Jules Gabriel Verne 1828. február 8-án született Nantes-ban, ahol apja a város tekintélyes ügyvédje volt. Anyja arisztokrata családból származott, ahol nemzedékről nemzedékre öröklődött a tengerész- és a katonai hivatás. A fiú alapfokú tanulmányait egy bentlakásos iskolában végezte, amelynek tulajdonosa, egy tengerészkapitány özvegye gyakran mesélt tanítványainak eltűnt férjéről úgy, mint egy lakatlan sziget magányosan túlélő hajótöröttjéről. Ez mély hatással volt Verne-re, aki szenvedélyesen rajongott a távoli tájak, az utazás és a felfedezések iránt. A legenda szerint a kalandvágyó fiú tizenegy éves korában hajósinasnak állt volna egy Indiába tartó vitorlásra, apja azonban még időben leszedte a hajóról. Némi pedagógiai célzatú verés után Verne megígérte, hogy ezentúl csak képzeletben utazik. A történetet egyébként Verne unokahúga és első életrajzírója, Marguerite Allotte de la Fuÿe találta ki.
1852-től a Théatre-Lyrique titkára volt, s egymás után írta könnyed és sikeres bulvárdarabjait és operettjeit, számos sanzon is bizonyította költői vénáját, de ekkor kezdett érdeklődni komolyan a természettudományok iránt, és tudományos népszerűsítő cikkeket is publikált. Munkáit aprólékos kutatómunkára alapozta, így számos tudományos témájú könyvet és folyóiratcikket olvasott, de ismeretségi körébe tartozott több korabeli francia tudós is.
1857-ben, szülei kiházasítási szándékainak ellenállva, feleségül vett egy kétgyermekes özvegyet, Honorine du Fraysne de Viane-t, s hozományából tőzsdeügynöki állást vásárolt. Figyelmét ekkor már a kor tudományos-technikai felfedezései nyűgözték le, hatalmas könyvtára és dokumentációja volt, friss ismereteit cédulákra jegyezte fel és tudományágak szerint rendezte sorba.
Tőzsdei munkáját feladva Verne végleg az írásnak szentelte magát: olvasott, jegyzetelt és dolgozott, háza valóságos írói üzemmé változott. 1870-ben Amiens-ben telepedett le, ahol városi tanácsos is volt, 1872-ben neki ítélték a Francia Akadémia díját (bár e neves testületbe sohasem juthatott be), 1892-ben megkapta a francia Becsületrendet.
1886-ban elmebeteg unokaöccse két lövéssel megsebesítette a lábát, ettől kezdve egészsége egyre romlott. Szülei, majd szeretett öccse halála után kedélyállapota elkomorult, szemét hályog gyötörte, utolsó éveiben már alig látott, Michel fia segített neki az írásban és a művek gondozásában. 1905. március 24-én halt meg Amiens-ben, síremléke ott található.
Hosszú évtizedeken keresztül ifjú és kevésbé ifjú olvasók nemzedékei olvasták rongyosra a Nyolcvan nap alatt a Föld körül, a Nemo kapitány, a Sándor Mátyás, a Sztrogoff Mihály, az Utazás a Föld középpontja felé, A rejtelmes sziget, a Grant kapitány gyermekei, a Hódító Robur, A tizenöt éves kapitány és a Kétévi vakáció köteteit, amelyekből számtalan sikeres filmfeldolgozás is készült.
Páratlan népszerűségének talán az a titka, hogy akár ismert helyekre, akár képzeletbeli tájakra kalauzolja olvasóit, ezt szelíd humorral, rendkívül plasztikus képekkel és érzékletes leírásokkal teszi. Műveit filmre, képregényre, színházi és zenei darabra, de még videójátékra is adaptálták.
Ugyanakkor a tudományos-technikai fejlődés átkait is megjósolta: a környezetszennyezést, egyes állatfajok tömeges kipusztítását, a nagyvárosi szmogot, az olajfoltos tengereket.
Verne-kultuszról manapság már nemigen beszélhetünk, de munkásságának kutatására Verne-társaságok és központok alakultak Nantes-ban, Amiens-ben és Párizsban, szintén szülővárosában 1978-ban nyílt meg a Verne-múzeum. A 2010-es években ő volt a legtöbbet fordított francia szerző a világon. Franciaországban 2005-öt Jules Verne-évnek nyilvánították halálának századik évfordulója alkalmából. 2008-ban róla nevezték el az első európai gyártmányú teherűrhajót, és nevét viseli az a konzorcium, amely Franciaországban fogja üzemeltetni az Európai Unió második, mesterséges intelligencia adatelemzésére is alkalmas exascale szuperszámítógépét.
