjú az Ineffable zenekarral
Fiatalok, tehetségesek és kész tervekkel léptek színpadra. Nemrég második nagylemezét adta ki az Ineffable zenekar. Zenéikben hangsúlyos szerepet kap az irodalom – többek között erről is meséltek interjúnkban.
Nosztalgikus utazás A Bence kalandjai analóg klipjében
Szuper8-as kamerával, több hónapon keresztül forgott A Bence kalandjai videóklipje, az Anya, apa. A mindenkori szülő-gyerek viszonyt boncolgató dal klipje egy nosztalgikus utazásra visz, felvillantva generációkon átívelő, közös helyszíneket és tárgyakat, gyerekkori kirándulások pillanatait, mint az utazást a kis piros vonattal, az üdítős üvegbe csomagolt teát vagy a műanyag büfészékeket.
„Megkértem apámat, vigyen el a zeneiskolába”– Beszélgetés Barabás Lőrinccel
Barabás Lőrinc jazztrombitás számtalan eszközön, hangszeren, pedálon és a trombitáján egyedül varázsol zenekari hangzást a koncertjein meditatív, mély, „távolra utazós” elektronikus zenéjével. Június 18-án csodálatos helyszínen, a pilisi hegyek között, a Szeláví! Fesztiválon ad koncertet.
Egész élete a hegedű volt – Halmos Béla emlékezete
Halmos Béla Széchenyi-díjas előadóművész, népzenekutató, a magyarországi táncházmozgalom egyik elindítója és első prímása 1946. június 4-én született Szombathelyen.
Karády Katalin hangja is felcsendül az új Kemény Egon-kompaktlemezen
Kemény Egon (1905–1969) kétszeres Erkel Ferenc-díjas zeneszerző zenei és színpadi karrierjének első húsz évét eleveníti fel az a lemez, amely a zeneszerző születésének 115. évfordulója alkalmából készült el az Országos Széchényi Könyvtár (OSZK) közreműködésével.
Klippremier – A tekintetek üzenete
A budapesti üZENEt duó egy ismert popsláger feldolgozásához készített személyes hangvételű videót, mely nálunk látható először.
„Hozzáállásban jazz-, ritmikailag funky-, életmódban blues-, politikailag rockzenész vagyok" − könyv Mohai Tamásról
Kórtalan címmel könyvet írt Mohai Tamás gitárosról lánya, Marietta. A hazai rock-, blues- és jazzszíntér számos ismert formációjában játszott zenész sikerekről, kudarcokról, kapcsolatokról mesél a kötetben.
Az elérhetetlen hajhászásáról énekel BÖBE új dalában
Szécsi Böbe szólóprojektje egy újabb mérföldkőhöz érkezett. Megjelent heart ïs where the poïson ïs című vadonatúj száma, ami az októberre tervezett debütáló lemezének előfutára, és ami egy hétköznapi témát dolgoz fel, nem éppen hétköznapi stílusban.
Moby új lemeze a Budapest Art Orchestra közreműködésével készült
Reprise címmel új stúdiólemezt készített Moby. Az elektronikus zenei színtér amerikai csillaga legismertebb rave himnuszait nagyzenekarra és akusztikus hangszerekre átírva gondolta újra a Budapest Art Orchestra közreműködésével.
„Hálás vagyok a sorsnak, hogy Kocsis Zoltán közelében dolgozhattam”
Bizják Dóra, a Nemzeti Filharmonikusok munkatársa 25 éve vette át zongoraművész diplomáját a Zeneakadémián, Hambalkó Edit és Kemenes András növendékeként. Zongoristaként és korrepetitori minőségében Sir Simon Rattle, Sebastian Weigle, Michail Jurowski, Krzysztof Penderecki, Carlo Montanaro, Riccardo Frizza, Fabrice Bollon, Howard Williams, José Cura, Fischer Ádám, Fischer Iván, Fürst János, Kovács János, Keller András, Kocsis Zoltán, Vashegyi György és Takács-Nagy Gábor karmesterekkel dolgozott együtt, és a lista nyilván nem teljes.