Féja Gézát főként a magyarság sorskérdései foglalkoztatták

Édesapja, aki a lévai Schoeller-uradalom intézője volt, 1910-ben öngyilkos lett. Féja az elemi iskolát magántanulóként végezte, majd a lévai Piarista Gimnáziumban folytatta tanulmányait, 1919-es érettségi vizsgája után egy évvel, a trianoni békediktátum miatt, Budapestre menekült. A budapesti egyetem bölcsészkarán magyar–német szakon kezdte meg egyetemi tanulmányait, az Eötvös Kollégium tagja volt. Írói indulása 1922-re tehető, ekkor jelent meg első verse Óda címmel a Nyugatban. 1923-ban került kapcsolatba Szabó Dezsővel, akinek nézetei nagy hatással voltak szellemi fejlődésére. Féja a Szabó által alapított Auróra, majd később Élet és Irodalomra átkeresztelt lap munkatársa lett, ahol tanulmányokat jelentetett meg, főként – mint későbbi munkáiban is – a magyarság sorskérdései foglalkoztatták.

1923-ban magyar állampolgárságot kapott, befejezte az egyetemet, de nem tett záróvizsgát. 1924-ben a szalézi rend esztergomi fiúnevelő intézetében kapott tanári állást, és 1932-ig ez a város volt lakhelye. Közben megnősült, de felesége gyermekük születésekor meghalt. 1929-től négy éven át Bajcsy-Zsilinszky Endre köréhez tartozott, s az Előörs, a Kohó, majd a Szabadság című lapok munkatársa, illetve szerkesztője volt. Az 1930-as évek elejétől egyre hosszabb kirándulásokat tett a Tiszántúlra, különösen Békéscsabán és környékén, a Viharsarokban időzött sokat, járta a vidék tanyáit, falvait, fényképeket, interjúkat készített, anyagokat gyűjtött, a nehéz paraszti sors dokumentumait. 1933-ban ismét a fővárosba került, a pesterzsébeti fiúiskolában kezdett tanítani. Ekkor már egyre jobban eltávolodott Bajcsy-Zsilinszkytől, és a Zilahy Lajos köré csoportosuló írókhoz csatlakozott. Részt vett a Zilahy kezdeményezte Új Szellemi Front munkájában, 1937-ben jelentős szerepet játszott a Márciusi Front létrehozásában és programjának kidolgozásában. Ebben az évben jelent meg a Magyarország felfedezése című sorozat nyitóköteteként a Viharsarok című szociográfiai munkája, amely az Alsó Tiszavidék földje és népe alcímet viselte.

Féját a megjelenés másnapján elbocsátották az iskolából, majd nem sokkal később az ügyészség perbe fogta. Az 1939-ig tartó jogi eljárás végén az írót nemzetgyalázás címén egyebek mellett 2 év 14 nap fogházra ítélték, a tárgyalás anyagát a Márciusi Front nevében Erdei Ferenc, Illyés Gyula és Veres Péter adta ki. Féja ebben az időszakban készítette el háromkötetes irodalomtörténeti munkájának első részét, amely A régi magyarság címmel jelent meg. Irodalomelméleti tanulmányaiban kortársai közül a legtöbbet Tamási Áronról és Illyés Gyuláról írt, s ő fedezte fel Szabó Pált és Sinka Istvánt.

1939-ben a jobboldali Magyarország című lap munkatársa lett, a következő évben feltételesen elengedték szabadságvesztését. 1942–43-ban megírta irodalomtörténeti munkájának második és harmadik kötetét A felvilágosodástól a sötétedésig, illetve Nagy vállalkozások kora címmel. 1944-ben, Szálasiék hatalomátvétele után a Magyarország új főszerkesztőt kapott Mattyasovszky Kornél, a nyilas Magyarság egykori munkatársa személyében. Mivel Mattyasovszkyval annak idején összekülönböztek az „örök magyarság” kérdéskörében, ez hivatalba lépése után azonnal kirúgta a laptól Féját, aki a háború dúlta Budapestről Németh Lászlóék társaságában Békés nagyközségben keresett menedéket.

s attól, hogy elhagyja Békés megyét, ugyanakkor rábízták a Megyei Könyvtár talpra állítását, amelynek előbb munkatársa, majd helyettes vezetője volt.

Az 1956-os forradalom alatt, november 1-jén visszatért Budapestre, és a Petőfi Párt néven újjáalakult Nemzeti Parasztpárt Irányító Testületének tagja, az Új Magyarország főszerkesztője, majd egy nappal később a Magyar Írók Szövetségének elnökségi tagja lett. A forradalom eltiprása után visszavonult, s csak az írással foglalkozott, 1957-ben megjelent a Bresztováczy és az ördög című novelláskötete, majd 1958-ban Bölcsődal című önéletrajzi regénye. 1960-ban a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár tudományos főmunkatársa lett. Sorra jelentek meg regényei, köztük a Csillagok vigyáznak, a Visegrádi esték, esszé- és tanulmánykötetei, a Szabadcsapat című önéletrajzi regénye, s 1975-ben Kráterarc címmel verseskötettel is jelentkezett. 1966-ban József Attila-díjat kapott.

Utolsó munkája, a Törzsek, hajtások esszégyűjtemény 1978-ban jelent meg, ugyanebben az évben augusztus 14-én, Budapesten halt meg.

Írói hagyatékát fia, Féja Endre tanár, irodalomtörténész gondozta, aki a többi közt kiadta apja emlékezéseit (Lapszélre, 1982), újságírói munkássága nagy válogatását (Magyar haláltánc, 1984) és a fővárosról írt cikkeit (A régi Budapest, 2018), illetve tematikus válogatásokat tett közzé Márciusi Front (2003), Szülőföldem, Felvidék (2007), Erdély emlékezete (2011), illetve Atyámfiai. Írások a bácskai magyarok sorsáról (2018) címmel, és apja levelezéseiből is több kötetet állított össze.

Címlapfotó: Féja Géza író. Fotó: Fortepan / Hunyady József